Habony Árpád bedarálja a TV2-t

Média
2016 március 01., 09:03
comments 395

"Andy formaságokat intéz: aláírja a papírokat, kommunikál a sajtóval, megveregeti a többiek hátát, de nem is jár be. Dirk menedzseli az ügynökségi kapcsolatokat, az igazán fontos kérdésekben viszont Habony dönt" - mondta egy tanácsadó egy háttérbeszélgetés során, aki évek óta szerződésben áll a TV2 Média Csoporttal, és jól ismeri a korábbi és a jelenlegi menedzsment tagjait.

Többekkel beszéltünk a tévé környékén, akik szerint a tévét érintő fontos döntésekben a miniszterelnök főtanácsadója szava az utolsó. A TV2 megvásárlása óta eltelt négy és fél hónap krónikája, az egymást követő kirúgások, kinevezések és az új szerkesztési módszerek is ezt támasztják alá. 

photo_camera Habonying Washingtonban. Fotó: Kaminski Fanny Facebook. 

Andy Vajna október közepén jelentette be, hogy megvette az adót, és az RTL Klubtól viharosan távozott csúcsmenedzsert, a német-spanyol Dirk Gerkenst tette meg  vezérigazgatónak. Vajna nem önszántából vállalkozott a projektre, hanem politikai megbízást teljesít, aminek sikere azon áll, hogy az állam kellő pénzt fektet-e bele vagy sem. Viszonylag ritkán jár be a TV2-be, és csak röviden egyeztet a többi döntéshozóval. 

Zavaros viszonyok 

A tévé ügyeit Habony Árpád, médiaügyekben jártas főtanácsadó felügyeli, de ő is inkább távolból, kinevezett emberein keresztül irányít. Emiatt, és az újabb és újabb kinevezések után egyelőre zavarosak a felelősségi viszonyok a vezetésben.

Gerkenst január 4-én mutatták be az állománynak, miután Vajna hivatalosan is lezárta a cég adás-vételét. Formálisan már ő gyakorolja a munkáltatói jogokat, de a cégjegyzék szerint továbbra is Vajna, és az ő érdekeltségeit összefogó AV Investments holding ügyvezetője, Kovács Andrea vezetik a céget

Gerkens Simon Zsolt egykori irodáját foglalta el. Ami meglepőbb, hogy a másik volt igazgató, Yvonne Dederick szobájában már hetek óta Pap Gitka dolgozik. Ő Gerkens helyettese, de a helyzetre jellemzően hivatalosan még nem nevezték ki, és nem mutatták be - több dolgozó még nem is hallott róla. 

Pap Gitka. Forrás: youtube.com.
photo_camera Pap Gitka. Forrás: youtube.com.

Pap korábban kábelcsatornákért felelős igazgatóként dolgozott a luxemburgi RTL-nél, és Rákosi Tamás bizalmi embereként ismert. Rákosi az IKO gyártócégként korábban az RTL fő beszállítója volt, de Gerkens mellett ő is átállt a nagy ellenséghez, és már az IKO gyártja az Édes Életet, a hamarosan induló Kismenőket és hozzájuk kerülhet Jóban-Rosszban napi szappanopera is.  

Gerkens Jávorfi Szilviát tette meg januárban pénzügyi igazgatónak, és néhány egyéb korábbi RTL-est is sikerült áthoznia előző munkahelyéről. Programigazgatónak előlépett a korábbi producer Ökrös Gergely, a kábelportfólió adásait pedig Fischer Gábor szerkeszti - őket is az új igazgató választotta ki. 

Habony irányít

Kulcspozíciókban viszont már olyan emberek ülnek, akik Habonyhoz kötődnek. Habony maga sem jár be a Róna utcai stúdióba; a fontosabb döntesekről inkább házon kívüli találkozókon születnek a döntések.

Halkó Gabriella lett január végén a vállalat új gazdasági és stratégiai igazgatója; ő irányítja a vállalat pénzügyeit.

Ő Jáksó László egykori élettársa, aki a közmédiában nagyot szakított annak idején a 840 millió forintból készült Marslakók című sorozattal. Az általa alapított Apropó Kft. később a Ridikül című műsor gyártója lett, és néhány év alatt 2,5 milliárd forint állami megrendelést söpört be. Halkó neve szerepelt sokáig azon a Szerb utcai házon, ahol Habony rengeteget megfordult egy időben, és amit a főtanácsadó volt felesége, Kaminski Fanny édesanyja bérelt a belvárosi önkormányzattól. A Brand Lab Kft. - amit Jáksó és Halkó épp Habony testvérétől, Habony Máriától vett meg 2008-ban -  ebben a lakásban tartotta a Szépművészetitől kikölcsönzött képeket. 

Halkó abszolút Habonyhoz kötődik, és mivel a főtanácsadó sok időt tölt külföldön, operatív és pénzügyi ügyeiben helyette egyre inkább Halkó jár el. Sokat elárul az erőviszonyokról, hogy Halkó felettese lett Gerkens pénzügyi emberének, Jávorfi Szilviának. 

Halkó Gabriella. Fotó: 24.hu / MTI.
photo_camera Halkó Gabriella. Fotó: 24.hu / MTI.

Másnap öt vezetőt kirúgtak a tévétől, velük együtt távoznia kellett tizenöt további embernek: jórészt a sales szekciót építették le, miután az Atmedia átvette a direkt reklámszpotok értékesítését. Azóta is nagy tempóban önti az állam a pénzt a TV2-be a tavaly beindított kormányzati kampányokon keresztül, és ez várhatóan folytatódni fog azzal, hogy a csatorna márciussal kezdődően megduplázta hirdetési listaárait.  

Kaminski Fanny az átadás-átvétel óta tanácsaival besegít a vezetésnek a tévé kommunikációs munkáiban. Ő Habony Árpád egykori élettársa, Orbán Viktor Facebook-oldalának szerkesztője és médiamegjelenéseinek szervezője. (Ezért egy ideig a Fidesz-frakcióval volt szerződésben.)

Kaminski hosszú éveket dolgozott a bulvárban, rengeteg kapcsolata van a médiában. Közeli barátnője - az állami hirdetési pénzek elosztásáért felelős - kommunikációs miniszter feleségének, Rogán Cecíliának, és Szalai Viviennek, a Színes Bulvár Lap és a Bors volt újságírójának, a Story egykori főszerkesztőjének. Szalai vette át Azurák Csabától a TV2 hírigazgatói posztját. 

Szalai már korábban is munkakapcsolatba került Habony köreivel: ő volt a szerkesztője annak a 2014-es kampányra időzített Zuschlag János-könyvnek, amit a Habony befolyása alatt működő Századvég kiadója, a Napi Gazdaság Kiadó adott ki. 

photo_camera Rogán, Kaminski, Szalai. Fotó: Facebook.

Rossz hangulat

Azurák Csaba hírigazgatót/Tények-főszerkesztőt sok médiakritika érte azért, hogy a Tények évek óta kerüli a kormány számára érzékeny híreket. De Szalai kinevezése ehhez képest minőségi váltást jelent: nem csak arról van szó, hogy a TV2 hírműsoraiban mostantól túlnyomó részt bulvárhírek lesznek majd; az első benyomások alapján konkrét politikai céloknak is alávetik a csatornát.  

Szalai nem nevezett ki senkit a Tények főszerkesztőjének, hanem - nem tudni, hogy ideiglenesen, vagy sem -  maga kezdte el irányítani a newsroomot, ami azért is meglepő húzás, mert neki semmilyen hírigazgatói vagy műsorkészítői tapasztalata nincs. 

Az új hírigazgató múlt szerdán állt munkába, és már pénteken adásba került az első propaganda hangulatú anyag, melyben Szalai egykori interjúalanya, Zuschlag János készséggel mesélt a tanártüntetéseket szervező Pukli Istvánhoz fűződő "bajtársias" viszonyáról. A riportot Kunfalvi Nóra készítette, aki épp előző nap érkezett a Tényekhez. Ő korábban a Hír TV Célpont című műsorában - az "Orbán nem geci" rigmusban ő a volt a "nem"-, utána a 888-nál és a Magyar Időknél dolgozott. 

Péntek egyébként is elég zord nap volt az új TV2 életében: nem csak Vujity Tvrtkót rúgták ki, hanem három főt a tévé jogi szekciójától is. TV2-dolgozók elmondása szerint Tvrtko távozása mögött ráadásul nem annyira Berki Krisztián celebbel vállalat nyílt konfliktusa áll, hanem a vezetőkkel adódott nézeteltérései. 

Ökrös Gergely új programigazgató nem díjazta, hogy Tvrtko az ominózus műsorban beszólt a korábban általa producált Édes Élet című műsor minőségére, de állítólag az sem tett jót a hangulatnak, hogy Tvrtko a Facebookon hirdetett jótékonysági akcióján kihívta Andy Vajnát, akit "tehetős embernek" nevezett. (Tvrtko a posztot később törölte). 

A tévé, és különösen a hírosztály dolgozói között most nagy a bizonytalanság. Legtöbben nyilatkozni sem akarnak arról, mi történik a Róna utcában, mások csak félelmüknek adnak hangot. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.