Legalább négyszer adják el a kormánynak ugyanazt az olimpiai tanulmányt

sport
2016 március 02., 16:20
comments 144

Miután a PricewaterhouseCoopers tavaly 480 millió forintért elkészítette a Miniszterelnökségnek a 2024-s budapesti olimpia megvalósíthatósági tanulmányát, decemberben újabb megbízást kaptak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól arra, hogy ezek alapján 240 millió forintért töltsék ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) pályázati kérdőívét

Pataki Márton, az Együtt politikusa kikérte kérdőív kitöltéséről szóló pályázatot, amiből kiderült, hogy a 240 milliós megbízás csak az olimpiai pályázat első fázisára vonatkozik, tehát várható, hogy 

a pályázati folyamat következő szakaszaiban még kétszer kapnak ugyanilyen megbízást. 

Hozzott anyagból dolgoztak

Az Átlátszó még januárban vette észre, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 240 millió forintért megrendelte a cégtől az anyagot, miután a Miniszterelnökség 480 millió forintot fizetett a 1372 oldalas megvalósíthatósági tanulmányért.

A most kiadott szerződésből kiderül az is, hogy a 240 millióért a cégnek 89 darab kérdést kell megválaszolnia a NOB-nak, be kell nyújtaniuk 7 garanciát, valamint ki kell tölteniük 44 táblázatot, diagramot és térképet. 

A minisztérium arra hivatkozva osztotta ki PwC-nek a feladatot hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárással, hogy már a megvalósíthatósági tanulmányt is a cég dolgozta át. Ez indokoltnak is tűnhet, hiszen már korábban összegyúrtak egy 1372 oldalas anyagot. Azt a szerződésben is megjegyezték, hogy „a kérdések komplexitása és kutatási igénye széles skálán mozog.

Az már kevésbé érthető, hogy a munka miért került 240 millióba, ha csak a korábbi anyagukból kellett kimásolniuk a válaszokat. 

Pataki Márton is megjegyezte, hogy a 240 millióért elkészített, 60 oldalas  anyag nagyrészt a megvalósíthatósági tanulmányból átmásolt, országismertető anyagokból áll. A dokumentum érdemi részét, a Master Plan eredeti változatát még a Főmterv konzorciuma készítette el 2010-ben, a PwC-nek már csak le kellett porolnia ezt. 

A szerződésben a PwC kikötötte, hogy a feldat teljesítéséhez két alvállalkozót is be fog vonni. A NOB felé benyújtandó válaszok elkészétésével és a NOB-bal való kommunikációval az Event Knowledge Services S.A.-t bízták meg, míg a pályázathoz kapcsolódó kommunikációs és páláyzati stratégiát, valamint a versenytársak elemzését az M Integrated Solutions PLC kapta.

Lesz még két kör

Eddig azt sem lehetett tudni, hogy ez a megbízás csak a most beadott, első fázisú kérdőívek angol nyelvű kérdőíveket foglalja magába. Ebben az első szakaszban február 17-ig kellett leadni az dokumentáció első részét. 

Ezt még követi majd két kör, amikor 2016 októberében és 2017 februárjában is ki kell tölteni egy hasonló kérdőívet. 

A második körben 20 oldalon kell megválaszolniuk 23 kérdést, a harmadikban pedig 110-en 134-et.

Így a hatástanulmányokra elköltött eddigi 720 milliós összeg tovább fog nőni. Erre a kertet már biztosították, a kormány februárban módosította  aköltségvetést, hogy 3,3 milliárddal több jusson az olimpia tervezgetésére

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.