Szeressed magad az Isten szerelmére!

Tbg
életmód
2016 március 12., 18:56
comments 334

Forrás Zsófia nevű olvasónk küldte ezt a videót, amit saját magáról készített, ezzel a szöveggel küldte át: 

„Forrás Zsófi vagyok, és azért írok nektek, mert nemrég csináltam egy performanszot szeressük a testünket témában, ami hátha érdekel titeket. Kiálltam egy bikiniben, bekötött szemmel a Váci utcára, és hagytam, hogy a járókelők rám rajzoljanak. Előttem már ketten csináltak ezt, Angliában és az USA-ban. Ezekben az országokban a testkép, önelfogadás, lépjünk-túl-azon-hogy-csak-egyféleképp-lehet-szépnek-lenni sokkal inkább téma, mint kis hazánkban, ahol az ilyesmi nem igazán kap publicitást és szerintem ezen változtatni kéne. (Így aztán magam próbálom terjeszteni az üzenetet.)”

Speciel én sem szeretem ezeket az önképzavaros időket, a tomboló szépségfasizmust, ezért fontosnak tartom Forrás kisasszony kiállását, mégha - felteszem - kissé meg is előzte korát.

Pedig ez a fajta kiállás a romlott nyugaton már kissé előrébb jár, különösen azért, mert az utóbbi időben a szelfikultúra és a közösségi média elterjedése alaposan megkavarta a népeket abban a tekintetben, hogy ki néz ki jól és ki néz ki rosszul.


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.