A rendelkezésre álló tények alapján egy minimálisan jóérzésű ember nem vonhat le más következtetést az MNB-s alapítványbotrány után, mint hogy Matolcsy Györgynek, a Magyar Nemzeti Bank elnökének

le kell mondania,

mivel, hát, hogy is lehetne ezt szépen kifejezni, a mértéket nem ismerő tolvajlást jó lenne távol tartani legalább az ország legfontosabb gazdasági intézményétől.

Azt persze megtanultuk már, hogy a Fidesz soha nem hajlandó elengedni a frontvonalban lévő embereinek kezét támadások miatt, függetlenül attól, hogy jogosak-e a kritikák. Aki megy, az is csak később. Különösen igaz ez azokra az emberekre, akik valamiért teljes szabad kezet kaptak Orbán Viktortól (Matolcsyn kívül ebbe a szűk körbe tartozik Fekete György és Mocsai Lajos is).

Meg is születtek gyorsan az érvek, hogy miért nem baj, hogy Matolcsy irányításával a közösből tulajdonítottak el dolgokat különféle emberek. Annyiban könnyű dolga van azoknak, akik Matolcsyt védeni próbálják – legyen szó kormánypárti politikusokról Rogántól Kósáig, kormánypárti beszélő fejekről, Matolcsy embereiről vagy magáról Matolcsy Györgyről –, hogy nagyon kevesen értik még az amúgy érdeklődő emberek között is, hogy egyáltalán mi az a jegybank. Ezért anélkül mondhatnak hatalmas hazugságokat, hogy leszakadna a mennyezet.

Lássuk a legidiótább és leghazugabb, de annál többet használt érveket.

1. „Jó, hogy a jegybank nyereséges”

Ez a legfontosabb félreértés, amit tisztázni kell.

Matolcsy maga például úgy fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott bizarr interjúban, hogy „a sikeres monetáris politika eredménye” a nyereség, sőt: „Ezzel az összeggel és a nemzeti bank által végrehajtott monetáris fordulattal nyereséges lett az intézmény. Tehát először is örömre van ok, szerintem minden magyar állampolgár örüljön!”

A Magyar Nemzeti Bank nem egy hedge fund, nem befektetési alap, nem az a dolga, hogy befektetőinek nyereséget termeljen. Nem is az a dolga, hogy a nemzetnek konkrét pénzbeli bevételt hajtson. A jegybank nagyon hasznos lehet egy országnak, ha jól végzi a dolgát, de ez nem azon múlik, hogy mekkora a nyeresége. Ez teljesen mellékes egy jegybank működésében. Matolcsy Györgynek nem kellene szereptévesztésbe kerülnie Soros Györggyel.

A jegybank fő feladata az, hogy kibocsásson egy nemzeti devizát – esetünkben ugye a forintot –, és gondoskodjon arról, hogy az megtartsa az értékét. Tehát hogy ne legyen nagy infláció vagy defláció, és kiegyensúlyozott legyen az árfolyam a kereskedelmi partnereink devizáihoz képest. Ennek felbecsülhetetlen haszna van, különösen egy olyan, a nemzetközi kereskedelemnek nagyon erősen kitett országban, mint Magyarország.

Az sem baj, ha a jegybank tesz azért, hogy támogassa a gazdasági növekedést, és ha figyelembe veszi a pénzügyi stabilitást.

Ha viszont saját nyereségre tör, és egyáltalán, ezt a szempontot előbbre tartja a fentieknél – vagy akár csak meg is fontolja –, az nagyon veszélyes dolog, nem jegybanki feladat, sőt, akár veszélyeztetheti is fő céljait.

És hogyan teljesített az MNB a fő céljai szempontjából?

Ha messziről nézzük, akkor elég közepesen. Árstabilitás nincs, mert a világból importált dezinfláció miatt – zuhanó olajár, gyenge kereslet a fejlett világban – jelentősen elmarad az infláció a jegybank 2 százalékos céljától. A forint viszonylag stabil, bár jóval gyengébb, mint amikor Matolcsyt kijelölték jegybankelnöknek – akkor még 280 körül járt az euró, most 312, szóval tíz százalékkal gyengébb. Igaz, 2014 óta nem mozog sokat.

A Matolcsyék által bátran meghúzott kamatcsökkentésnek több jó hatása is volt – kevesebbet kell fizetni az államadósság után, jobb helyzetbe kerültek az adós, beruházó cégek –, de utólag is kőkemény hazardírozásnak tűnik: ha valami máshogy alakul a világban, akkor nagyon védtelen lett volna az ország. A sikerek, amiket Matolcsyék tevékenységével akarnak összekötni, a leginkább külső események parafenomenális megtippelésén és a vakszerencsén, mint racionális lépéseken múlott. A növekedési hitelprogramban kihelyezett, több mint ezermilliárd forint hitel után fizetett fix nulla kamat pedig egy esetleges jövőbeli kamatemelési ciklus során súlyos veszteségeket fog okozni az MNB-nek, és ha a piac úgy látja, hogy az MNB az eredmény őrzése miatt inkább nem akar kamatot emelni, akkor egészen csúnyán gyengülhet a pénzünk. De ez is a leginkább az MNB-n kívüli dolgokon fog eldőlni.

2. „Simor és Surányi alatt mindig veszteséges volt, de ezt Matolcsy megfordította”

A kormánypárti politikusok és a Pallas Athéné alapítványokban szerepet kapó figurák visszatérő érve, hogy Surányi György MNB elnöksége idején ezermilliárdos veszteségeket kellett leírnia az MNB-nek, és hogy Simor András alatt minden egyes évben gigantikus veszteségek voltak. Ezzel csak az a baj, hogy nem igaz.

Az MNB eredményéről nincs könnyen hozzáférhető statisztika az MNB honlapján, az éves jelentések pdf-jeiből kell egyenként összeollózgatni őket. De íme:

2002-ig fizetett osztalékot az a költségvetésnek az MNB, azóta nem fizet (most, a botrány hatására, állítólag megint fog). Surányi György vezetése alatt is utalgatott pénzt a költségvetésbe az MNB. Később voltak ugyan veszteségei – Járai Zsigmond és Simor András vezetése alatt egyaránt –, de ezt mindig fedezni tudták az eredménytartalékból, nem kellett költségvetési forrást igénybe venni. Az is látható, hogy nem igazán mozog együtt az ország állapotával a jegybanki eredmény, sőt. Például 2009-ben, amikor épp totálisan romokban volt minden és kopogtatott az államcsőd, 65 milliárdos nyereség jött ki (igen, ez is Simor elnöksége alatt történt).

Na de akkor miből is jön ki ez az eredmény dolog? A következő tételekből.

Az látszik, hogy az MNB eredményét egy-két év kivételével (2002, 2005) mindig lehúzta a kamateredmény (szürke csík), tehát hogy többet veszített az MNB azon, amit főleg a kéthetes kötvényt megvásárló bankoknak és befektetőknek az alapkamaton kifizetett, mint amennyit azokon a biztonságos, de unalmas, alacsony hozamú külföldi értékpapírokon keresett, amibe befektette a pénzt. Ez azért van, mert Magyarország kis és sérülékeny ország, nyilván magasabb hát a jegybanki alapkamat, mint mondjuk a német vagy az amerikai államkötvényeké.

A devizatartalék fenntartása drága dolog, 1998-tól évente átlagosan 39 milliárd forintot, összesen pedig 17 év alatt 673 milliárdot bukott ezen a jegybank. De elég sokszor volt olyan, és tulajdonképpen most is ez a helyzet, hogy ez a devizatartalék választja el a forintot attól, hogy egy papírfecnit se érjen, az országot pedig attól, azonnal beüssön az államcsőd, mert nem tudunk külföldről tőkét bevonni. Szóval bármilyen furcsán is hangzik ez, de megéri ez a veszteség.

A forint leértékelődéséből viszont néha szép árfolyameredményt tett zsebre a jegybank. Különösen 2014-ben, amikor 520 milliárd egyszeri csodanyereség volt, köszönhetően a novemberben, elég rossz forintárfolyamon lezavart devizahitel-forintosításnak, meg a folyamatosan beáramló EU-s pénzeknek, amiken szintén nyereség csapódik le. Ebből a nyereségből lettek a Pallas-alapítványok, ugyanis abban az évben – jogilag finoman szólva is aggályos módon – átutaltak 245 milliárd forintot ezeknek az entitásoknak, alaptőkeként.

Amiben tényleg spórolni tudna az MNB vezetése, és érdemes is lenne figyelnie erre, azok a működési költségek. Az viszont így nézett ki, elég látványos:

Matolcsy vezetése alatt az MNB működési költségei megduplázódtak (érdemes megfigyelni a most sokat támadott Simor alatti takarékosságot is). A működési költségek megugrásában nagy szerepe volt annak, hogy a jegybank magába olvasztotta a pénzügyi felügyeletet ellátó PSZÁF-ot, de ez – az utolsó teljes évi, 2012-es működési költségek alapján – csak 9,5 milliárdot magyaráz a húszmilliárdos emelkedésből. A többi fizetésemelésre, vállalati jólétre és hasonlókra ment. Az MNB-s ingatlanvásárlások, amin több offshore cég is százmilliókat-milliárdokat szakított, vagy a műkincsvásárlások és a random pénzosztagató csr-program ebben nincsenek is benne.

3. „Nem baj, hogy néhány milliárdot ellopott, mert nagyobb volt Matolcsy haszna, és egyébként is gyarapodott a vagyon”

Ez a legbetegebb érv mind közül.

Tegyük fel, hogy az állam rám bíz egy lakást, ami ma tízmilliót ér, egy hónap múlva pedig 11 milliót. El is adom egy hónap múlva, de az egymilliós nyereségből ellopok – vagy kamu megrendelések és egyéb trükkök formájában a rokonaim cégeinek játszok át – 900 ezret. Ezután pedig azt mondom, hogy de hát mi a baj, itt a tízmilliód, és van még százezer forint nyereség is!

Pontosan ilyen, amikor Rogán Antal vagy Matolcsy György azt mondja, hogy az alapítványok vagyona nőtt. Rendben, az alapítványok saját kimutatása szerint nőtt az alapítványok vagyona – ez egyébként azért van, mert a megvásárolt ingatlanok értéke, köszönhetően a most fújt ingatlanlufinak, emelkedett az MNB értékbecslése szerint, bár egyébként ez is kétséges –, de hát akkor is sikerült húszmilliárd forintot eltapsolniuk. A hozam, amivel kérkednek, 0,8 milliárd forint.

Az elszórt pénzből nagyjából egymilliárd forint – de esélyes, hogy ennél lényegesen több – egyenesen Szemerey Tamás érdekeltségi körében került magánzsebekbe (és hízlalt például egy olyan minibankot, ami Matolcsy fiát és egyéb rokonokat-haverokat hitelezett), három és fél milliárd Mészáros Lőrinchez talált utat, nagyjából tízmilliárd forintból pedig felülértékelt ingatlanokat vásároltak.

Lassan annak örülhetünk, hogy a 265 milliárdot csak technikailag lopták el az alapítványos trükkel, a pénz még úgy-ahogy egyben van, csak a hozamokból lopogattak. Éljen!

Aki azt mondja, hogy ezzel a nyílt fosztogatással nincs semmi gond, azt soha nem szabadott volna közpénzek közelébe engedni.

4. „Támadás van az ország és a sikeres jegybankelnök ellen”

Maga Matolcsy György is ezt a csapásirányt képviseli.

Túl sikeres a jegybank, ezért akarják a háttérhatalmak eltakarítani a magyar érdekek hatékony képviselőit. (Ez a paranoid gondolatmenet húzódik végig Matolcsy titkárnőjének Sakk és póker című könyvében is, amire egyébként jó 70 milliót költöttek az alapítványok.)

Ez nem igaz. Azért van botrány, mert az MNB vezetése lop, és ezt megpróbálta eltitkolni. Ha nem lopott volna, akkor nem lenne botrány. Tényleg ilyen egyszerű.

5. „Az alapítványok függetlenek az MNB-től”

Ezt nem biztos, hogy magyarázni kell, miután kiderült, hogy tényleg személyesen Matolcsy György döntött arról, hogy az unokatestvére bankjába tegyék az általa elnökölt alapítvány közpénzét, az alapítvány számára kedvezőtlen feltételekkel.

Vannak ilyen mondatok, amiket elmondanak a gazdaságpolitikusok vagy a monetáris politika irányítói, de aztán következik egy kacsintás – MNB-s háttérbeszélgetéseken volt olyan, hogy tényleg, nem csak képletesen –, és nyilvánvalóvá válik, hogy ellentéte igaz, csak a látszat vagy a törvény kedvéért ismételgetik őket.

Ilyenek például:

"A Magyar Nemzeti Banknak nincs árfolyamcélja."

Nincs, de azért mindent megtesznek azért, hogy gyengébb legyen a deviza, és készségesen meg is érvelik, hogy miért lenne jó ez. Matolcsyék szerint azért, mert ezzel versenyképesebbé lehet tenni az exportot, ami egyébként rövid távon igaz is – egy csomó másik gazdasági szereplőnek (devizahiteles? külföldi termékeket fogyasztó, külföldre utazni vágyó?) pedig elég rossz. Ahogy az egész MNB-gerjesztette kiszámíthatatlanság is.

"A Magyar Nemzeti Banknak nincs eredménycélja."

Hivatalosan biztos nincs eredménycélja az MNB-nek, de azért az előző ponttal összefüggésben az nincs ellenére a jegybanknak, hogy például egy húzással forintosítsa az összes devizahitelt egy nagyon gyenge árfolyamon, és ezzel szakítson egy hatalmas egyszeri nyereséget.

"A Magyar Nemzeti Bank a kormánytól független intézmény."

Hát persze, ezt a törvény is kimondja. De mi van akkor, ha Matolcsy György rendszeresen úgy beszél konferenciákon előadott beszédeiben, mintha még mindig kormánytag lenne? És hogy a fél NGM-jét magával vitte a jegybankba? És amikor a kormánypárt frakciója gyakorlatilag az MNB-ben megfogalmazott, alapítvány-titkosító törvényt fogadott el?

Ennél is nagyobb nyilvánvaló hazugság, hogy az alapítványok függetlenek lennének az MNB-től.

„Nagyon fontos a miniszterelnök bizalma. Nagyra becsülöm az együtt eddig végzett munkát, s egészen biztos vagyok benne, hogy folytatjuk a közös munkát. Nem az én véleményem fontos, hanem amit ő nyilatkozott, azaz hogy bízik bennem” – mondta Matolcsy a Magyar Nemzetnek.

Ilyen fokú személyi átfedések mellett akkor sem lehet függetlenséget feltételezni, ha a kuratóriumok megpróbálnak külön szervként viselkedni.

Nyilvánvaló, hogy az alapítványok vezetése szinte teljes átfedésben van az MNB mostani vezetésével. A különbség csak annyi, hogy nem lehet soha leváltani őket: akkor is a pénzünkön fognak élősködni, amikor már rég leváltották a mostani rezsimet.