A látszatra sem figyeltek Baánék, mikor a kopaszokra bízták a Városligetet

POLITIKA
2016 július 29., 16:10
comments 116

Miközben a Városliget Zrt. eddig sokkal több pénzt költött el pr-kampányokra, mint a park gondozására, végül mégis egy olyan biztonsági céggel sikerült leszerződnie, ami olyan látványosan mondott csődött az első konfliktushelyzet kezelésében, hogy azzal még azokat is a Liget projekt ellen fordították, akik egyébként az sem zavart volna, ha az összes fát kivágják.

Pedig azt sem lehet mondani, hogy a biztonsági őrök csak úgy beestek volna Baán Lászlóék ajtaján, mert elvileg még verseny is lehetett volna az őrző-védő cégek között.

De végül aztán csak olyan cégektől sikerült ajánlatot kérniük, amelyek mindenhol ugyanazt a focimeccseken edződött gárdát vetik be.

MTI Fotó: Balogh Zoltán
photo_camera MTI Fotó: Balogh Zoltán
A Városliget Zrt. két külön közbeszerzésre bontotta a Hungexpo-épületek bontásához kapcsolódó őrzési feladatokat. Az
és az
őrzési feladatokat egy-egy 17,5 millió forintos keretösszegű megbízásra bontották szét. Mivel így egyik keret sem lépte túl a 18 milliós küszöböt, a közbeszerzési törvény megengedi, hogy ilyenkor a megrendelőnek ne kelljen közzétennie a felhívást a Közbeszerzési Értesítőben.

Ugyanakkor a verseny biztosítása érdekében legalább négy olyan cégtől kell ajánlatot kérnie, amelyeket alkalmasnak tart a feladat elvégzésére. Ezeket már saját belátása szerint választhatja ki. Baán Lászlóék minkét feladatra ugyanazt a négy-négy céget hívták meg, de végül úgy alakult, hogy csak a későbbi győztes, a Patrol Group nyújtott be ajánlatot. A meghívott négy cég:

  • Valton Sec Kft.,
  • Patrol Group Kft.,
  • Infinity Forest Kft.,
  • HardGuard Group Security Zrt.

A Városliget Zrt. által kinézett biztonsági cégek közül három teljesen ismeretlen volt, a negyedikként pedig feltűnik a Fidesz rendezvényeit rendszeresen biztosító Valton Security is. Velük szemben a másik három cég korábban még sosem indult közbeszerzéseken.

Első ránézésre úgy tűnhet, mintha Baánék kifejezetten támogatni akarnák a vidéki kistelepülésekről jövő, pályakezdő fiatalok által irányított, feltörelvő vállalkozásokat, de ha jobban megnézzük ezeket a cégeket, kiderül, ugyanaz a csoport köré szerveződnek.

Ezek alapján nem nagyon lehetett volna úgy dönteni, hogy végül ne Tóth Csaba üvöltse le a rendőrök és a tüntetők fejét.

Ábra: Tbg
photo_camera A Városliget Zrt. csak olyan biztonsági cégektől kért ajánlatot a Liget őrzésére, amelyeknél a Fradi korábbi biztonsági főnöke, Tóth Csaba is dolgozott.

Infinity Forest

Egy szokatlanul fiatal cégről van szó, hiszen az Infinity-t csak két hónappal a Városliget Zrt. ajánlattételi felhívása előtt alapították. A cég vezetője a 28 éves Győrfi Henrik, a székhelyük pedig egy falu széli kockaház Hévízgyörkön. Nem tudni, hogy a friss alapítás miatt túl sok referenciával valószínűleg nem rendelkező cég hogyan került Baán Lászlóék látóterébe, de az Infinity végül nem adott be ajánlatot a Hungexpo bontási területének őrzésére. Helyette inkább a Közlekedési Múzeum területét kapták meg, mivel a bontást végző Bont-Tör Zrt. őket hozta be alvállalkozónak.

Tóth Csaba (feketében)
photo_camera Tóth Csaba a Közlekedési Múzeumnál az Infinity Forest képviseletében - Fotó: Botos Tamás/444
Az Infinity emberei először a magyar-belga meccs ideje alatt, június 26-án jelentek meg a múzeumnál,
. Ekkor derült ki, hogy a kezdő cégnek kapásból az első melójához sikerült leigazolni a Fradi és a Kispest Honvéd korábbi biztonsági főnökét, Tóth Csabát.

Miután a cég emberei megütötték a Közlekedési Múzeum tetejére felmászó Komáromy Gergőt, megkérdeztük a Városliget Zrt.-t, mit gondol az agresszíven, a helyzetet láthatóan kezelni képtelen biztonsági emberek fellépéséről.

link Forrás
A cég az aktivista gyomron vágása miatt feljelentést tett, de az őrzővédő cég kiválasztásával kapcsolatban már azt válaszolták, hogy ez a bontást végző cég dolga, nekik nem feladatuk ellenőrizni, hogy „
ezeknek a kollégáknak milyen a munkaköri leírásuk, megfelelő képzettséggel rendelkeznek-e, vagy hogy milyen referenciákkal bírnak
”. Baánék válasza azért nagyon fura, mert egy hónappal korábban még két közbeszerzésre is simán meghívták az Infinityt.

Valton Sec

A többiekkel ellentétben a Valtonról nem lehet azt mondani, hogy kispályás lenne az őrző-védő szakmában. A cég szépen kinőtte magát a 2010-es kormányváltás óta, sorra nyerik a közbeszerzéséeket, általában ők biztosítják a fideszes rendezvényeket is, de idén az összes állami ünnepségen is a Valton embereit láthatjuk. Varga Lajos, a cég többségi tulajdonosa az Indexnek sem csinált titkot abból, hogy közeli viszonyban van a kormánypárt vezetőivel. Baánék a Valtontól is kértek ajánlatot, de a profinak mondható cég nem csapott le a lehetőségre, inkább hagyta, hogy Tóth Csabáék kapják meg a munkát a Városligetben, pedig Vargának sokáig érdekeltsége volt a csónakázótónál működő étteremben is.

photo_camera A Városliget Café étterem - Fotó: Google Street View
Tóth Csaba munkássága egyébként a Valton előtt sem ismeretlen, gyakran előfordul, hogy egy-egy feladatra őt kérik fel alvállalkozóként. A biztonsági cégek piacára jobban rálátók szerint általában a keményebb melókhoz hívják őket, így ha valami balhé lenne, azt a nyilvánosságban nem a Valton nevéhez fogják kötni. Azt pedig összeszámolni is nehéz, hogy Tóth Csaba eddig hány biztonsági cégnél tűnt fel biztonsági főnökként.

HardGuard Group Security Zrt.

Az alig egy éve alapított cégnek sem voltak korábban olyan megbízásai, mint amire a Városliget Zrt. meghívta őket, tavaly csak 6,9 millió forint nettó árbevételt tudtak összehozni. A HardGuard-ot a 26 éves Nagy Viktória irányítja a Pest megyei Gombáról, de ha úgy alakult volna, hogy kapják meg a Városliget őrzését, lett volna kihez fordulniuk, hiszen Viktória apja, Nagy József több biztonsági céget is irányított Tóth Csabával együtt.

photo_camera Tóth Csaba a Hard Force Security biztonsági főnökeként nyilatkozik a köztévé híradójának 2010 decemberében - Forrás: Nava
Nagy József korábbi cége, a 2014-ig működő Hard Force Security biztosította korábban több magyar klubcsapat és a válogatott meccseit. A biztonsági főnök pedig ott is Tóth Csaba volt.
, milyen ötletei lennének a szurkolók megfegyelmezésére. Többek között erősítette volt az információáramlást a biztonsági cégek, a klubok és a rendőrség között.

De hiába voltak ott a cég emberei szinte minden stadionban, 2011-re a Hard Force Securitynek így sikerült 100 millió forint feletti adótartozást felhalmoznia, ezért a Fővárosi Bíróság elrendelte a cég felszámolását.

A cég bedőlése ellenére Nagy József nem hagyta ott az őrző-védő szakmát, és még 2011 elején újraélesztette ugyanazt a vállalkozást a Hard Force Group néven. A Hard Force Groupot ugyanarra a gombai címre jegyezték be, ahol most a lánya cége is működik. A céggel továbbra is főleg focimeccseket biztosítanak, a referenciáik között a Felcsúttól a Honvédig szinte minden magyar klubcsapat feltűnik. Az MLSZ rendezevényein pedig a Valtonnak is bedolgoznak alvállalkozóként.

A Nagy család nem csak Tóth Csabával és a Valtonnal áll kapcsolatban: az indulásnál a Városliget Zrt.-vel végül leszerződő Patrol Group vezetőjét, Farkas Zoltánt is bevették a cégbe.

Patrol Group

A Városliget Zrt. felhívására egyedüliként jelentkező céget szintén tavaly alapították. A Patrolt vezető Farkas Zoltán viszont régi üzlettársa a Tóth Csabát alkalmazó Nagy Józsefnek, így nem meglepő, hogy bár elvileg két teljesen külön cégről van szó, mikor a biztonságiak elfoglalták a ligetvédők táborát a Hungexpo területén,

ugyanazokat a Tóthhoz tartozó kopaszokat vetették be, mint akik pár nappal korábban a Közlekedési Múzeumnál az Infinity Forest nevében is intézkedtek.

photo_camera Tóth Csaba a Patrol Group embereivel a Hungexpónál - Fotó: Tbg
Miután a rendőrök július 6-án reggel kitették a területről a március óta ott táborozó ligetvédőket, a volt Kertem előtt tüntetés kezdődött, és a tömeg többször is megpróbált újra bejutni a kapun.

A focimeccsekhez szokott kopaszok ekkor látványosan elvesztették az irányítást az események felett.

Mikor már eleve nagyon feszült volt a helyzet, még provokálták is a tüntetőket, az egyik aktivistának még az ujját is eltörték.

link Forrás
De a Patrol Group emberei az intézkedő rendőröket sem kímélték:
, Tóth Csaba a tüntetésen intézkedő csapatirányító rendőrt pedig úgy ordította le, mintha csak az egyik beosztottjáról lenne szó:
link Forrás
Az erőemberek fellépését tehát még jóindulattal sem lehetne professzionálisnak nevezni. Később még a Városliget Zrt. műszaki igazgatója is elismerte, hogy
. Mikor rákérdeztünk a Városliget Zrt.-nél, hogy miért egy alig egyéves céget bíztak meg a terület őrzésével, mikor a sorozatos tiltakozások miatt számítani lehetett arra, hogy a bontás megkezdése konfliktusokkal fog járni, ezt válaszolták:

„A Városliget Zrt. a Hungexpo bontási területén őrzés-védelmi feladatok ellátására közbeszerzési eljárás keretében kért ajánlatokat őrzés-védelemmel foglalkozó és tapasztalattal rendelkező cégektől. Az ajánlattételi felhívásban megfogalmazott szempontok szerződéses teljesítésére a Patrol Group Kft. nyújtotta a legkedvezőbb ajánlatot.”

Abban teljesen biztosak lehetünk, hogy a Patrol Group nyújtotta a legkedvezőbb ajánlatot, ugyanis ők voltak az egyetlenek, akik ajánlatot nyújtottak be. Jobban nem is választhattak volna.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.