A németek futnak a japánok után: gyorstöltőt fejleszt a Volkswagen

Villanyautó
2016 szeptember 11., 16:12

A Volkswagen globális mamutja lassan fordul irányba, az e-mobilitás jegyében végre eljutottak a gyorstöltők fejlesztéséig.

Villanyautó gyorstöltő technológia kifejlesztésén dolgozik a Volkswagen azzal a céllal, hogy 15 perc alatt el lehessen érni az akkumulátorok 80 százalékos töltöttségét - idézi a Bild am Sonntag lap a konszern vezérigazgatóját, Matthias Müllert.

A VW 2020-ra egy teljesen új járműplatformot fejleszt ki és 30 különböző, erre a platformra épülő elektromos autó lesz majd modellkínálatában 500-600 kilométeres hatótávval - közölte a vezérigazgató.

A konszern azt tűzte ki célul, hogy eladott autóinak 20-25 százaléka már elektromos modell lesz 2025-re. Az elektromos autók terjedésének jelenleg három akadálya van - mutatott rá a vezérigazgató: az elégtelen hatótáv, a töltési infrastruktúra hiánya és a magas ár.

Szedni kell a lábukat, mert a stratégiai tervben felvázolt célokat egy kisebb gyártó részben már elérte.

Például a Tesla.

2017 végétől már kapható a Model 3, ami 334 kilométert képes gurulni két töltés között, a Tesla Model S-t pedig ezrek használják vígan 4-500 kilométeres hatótávjával. Ráadásul tovább bővül a cég saját töltőhálózata, a jelenlegi több mint 7000 darabos Supercharger-hálózatát 2017 végéig megduplázza, vagyis nagyjából 15 ezer vezetékre csatlakozhatnak rá a Tesla tulajok, és olyan úri szolgáltatást is igénybe vehetnek, mint a gyorstöltés.

Az szinte biztosra vehető, hogy maradnak a német gyártók által erőltetett CCS szabványnál, amiből például nálunk még egy sincs, a japán Chademo kialakítású töltőállomásokból viszont Budapesten és környékén akad 13 darab.

Mire a nagy igyekezet, ha eddig nem törték magukat?

Úgy tűnik most jött el az idő arra, hogy a nagy gyártók komolyan belelendüljenek. A Daimler legalább hat villanyautó-modellt tervez piacra dobni, de ez a szám akár kilencre is nőhet, a BMW i3-asait viszik mint a cukrot, a már említett Tesla Model 3-ra pedig már a bejelentéskor rengetegen letették a foglalót.

Erre a vonatra ugrani kell, csak egy ilyen terv nyugtatja meg a részvényeseket.

(MTI)



Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.