Kőhalmi Zoltán megírta Litkai Gergelynek, melyik kollégái nem viccesek

humor
2017 január 02., 10:45
comments 596

A magyar hírességekkel hosszú mélyinterjúkat készítő Kadarkai Endre legutóbbi vendége az Echo Tv Arckép című műsorában Kőhalmi Zoltán humorista volt. Itt a teljes adás, vannak benne vicces részletek:

link Forrás

Viszont a műsorban (a 35. perctől) szóba jön az is, hogy az elmúlt évtizedben beinduló magyarországi standupolás színvonala leromlott. (Olyannyira, hogy Bödőcs Tibor – Kőhalmi mellett az egyetlen ember, aki a kortárs magyar humoristák közül még igazán vicces – néhány éve ki is lépett a társulatból, és azóta egyedül nyomja. Sőt, már ott tartunk, hogy a tömegpusztító Szomszédnéni Produkciós Iroda kap állami humordíjat.)

Kőhalmi – nevek említése nélkül – beszélt arról, hogy volt egy pont, amikor Litkai Gergely, a Dumaszínház vezetője megkérte őt, mint a legradikálisabb fellépőt, hogy írjon egy listát arról, szerinte kinek nincs ott a helye, mert Litkai – ha nem is rúgna ki embereket, de – kategóriákra akarja osztani a csapatot. Kőhalmi ezt megtette (szerintem jól is tette), a társulat felét, 11 embert megnevezve, és most van A, B, C kategória. A legjobb az A kategória, abban Kőhalmi mellett még négy ember van benne.

Hogy ezt a megnevezett emberek tudják-e, arról Kőhalmi azt mondta, „bizonyára”, és lettek is belőle konfliktusai. Nagyon bosszantotta, hogy nem válogathatja meg jobban, kikkel lép fel, és egyeseket még túl is támadott. Mostanra kicsit megbékélt az egésszel, mint mondta, olyan ez a Dumaszínházban és a Showder Klubban is, mint a Harry Potterben a Mindenízű Drazsé, amiben van csokis meg szappan- és fülzsírízű bonbon is egy dobozban. De az szerinte gond, ha egy céges rendezvényre a Dumaszínház akkreditál egy minősíthetetlen fellépőt, aki lejáratja a Dumaszínházat.

Kőhalmiban felmerült az is, hogy kilép legalább a tévéműsorból, de aztán arra jutott, hogy képesek őt külön kezelni. Most már van olyan, akivel nem rakják össze, mert úgy felhúzta magát Kőhalmi „művészeti alapon” egy „nagyon csúnya”, „uszító”, „egy népcsoport rovására mondott” poén miatt. (A Showder Klubban volt már nem túl elegáns menekültezés és cigányozás is.) Ezt a nézeteltérésüket azóta sem tudták rendezni.

Orbán Viktor és Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök. Nem tudtam kihagyni. (Fotó: Szecsődi Balázs / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI)
photo_camera Orbán Viktor és Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök. Elnézést, de nem tudtam kihagyni. (Fotó: Szecsődi Balázs / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.