Közeleg a végítélet: itt a sörjóga

életmód
2017 január 18., 11:04
comments 49

Elképesztően telített lehet a nyugati jógapiac, mert egyre látványosabb húzásokkal kell előállnod, ha új szereplőként ki akarsz tűnni a jógaiskolák közül.

Tavaly sok cikk született a kecskejógáról, de annak legalább láttuk az értelmét, állandó kecskeszarszagban, miközben kíváncsi szakállas állatok birizgálnak hídba menés közben, biztos könnyebb elérni egy transzcendentális tudatállapotot.

photo_camera Fotó: BierYoga

De azt elsőre kicsit nehezebb megindokolni, hogy hogyan fér össze a sörfogyasztás és a jógázás egyszerre. Pedig tényleg itt tartunk, a berlini ötlet ma már Ausztráliában is partot ért. A német BierYoga alapítói azt állítják, két szeretett dolgot sikerült most egyesíteniük. Szerintük ebben semmi meglepő nincs, hiszen mindkét módszer révén évszázadok óta gyógyul a lelkünk és a testünk is.

Az ötlet már persze megjárta a Burning Mant is, most pedig jöhetnek az ausztrál alkalmak. Az esemény leírása szerint a résztvevők többek között olyan pózokkal ismerkedhetnek majd meg, mint a sörüdvözlés, de egyensúlyozhatnak is majd sörösüvegeket a fejükön. (Mashable)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.