Timothy Synder történész írta néhány hónappal ezelőtt, amikor tanácsot adott az autokratikus rendszerekben élőknek, hogy “védj meg egy intézményt.” “Az intézmények nem védik meg magukat. Dominóként omlanak össze, ha nem védik meg őket az elejétől kezdve.”

Ez alapján egyértelműen a CEU erejét mutatja, hogy vasárnap délután az öt órára meghirdetett kezdéskor meglepően nagy tömeg gyülekezett a Corvinus egyetem előtt. Az Oktatási Szabadságot nevű szervezet által pillanatok alatt összerántott eseménynek persze volt egy biztos tömegbázisa, a CEU diákjai, de egyáltalán nem csak belőlük állt a tízezer ember körüli tömeg.

A tüntetés elején Deák Dániel, a Corvinus oktatója vállalt szolidaritást a CEU-val az egyetem nevében, aztán az emberek elindultak a Kossuth tér felé. A hangulatot alapvetően meghatározta, hogy a menetet felvezető autóból mintha egy kolibuli soundtrackje szólt volna, és vidám popslágerekre kígyóztak végig az emberek a városon.

De egyébként is más volt a tüntetés hangulata, mint a legtöbb ellenzéki megmozdulásé - amiben valószínűleg fontos szerepe volt annak, hogy az átlagosnál jóval több volt a résztvevők között a PhD-fokozat, így jóval több “academic freedom” kiabálást lehetett hallani, mint “Orbán takarodj”-ozást (utóbbiból konkrétan csak eggyel találkoztam), és jóval több táncoló ember volt, mint olyan, aki “Orbán pszichopata” táblát vitt magával (ebből is egy darabot láttam). Viszont nem is úgy nézett ki az esemény, mint az amerikai campusok radikálisabb megmozdulásai - én legalábbis konzervatív jogtudósból is többet láttam, mint transzgender aktivistából.

A napsütéses, vidám séta után a Kossuth téren fordult komolyabbra az esemény. Itt Daria Dovka beszélt a Szentpétervári Európa Egyetemről, amit hasonlóan csinálnak ki éppen, mint a CEU-t, és felolvasták a török akadémikusok üzenetét is. Ami pedig már jobban tükrözte azt, hogy amit most a kormány művel, az tényleg az orosz és török példákat idézi. Utolsónak pedig Gál András, a CEU keresztény hallgatói csoportjának a tagja beszélt. Persze érezhető a szervezők részéről a szándék, hogy ezzel akarták tompítani a CEU-ról kialakult “liberális gettó”-képet, dehát miért ne tették volna, ha egyszer van ilyen a CEU-n. Gál András is arról beszélt, hogy bár kisebbségben van a világképével az egyetemen, de ez soha nem korlátozta őt semmiben.

Erős húzás volt az is, hogy a szervezők a végén felhívták a médiát a színpadra, és megkérték a résztvevőket, hogy emeljék fel a telefonjaikat. A mobilfény-erdő látványa önmagában is meggyőző, Magyarországon pedig 2014 ősze, a netadós tüntetések óta a nyugati típusú erődemonstrációk szimbóluma, a társadalom azon részének asztalracsapását jelenti, akik inkább nyugati, mint keleti mintára szeretnének élni.

De bármilyen látványos is a kép, nagy túlzás lenne a CEU-tüntetést a netadós tiltakozás erejével összemosni. Hétfőn már tárgyalhatja is a parlament kivételes eljárásban a CEU-t kinyíró törvényt. 

A szervezők azt ígérik, folytatják a tiltakozást. 

De ha sem ők, sem a többi tiltakozó sem jár sikerrel, és az egyetemet tényleg ellehetetlenítik, az nem a diákokat és az oktatókat fogja legsúlyosabban érinteni. A CEU-t több város tárt karokkal várja, a legrosszabb, ami velük történhet, hogy ha nehéz szívvel is, de továbbállnak.

Magyarország viszont itt maradhat egy olyan rendszerben, amibe belefér, hogy a kormány politikai okokból bezárat egy neki nem tetsző egyetemet.