Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár szerint a jelenlegi védekezés elegendő az iskolákban

oktatás
2020 október 12., 09:31

Interjút adott hétfőn a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára.

Az a preventív intézkedéscsomag, amit az intézmények végrehajtanak, ez a védekezéshez elegendő

- nyilatkozta az államtitkár. Elmondta, hogy a közel 3000 magyarországi óvodából 24-ben van jelenleg rendkívüli szünet a koronavírus miatt, a több, mint 3000 iskola közül pedig 17-ben rendelték ezt el. Ezen kívül 102 iskolában folyik jelenleg tantermen kívüli digitális munkarend, általában 1-2 osztályban. Maruzsa szerint "egyelőre bevált ez a metódus", ezekkel a pár hétre bevezetett intézkedésekkel ki lehet szorítani a vírust az érintett intézményekből.

Kiemelte, hogy az október 23-án kezdődő több, mint egy hetes őszi tanítási szünet is alkalmas arra, hogy "kisöprődjék" a vírus a fertőzött iskolákból, mert ezalatt a tanulók jórészt otthon tartózkodnak majd. Külön takarítási akciókkal is készülnek ezekben az intézményekben.

A riporter ezek után felidézte, hogy a Pedagógusok Szakszervezete néhány nappal korábban a kormányhoz fordult, mert "kiszolgáltatott helyzetben vannak a pedagógusok és a védelmükért nem tesznek semmit", és felidézett néhányat a követeléseik közül is (100 százalékos táppénz, felső tagozatosoknál digitális oktatás).

Maruzsa szerint a pedagógusokban "az aggodalom az teljesen jogos", ugyanúgy, ahogy minden más munkavállaló részéről is, hiszen nem tudni, hol üti fel a fejét a vírus.

Az országnak azonban működnie kell, célzott intézkedéseket tudunk tenni természetesen a védelem érdekében

- mondta az államtitkár.

Szerinte a jelenlegi védekezés megfelelő, az iskolai fertőzöttség alacsony számai is ezt igazolják. Megvan a nyitottság arra, hogy további intézkedésekre is sor kerüljön, azonban a jelenlegi helyzet nem idokolja az azonnali beavatkozást.

Tovább csökkenti a kockázatot az iskolai hőmérőzés bevezetése is, ami bár nem szűri ki az összes beteget, de segít a védekezésben.

Az őszi írásbeli érettségiket a tavaszihoz hasonló szabályok mellett tartják meg: maximum 10 fő kerül egy csoportban, kötelező lesz a maszk és a fertőtlenítő használata. A szóbeli érettségik is meg lesznek tartva, a szokásosnál több intézményt vonnak be, hogy minél több tanuló szóbelizhessen a saját, vagy hozzá közel eső másik iskolában.

A Pedagógusok Szakszervezete azután fogalmazta meg követeléseit a kormány felé, hogy megírtuk, koronavírusban elhunyt egy 39 éves tanár, aki napokkal halála után sem került fel az elhunytak listájára. Végül az operatív törzs utánajárására hat nappal a halála után, és két nappal a cikkünk megjelenését követően került fel a listára a tanár.

A Pedagógusok Szakszervezetének október eleji felmérése szerint a válaszadó tanárok 74 százaléka nem érzi biztonságban magát a munkahelyén.