Azonnali intézkedéseket követel a Pedagógusok Szakszervezete a koronavírusban elhunyt tanár miatt

oktatás
2020 október 08., 10:45

„A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) mély megrendüléssel értesült arról, hogy koronavírus-fertőzés szövődménye miatt meghalt egy 39 éves tanár. A szakszervezet őszinte részvétét, együttérzését fejezi ki az elhunyt családjának. Ennek a tragédiának nem lett volna szabad megtörténnie!” - írja a szervezet arról az esetről, amit szerdán írtunk meg.

A 39 éves tanár szeptember 17-én kezdett megfázásos tüneteket mutatni, hamar romlani kezdett az állapota, 21-én kórházba került, ahol összeomlott a légzése, mesterséges kómába helyezték. Október 3-án elhunyt. A kórházban elvégzett koronavírus tesztje pozitív lett, és a zárójelentésben is az szerepel, hogy „összességében elmondható, hogy a hypertoniás, diabeteses betegnél SARS-2 COVID kiváltotta légzési elégtelenség, ARDS többszervi elégtelenségbe progrediált, mely komplex intenzív terápiával sem volt már reverzálható és a beteg halálát okozta”. Azóta sem tüntette fel az operatív törzs az áldozatok között az elhunyt pedagógust a kormányzati honlapon.

A szakszervezet szerint ez az eset „minden eddiginél jobban mutatja, hogy a kormány magukra hagyta a köznevelési intézményeket, az oktatásban dolgozókat, feláldozza őket azért, mert a gazdaságot működtetni akarja. A biztonságos munkavégzéshez ugyanakkor nagyon sok helyen nem teremtették meg a feltételeket. Még a szájmaszkot is a tanároknak kell megvenniük! A fertőtlenítőszerekről, a fertőzésben érintett intézmények alacsony számáról szóló napi beszámolók már nem elegendők, határozott intézkedésekre van szükség az újabb tragédiák elkerülése érdekében!”

A PSZ emlékeztet arra, hogy augusztus 12-én elküldték a minisztériumoknak és a kormányzati szervezeteknek az ajánlásaikat arról, hogy milyen intézkedésekre lenne szükség a második hullámra készülve. Javasolták a krónikus betegségben szenvedő pedagógusok tantermen kívüli foglalkoztatását, de a szakszervezet szerint „az oktatásirányítás és az Nemzeti Népegészségügyi Központ látszatajánlások mögé bújva az intézményvezetők és a pedagógusok nyakába akarja varrni a felelőséget”.

A szakszervezet régóta követeli az oktatásban dolgozók tesztelését is, de ez sem valósult meg. Hetek óta özönlenek hozzájuk a panaszok arról, hogy nem tesztelik azokat sem, akik fertőzöttel kerültek kapcsolatba egy-egy iskolában, óvodában, és szerintük nincs valódi kontaktkutatás sem.

A Pedagógusok Szakszervezete épp most hozta nyilvánosságra online felmérését, ennek eredménye szerint a több ezer válaszadó döntő többsége nem érzi magát biztonságban a munkahelyén.

Ezért a PSZ határozott azt követeli a kormánytól, hogy

  1. A krónikus beteg, vagyis veszélyeztetett pedagógusok azonnal távoktatásban, otthonról taníthassanak!
  2. Abban a közoktatási intézményben, amelyben megjelenik a vírus, azonnal rendeljenek el tanítás nélküli munkanapokat, és ha a megbetegedések száma nő, rendeljenek el tantermen kívüli oktatást!
  3. Azonnal kezdjék meg az oktatásban dolgozók ingyenes tesztelését járványügyi szakemberek által meghatározott időközönként!
  4. Mindenki, aki oktatásban dolgozóként igazoltan COVID-fertőzött, kapjon 100 százalékos táppénzt!
  5. Mindenki, aki oktatásban dolgozóként karanténba kerül, kapja meg a teljes fizetését, mint ahogyan Kásler Miklós miniszter bejelentette!
  6. Az őszi szünet után, novembertől az általános iskolák felső tagozatán és a középiskolákban hibrid oktatást vezessenek be (az osztályokat két csoportra bontják, az egyik összesen 3 napot jár iskolába, kettőt otthon tanul, a következő héten cserélnek), így csökkenthető a találkozások száma, ezáltal a fertőzés veszélye!
  7. Vezessenek nyilvános adatbázist arról, hány tanuló és hány oktatásban dolgozó került karanténba, hányan fertőződtek meg, kerültek kórházba, haltak meg a koronavírus-fertőzés következményeként!
  8. október 12-ig közölje a kormány, hogy a közelgő őszi érettségi időszakában milyen biztonsági intézkedéseket tervez! A PSZ azt követeli, hogy ezek a biztonsági intézkedések legalább olyan szigorúak legyenek, mint a tavaszi érettségi időszakában!