Már most is lemaradásban vagyunk harmadik oltásban, pedig még csak most kellene belehúzni igazán

járvány
2021 október 13., 08:20
comments 17

Sok vagy kevés harmadik oltást adtak be augusztus elseje óta Magyarországon?

Augusztus eleje óta van lehetőség a harmadik adag beadatására, azóta ez az elfáradt oltási program legnépszerűbb eleme.

Kedd reggeli adatok szerint eddig összesen 911 ezer harmadik oltást adtak be, míg augusztus eleje óta az első oltások száma csak 287 ezerrel, a második oltások száma 238 ezerrel nőtt. (Nyilván más dinamikája van, ha 5,5 millió körüliről kell(ene) tovább növelni az oltottak számát, mintha megnyílik egy új lehetőség.)

link Forrás

A harmadik oltás kifejezetten népszerű lehetett a kínai vakcinával oltottak körében (egy új - magánkutatás - szerint a két Sinopharmra adott harmadik Pfizer alaposan megtolta az antitestek számát), és lehetőséget adott arra is, hogy egyetlen Janssen oltással EU-s oltási igazolványt szerezzenek a keleti vakcinával oltottak is, bár papíron a Szputnyik esetében ez nem egyszerű, a hivatalos ajánlásban ugyanis nem szerepel a Szputnyik+Janssen kombó, mert mindkettő vektorvakcina.

De elég-e ennyi harmadik oltás a negyedik hullám biztonságos átvészeléséhez? Izraelben előrébb járnak, a 9,2 millió lakosból 3,6 millióan kaptak már harmadik oltást. Kifejezetten magas szám ahhoz képest, hogy második oltást csak 5,6 millióan kaptak. A védettségi igazolást is a harmadik oltáshoz kötik már.

Azért kezdtek erőteljes harmadik oltási kampányba, mert azt tapasztalták, hogy fél év után megkopik a Pfizer által nyújtott védettség is. Emiatt a negyedik hullám elején megugrott a fertőzöttek száma. A szervezet védelmét újra felpumpáló harmadik oltásokkal viszont sikerült kordában tartani a járványt.

Az Európai Gyógyszerügynökség is azt javasolja, hogy érdemes fél év után újraoltani Pfizerből és Modernából.

A harmadik oltásra vonatkozó ajánlásában hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Stratégiai Tanácsadó Szakértő Csoportja (SAGE) külön kiemelte a Sinopharmmal oltott 60 év felettieket, mint akiknél fontos az újabb emlékeztető oltás.

Hányan kaphatnának most harmadik oltást?

Erre két időpontot nézhetünk. A hat hónapot, aminek az ajánlások többségében el kell telnie a második oltás után, illetve az ennél rövidebb 4 hónapot, ami után a magyar előírások szerint már be lehet jelentkezni az újabb menetre.

Fél éve 1 711 723-an kapták már meg a második oltásukat. Ők azok, akiknél fontos lenne most már egy harmadik, emlékeztető oltás. De jelenleg csak 911 ezren „vették fel” a harmadik adagot.

Ennél is több potenciális harmadik körös van, ha nem az ajánlott fél évet, hanem a magyar előírásban lévő 4 hónapot nézzük. Június közepén már 1 937 291 olyan oltott volt, aki túl volt a második dózison. Ők már mind mehetnének a harmadik oltásukért.

Vagyis azok közül, akik felvehetik a harmadik oltást, 47 százalék ment is el érte.

És van 800 ezer olyan oltott, akiknél már megkophatott a védettség, ők a korábbinál nagyobb arányban fertőződhetnek meg vagy betegedhetnek meg súlyosan.

Különösen fontos lenne az időseknél a harmadik oltás. Az egészségügyisek után az időseket vették előre az oltási sorban. Fél éve az összes beoltott nagy része még az idősebbek közül került ki. Az ő koronavírus elleni védelmük meggyengülhetett mostanra.

Fél éve 1 312 365 olyan hatvan év feletti volt, aki megkapta már a második oltását. Az időseken belül ekkor majdnem félmillióan, 489 988-an a Sinopharm-vakcinát kaptak. Náluk eleve átlagosan jóval alacsonyabb volt az antitest-szint, ami tovább csökkent azóta. A Sinopharmmal oltottaknál a WHO ajánlás kifejezetten javasolja a harmadik oltást.

És itt is nyilván igaz, hogy ha nem is a fél évet nézzük, hanem csak négy hónapra megyünk vissza az időben, még nagyobb a harmadik oltásra már jogosultak száma. Június közepén már majdnem kétmillió hatvan év feletti kapta meg a második oltását. (1 937 291), közülük 550 ezren kaptak kínai vakcinát.

Annyit tudunk, hogy 911 ezren kapták meg eddig a harmadik oltást, azt nem, hogy milyen a korcsoportos bontás közöttük. (A korábbi korosztályos oltottsági adatokat is az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ adataiból tudtuk kinézni.) Így azt sem tudni, hogy hányan vannak olyanok az idősek között, akik legyengül védelemmel néznek szembe a delta variáns által hajtott negyedik hullámmal.

Az oltási program ráadásul éppen fél éve pörgött fel leginkább. Április vége és május közepe között, három hónap alatt egymillióval nőtt az oltottak száma. Ezzel kellene majd lépést tartani a harmadik oltásokkal, bár már most is jelentős lemaradásban vagyunk.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.