Túl sokat evett, ezért kitiltották egy korlátlan ételfogyasztást hirdető étteremből

gasztronómia
2021 november 18., 12:43

Az evéseit élőben közvetítő kínai férfi azt állítja, egy all you can eat étteremből azért tiltották ki, mert ott túl sokat evett. Szerint ezzel a Csangsa városban található Handadi Seafood BBQ étterem diszkriminatív azokkal szemben, akik sokat tudnak enni.

Azt is elmondta, hogy amikor először volt az étteremben, másfél kiló sertéscombot evett meg, egy másik alkalommal pedig 3,5-4 kiló garnélarákot. „Sokat tudok enni. Ez baj?” – mondta a túl sokat evő férfi, aki hozzátette, „semmit sem pazarolt el az ételből”, de hogy ezalatt pontosan mit értett, nem fejtette ki.

Az étterem tulajdonosa azonban azt nyilatkozta, amikor a túl sokat evő férfi megjelenik az éttermében, „kifosztja” őt, és „minden alkalommal” elveszít párszáz jüant. „Még ha szójatejet is iszik, akkor is megiszik 20-30 üveggel. Amikor sertéscombot eszik, az egész tálcát elfogyasztja. A garnélarákból pedig, amiből az emberek általában darabonként szednek, egy tálcával szed.”

A történtek miatt az étterem tulaja azt mondta, minden olyan embert kitilt az étterméből, aki élőben közvetíti az evését.

A kínai kormány tavaly kezdett keményebben is fellépni a zabáló influenszerek ellen, a hasonló videókat akár teljesen be is tilthatják az országban. Azután döntöttek így, hogy Hszi Csin-ping elnök az élelmiszerhiány miatti növekvő aggodalmak miatt felszólította az embereket, hogy „harcoljanak az élelmiszerpazarlás ellen”. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.