Ungváry: „Trianon egy kompromisszumokkal és tárgyalásokkal megspékelt béke volt még akkor is, hogyha Magyarország számára nemzeti katasztrófát jelentett”
2023 március 07., 11:43
„1944-ig is elég sok ember belehalt ebbe a történetbe, akikért a magyar politika felelős”
Két idézet két miniszterelnöktől.
Az elsőt Teleki Pál írta le 1939-ben: „A revízióba bele fogunk pusztulni, ez fog minket a háborúba belesodorni”.
A másodikat Bárdossy László mondta 1941-ben, két nappal azután, hogy Németország megtámadta a Szovjetuniót: „Ez nem a mi háborúnk”.
Ungváry Krisztián egyebek között ezt a két idézetet használta annak bemutatására, hogy törvényszerű volt-e Magyarország belépése a II. világháborúba. Az Egy történelem - sok magyarázat című, a Blinken OSA Archívum által szervezett előadássorozat múlt heti részében Ungváry arra jutott, hogy bár voltak vezető politikusok, akik felismerték, milyen veszélyeket rejt, ha szövetségre lépünk a nácikkal, Magyarország végül úgy szállt be a háborúba, hogy azt Németország akkor nem igényelte.
Abban teljes politikai konszenzus volt Trianon után, hogy „a versailles-i békeműnek, mint olyannak, annak pusztulnia kell”. De - ahogy a Trianonról és annak következményeiről szóló korábbi előadásában Ungváry már beszélt - a revíziót igyekeztek úgy elérni, hogy azt Anglia és Franciaország is elfogadja. Ebből annyi valósult meg, hogy a Felvidékről szóló első és az Észak-Erdélyről szóló második bécsi döntést Anglia és Franciaország ugyan nem támogatta, de nem is utasította el mereven. Növelte viszont Magyarország németektől való függőségét. A határok viszontbiztosításos megoldása tárgyalásos úton nem jött össze.
Magyarország direkt hadba lépését megelőzte
- egy nulladik,
- egy majdnem megtörtént,
- egy olyan, ahol ki kellett találni, hogyan lehet felülírni egy örökbarátsági szerződést,
- és egy olyan, ahol az is kérdés volt, hogy hadat üzentünk, vagy sem.
A nulladikon Ungváry azt értette, amikor a frissen alakul Szlovákiával fegyveres konfliktusban igyekeztünk rendezni a határok kérdését Kárpátalján 1939-ben.
Ezt követte az a pattanásig feszült helyzet, amikor a Szovjetunió területi igényeket jelentett be Romániával szemben, amiket a románok kénytelenek voltak kielégíteni. Ezt látva Magyarország és Bulgária is aktivizálta magát, Teleki Pál pedig elszánta magát egy Románia elleni támadásra, fel is vonult a határra a magyar hadsereg 1940 nyarán. Ungváry szerint egy ilyen háborúban a magyar hadseregnek a létszáma és technikai felszereltsége alapján nem lett volna nagy esélye a győzelemre.
A németeknek egy ilyen fegyveres konfliktusra nem volt szükségük, ez vezetett végül a második bécsi döntéshez. A németek és olaszok által levezényelt határátrajzolásnak komoly politikai ára volt: Magyarország csatlakozott a német-olasz-japán háromhatalmi egyezményhez. Ez - hasonlóan a NATO-hoz - azt mondta ki, hogy a szerződő felek gazdasági és katonai eszközökkel segítik azt, akit támadás ér. Az nincsen benne, hogy megindított támadáshoz is csatlakozni kell, ez később fontos lesz.
Magyarország mozgásterét mutatta, hogy a magyar honvédség nemhogy nem vett részt Lengyelország lerohanásában 1939-ben, de még attól is elzárkózott, hogy a vasútvonalait átengedje német csapatok szállítására, majd befogadott minden lengyel menekültet, katonákat is, őket hagyta továbbutazni. Magyarország nagyon jóindulatú semlegességet tanúsított, és ezt az angol-francia fél ebben az időben értékelte is.
Teleki Pál miniszterelnökként 1939 végén azt írta, Barcza György londoni magyar nagykövetnek, hogy
„A németekkel kell mennünk, mert másképpen nem lehetséges, de csak egy bizonyos pontig. Ez a pont, ez a határvonal a háborúban való részvétel. Ezt semmi esetre sem fogjuk megtenni, mert idegen érdekekért nem fogunk elvérezni hiába. De borzalmas nehéz, talán lehetetlen is lesz ellenállni. A revízió, ezt csak neked mondom, a legnagyobb veszély, ami fenyeget, de ez ellen nem tehetek semmit, mert belebukom”.
Teleki még 1941. március 3-án is arról írt a washingtoni és a londoni magyar nagykövetnek, hogy a magyar kormánynak távol kell maradnia a konfliktusban való részvételtől. Úgy látta, hogy a háború kimenetele kétséges, egyáltalán nem volt biztos a németek győzelmében. Teleki még azt is elfogadta, hogy szükség lehet emigráns magyar kormányra, ennek előkészítését is megkezdte.
Ungváry röviden kitért arra, hogy a legendák ellenére Teleki 1941. április 3-án minden bizonnyal öngyilkos lett. Azok közül, akik a merényletelméletet terjesztették, senki sem állt igazán közel Telekihez. És több olyan tény is van, amelyek megalapozhatták a miniszterelnök tragikus döntését. Korábban volt már két öngyilkossági kísérlete, súlyos depresszióban szenvedett, és tudomására jutott, hogy a felesége halálos beteg. Valamint politikája teljes összeomlását jelentette, hogy Nagy-Britannia ekkor jelezte: amennyiben Magyarország részt vesz Jugoszlávia megtámadásában, azzal Magyarország belép a hadat viselő felek táborába.
A merénylet-teóriát gyengíti Ungváry szerint az is, hogy nem lehet tudni, kinek az érdekét szolgálta volna. A németek a magyar honvédség nélkül is könnyedén legyőzték Jugoszláviát.
Ungváry megjegyezte azt is, hogy Teleki egyébként maga is támogatta az 1941. március 28-án megtartott minisztertanács ülésen, hogy belépjünk a Jugoszlávia elleni akcióba. Egy előfeltétellel: a megkötött jugoszláv-magyar örökbarátsági szerződés szűnjön meg azzal, hogy kikiáltják Horvátország önállóságát, ezzel Jugoszlávia megszűnését.
Nagyon szomorúnak nevezte Ungváry azt, hogy mit művelt a magyar hadsereg az elfoglalt délszláv területeken. A tisztogatási akcióknak 3506 áldozata volt, 313 embert végeztek ki statáriálisan. A Délvidéken elszabadult erőszakorigákról Ungváry több, magyar katonák által készített és büszkén mutogatott fotót is kivetített. Jellemzőnek nevezte azt is, hogy a magyar hivatalos katonai iratokban az szerepel, hogy az ellenállókat (csetnikeket és komitácsokat) ki kell irtani. Ennyire szélsőséges kifejezés még a német iratokban sem szerepel.
Teleki Pál utóda, Bárdossy László sem gondolta azt, hogy a második világháborút totális német győzelem zárja majd le, mert az angol-amerikai felet még a szovjetek nélkül is legyőzhetetlennek tartotta ő is. Patthelyzetet láttak a legvalószínűbbnek, esetleg Németország vereségét.
De teljesen mást gondolt erről a magyar hadvezetés. Ungváry felidézte, hogy Werth Henrik vezérkari főnök folyamatosan memorandumokat írt a miniszterelnöknek, ezekben arról próbálta meggyőzni Bárdossyt, hogy Magyarország és Németország kössön szövetséget, és a magyar fél minden erejét vesse be a német oldalon.
Ezt a magyar vezérkartól érkező katonai nyomást Bárdossy minden esetben lepattintotta, egyre határozottabb hangnemben. Egyrészt azzal, hogy illúzió azt képzelni, hogy Németország egyenrangú félként tekintene Magyarországra. Másrészt nem érdeke a magyar politikának az, hogy úgy ajánlkozzon fel, hogy azt nem is kérték tőle. És nem tartotta reálisnak, hogy újabb területeket szerezzünk.
A németek azzal számoltak, hogy hathetes villámháborúban legyőzik - a finnek ellen gyalázatosan leszerepelt - Vörös Hadsereget. Ehhez nem igényelték a magyar honvédséget, ezt erősítette meg Sztójay Döme berlini nagykövet is, aki azt írta, hogy „politikailag mértékadó német részről egyenesen elkerülni kívánják, hogy mi a Szovjet elleni háborúban részt vegyünk”.
Ungváry szerint ennek az oka az volt, hogy Hitler a háború megnyerését nem a Magyar Honvédség részvételétől tette függővé, viszont azzal számolt, hogy a magyarok újabb igényekkel, mondjuk a Temesköz megszerzésével állnának elő, ha beszállnának német oldalon. Ungváry szerint Hitler félreismerte a magyar politikát, hiszen később végső soron ingyen kapta meg a magyarok segítségét.
A magyar kormányfő óvatossága nem változott azután sem, hogy Németország megtámadta a Szovjetuniót. Bárdossy a kormányülésen közölte, hogy ez nem a mi háborúnk, és jelezte a német nagykövetnek, hogy nem csatlakozunk a támadáshoz, ők sem erőltették. Ha a németeknek van valami kérésük, azt jelezzék, és majd döntenek róla. Az is igaz, hogy burkoltan rosszallását fejezte ki, hogy szemben a román, a szlovák vagy finn kormánnyal, a magyar kormányt a németek nem tájékoztatták előre a támadásról.
Két nappal a német nagykövettel való találkozást követően, 1941. június 26-án történt gyökeres fordulat: a kassai bombázás és a rahói vonat megtámadása. 12:10 és 13:10 között történt a két incidens. Bárdossy délután kettőkor értesült arról, hogy ismeretlen gépek támadást hajtottak végre magyar területen, és hírzárlatot rendelt el, hogy ne kerüljenek hatalmas nyomás alá, hogy azonnal reagáljanak.
Horthy Miklós kormányzót ugyanakkor előbb kereste fel a háborúpárti Werth Henrik vezérkari főnök, és kész tényként közölte - bár akkor ezt nem lehetett biztosan tudni -, hogy szovjet gépek hajtották végre a támadást.
Bárdossy csak fél órával később találkozott a kormányzóval, aki ekkor már kész tényként közli vele, hogy be fogja jelenteni a hadiállapot beálltát a szovjetekkel. Ami nem hadüzenet, de lényegében beléptünk a háborúba. Bárdossy a hír hallatán lényegében összeomlott, még aznap ezt írta:
„Nem akarom elhinni, hogy egy ország öt perc alatt bele tud sodródni egy világháborúba!”
Bárdossynak lett volna még egy lehetősége. A kormányzónak ugyanis csak akkor volt lehetősége saját hatáskörben kihirdetni a hadiállapot beálltát, ha közvetlenül fenyegető veszély éri az országot. A miniszterelnök felhívhatta volna a kormányzó figyelmét, hogy ez egy elszigetelt eset, és a Vörös Hadsereg nem indult meg Magyarország ellen, a közös határ ekkor békés volt. De Ungváry szerint Bárdossy - aki a pályafutását kishivatalnokként kezdte, és egyáltalán nem volt meg benne a kellő mennyiségű politikai pouvoir - sosem ment volna el odáig, hogy meghazudtolja Horthyt. Még 1946-ban, a népbírósági tárgyaláson is mindent megtett annak érdekében, akár a saját élete árán is, hogy a kormányzót mentesítse a felelősség alól.
A kassai bombázás legendáriumát is végigvette felsorolásszerűen Ungváry, vagyis hogy szlovák vagy román gépek bombázták Kassát, hogy Magyarországot belerántsák a háborúba. Volt ugyanilyen gondolatmenet is, csak németekkel. De ezek a spekulációk Ungváry szerint azért értelmetlenek, mert a németek, a románok és a szlovákok is meg voltak arról győződve, hogy a hadjárat gyors és totális német győzelemmel végződik a magyar honvédség nélkül is.
A lehetséges támadók köre így - Ungváry szerint - a szovjet légierőre korlátozódik. De az is nyilvánvaló szerinte, hogy véletlen balesetről van szó. A Szovjetunió biztosan nem akarta lerohanni Magyarországot 1941. június 26-án, a gépek egészen egyszerűen eltévesztették a célt. Kassa és Eperjes mindössze 30 kilométerre van egymástól, utóbbi szlovák területen, és egy nagyon fontos német hírközpont volt ott, aminek a kiiktatása biztosan szerepelt a szovjetek agendájában. Ungváry szerint a hiba lehetőségét az is növelte, hogy a szovjet légierőben nagyon sok olyan pilóta volt, akit minimális kiképzéssel vetettek be.
Ungváry álláspontja szerint teljesen indokolatlan volt ilyen gyorsan és radikálisan dönteni arról, hogy Magyarország hadiállapotba lépett a Szovjetunióval.
Schaffhausent például amerikai, illetve angol légitámadás érte, Svájc mégsem üzent hadat a szövetségeknek. Magyarország sem tett így Jugoszlávia esetében, amikor 1941. április 6-11. között legalább negyvenkét jugoszláv repülőgép minimum 14 alkalommal bombázott magyar településeket. „Akkor a magyar kormány lenyelte a békát, és nem üzent hadat, pontosan azért, mert tisztában volt azzal, hogy amennyiben ezt megteszi, azzal saját magának súlyos politikai kárt okoz” - mondta Ungváry, hozzátéve: 1914-ben a trónörökös meggyilkolása után egy hónapig tartott, amíg a Monarchia hadat üzent Szerbiának. „A mindent meggondoltam és mindent megfontoltam kijelentés ugyan tévedésnek bizonyult, de legalább mérlegeltek előtte egy hónapot. 1941-ben nem gondolkodtak" - vélte Ungváry. Szerinte Horthy - „aki nem volt a legélesebb kés a fiókban” - a kommunizmus elleni mély gyűlölete miatt, gyomorból hozott egy olyan reakciót, amire igazából joga sem lett volna, és az országot egy politikai katasztrófába vitte.
A történész az előadása végén azt vizsgálta, hogy a németek számára mikortól lett igazán fontos a magyar részvétel a háborúban. Gazdasági oldalról a magyar ipar hozzájárulása a német hadiiparhoz már 1942-ben nagyon jelentős volt, 1943-ban kifejezetten fokozódott, nagyon komoly beszállító volt repülőgépmotor-, illetve lőszergyártásban.
„A katonai magyar szerepvállalás ugyanakkor 1944-ig nem volt pótolhatatlan. A második magyar hadsereg kérdése nem osztott vagy szorzott olyan borzasztóan sokat. Nem tudjuk a választ arra, hogy mikor fogyott volna el a németek türelme, de az biztos, hogy a magyar háborús hozzájárulásnak egészen 1944-ig a gazdasági része volt a fontosabb. Amit megkaphatták anélkül is, hogy Magyarország a Szovjetuniónak hadat üzen” - mondta Ungváry, példaként felhozva Bulgáriát, ők ugyanis nem üzentek hadat a Szovjetuniónak, az más kérdés, hogy mindez semmit se változtatott Bulgária 45 utáni sorsán.
Majd úgy foglalta össze mindezt. hogy a magyar katonai részvétel egész egyszerűen 1944-ig nem volt annyira fontos a németeknek. „És 1944-ig is elég sok ember belehalt ebbe a történetbe, akikért a magyar politika felelős”.
Előadása végén Ungváry visszatért a revízióra. Szerinte a magyar politika egyértelműen túlzott célokat tűzött maga elé kezdettől fogva, és ezeken akkor sem módosított, amikor kiderült, hogy követeléseit egyik oldal se támogatja. Olyan időszakban sürgette a revíziót, amikor nem volt és nem is lehetett meggyőződve annak tartósságáról. A területszerzés fejében pedig olyan eszmék szolgálatába szegődött, amelyekkel maga sem értett egyet. Majd mindezzel úgy lépett be aktív szereplőként a háborúba, hogy eszköztelen volt, és több volt a biztos ellensége, mint a bizonytalan szövetségese.
Ungváry Krisztián előadás-sorozata keddenként van a CEU Nádor utcai épületében. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Az előadás-sorozathoz esszépályázat is tartozik. Felsőoktatási hallgatók jelentkezéseit várják, a téma szigorúan nincs megszabva, de a munkáknak kapcsolódniuk kell az előadások tematikájához. Leadási határidő: május 31. A legjobb 10 pályamű egyenként 150 ezer forintot kap, az elbíráló Ungváry Krisztián lesz.