Öt évig küzdött az ágyipoloska-invázióval a pszichiátriai otthon, most kirúgták a vezetőjét

belföld
2023 augusztus 31., 04:55

Az Index információi szerint közös megegyezéssel küldték el a Rábaparti Integrált Szociális Intézmény Vas Vármegye vezetőjét, Takácsné Hargitai Beátát az intézmény éléről, miután rövid időn belül több ápoló is felmondott, az ápoltak körében pedig kijárási korlátozást is be kellett vezetni az egyre súlyosbodó poloskahelyzet miatt.

Arról, hogy a szentgotthárdi intézmény lakóit 2018 óta kínozzák az ágyi poloskák, az Átlátszó számolt be először, az akkor kiszivárgott videó tanúsága szerint tömegesen lepték el a vérszívók az ágyakat, ráadásul az intézmény látogatási rendje miatt az ápoltak nem tudták megmutatni a hozzátartozóiknak a helyzetet, mivel csak az udvaron és egy erre a célra kialakított helyiségben találkozhattak velük. A dolgozók azonban hiába álltak elő megoldási javaslatokkal, a vezetőség rendre lesöpörte azokat, így felmondási hullám kezdődött, amely immár az otthon működését is kezdi ellehetetleníteni. Augusztus elején olyan súlyossá vált a poloskahelyzet, hogy az intézményben kijárási tilalmat vezettek be. Ekkor a fenntartó annyit közölt, hogy az otthonban az intézkedési tervnek megfelelően zajlik az irtás, fertőtlenítés, takarítás.

A Telex azt írja, hogy Takácsnénak szerdán volt az utolsó munkanapja, csütörtöktől már egy megbízott intézményvezető veszi át a feladatait.