poloska

A bíróság eltiltotta a Mediaworksöt, hogy poloskaként ábrázolja Magyar Pétert

Azonnali jogvédelmet kapott a Tisza Párt elnöke.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Addig járt a korsó a kútra: a beszéde alatt egy poloska hosszan mászkált Orbánon

Az élet iróniája akcióban.

Herczeg Márk
ÁLLAT

Greta Thunberget és több társát is megalázták az izraeli börtönben, állítja a Gázánál feltartóztatott nemzetközi segélycsapat

A svéd klímaaktivistát másodszor tartóztatták le az izraeli hatóságok, mert hajóval akart segélyszállítmányt vinni Gázába.

Takács Lili
külföld

Egy korábbi önkormányzati vezetőt gyanúsítanak azzal, hogy bepoloskázta a balatonalmádi polgármesteri hivatalt

Gyanúsítottként ki is hallgatta a rendőrség a középkorú férfit, akinek nem közölték a monogramját.

Bódog Bálint
bűnügy

Nagy István agrárminiszter is poloskázott egyet

Kicsit máshogy.

Bódog Bálint
POLITIKA

Képződmények, mesebeli lények, véglények és kutyák

Mi a különbség az RTL trashműsorában egymást kutyázó celebek és a közéletben, illetve a közbeszéd alakulásában is aktív szerepet vállaló politikusok között?

Mészáros Juli
KÖZÉLET

Tóta W. Árpád: Sulyok Tamás az első elnök, akit a nép nem a szájára vett, hanem a seggére

A publicista a HVG-n reagált arra, hogy a köztársasági elnök magára húzta az addig csak Facebookon elhintett „szatyor fing” kifejezést.

Herczeg Márk
POLITIKA

Úton a technofasizmus felé

Harmadik részéhez érkezett a Fidesz és a NER hónapjait összefoglaló sorozatunk, a Fidesszencia. A kínálatból: Poloskázás, zebrák, Pride-tiltás, Matolcsyék lejtmenete, balhék a Tisza Párt pultjainál, Rogánné luxusruhái, és még sok más.

Benics Márk
POLITIKA

Ha Orbán odamegy az MTA 200. születésnapjára, sok tiltakozó akadémikus elhagyja a termet

Mert szerintük Orbán a poloskázós beszédével „több tekintetben is átlépte azokat az írott és íratlan normákat, amelyeket egy jogállamban a miniszterelnök semmiképpen sem léphet át”.

Herczeg Márk
évforduló

Sulyok Tamás szerint a gyűlöletbeszédet kontextusában kell értelmezni, például őt egy szatyor fingnak lehet nevezni

Arról, hogy a miniszterelnök egy állami ünnepségen kártevő rovarokhoz hasonlította az ellenfeleit, az államfő nem tett említést, de felidézte, hogy kiszivárogtatott hangfelvételek szerint Magyar Péter szűk körben büdös szájúaknak és agyhalottaknak nevezett embereket.

Herczeg Márk
POLITIKA
Podcast

Borízű hang #214: Proto-repohár '91-ben a Fekete Lyukban, Napoleonok alkonya, Kossuth-díjat Szikora Róbertnek! [rövid verzió]

Hétfő van, szabad a Borízű! Petőfi zászlajára tűzi a rendet, a kultúrgyógyszerész meg a Miska kancsót. Popzenei Kossuth-díjak revíziója. Régi címkés Kőbányai és a nyúpunkok lenézése Ványival. Hova tűnt a francia soft power az elmegyógyintézetekből?

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast
Podcast

Borízű hang #214 [hosszú]: Proto-repohár '91-ben a Fekete Lyukban, Napoleonok alkonya, Kossuth-díjat Szikora Róbertnek!

Petőfi zászlajára tűzi a rendet, a kultúrgyógyszerész meg a Miska kancsót. Popzenei Kossuth-díjak revíziója. Régi címkés Kőbányai és a nyúpunkok lenézése Ványival. Hova tűnt a francia soft power az elmegyógyintézetekből?

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Posztpoloska depresszió

Az igazán súlyos kérdés, hogy a poloskabeszédből mi következik. Aminek az előkészítése folyik, az nagyon-nagyon kemény: az a választási autokrácia diktatúrába fordításának putyini irányvonala.

Uj Péter
vélemény

Bayer Zsolt a Magyar Nemzetben tetvezi (poloskázza) a Momentum képviselőit

A füstgyertyás akció miatt.

Fődi Kitti
belföld

Betiltott felvonulások, külföldi ügynökök

Tüntetés volt, miután a parlamenten villámgyorsan átment a Pride-törvény. Lánczi Tamás nem támasztja alá az állításait. Putyin és Trump telefonált. A legfontosabb hírek a 444 napindító hírlevelében.

Bódog Bálint
reggel 4