Hann Endre: Szentkirályi visszaléptetése merész húzás, nagy kockázattal

POLITIKA
június 07., 08:28

Merész húzás, nagy kockázattal – írta a Facebookon Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója Szentkirályi Alexandra visszaléptetéséről.

Szentkirályi visszalépését nem Orbán Viktor jelentette be a Kossuth Rádióban, hanem a jelölt maga tette ezt meg egy Facebook-videóban, amit az Orbán-interjú befejezése utánra időzítettek.

Szentkirályi arra kérte támogatóit, szavazzanak Vitézy Dávidra, mert így lehet „győzni”, és leváltani Karácsony Gergelyt és Gyurcsány Ferencet.

A kormánypropagandában alaposan megágyaztak a lépésnek – ami már csütörtök este kezdett erősen terjedni -, címlapon hozták, hogy Vitézy a legesélyesebb. Közöltek egy Századvég-mérést is – ami ritka -, ami szerint ha Szentkirályi visszalép, a „politikai szempontból aktív budapestiek 48 százaléka” Vitézyre, 42 Karácsonyra szavazna.

Hann Endre azt írta, „Rogánék azt biztosan jól fel tudták mérni, hogy a Fidesz törzs-szavazói - ha erre kapnak utasítást - fegyelmezetten átszavaznak Vitézyre, de azt, hogy mi lesz a reakciója a Vitézy szakszerűsége, vonzó programpontjai által megnyert, de a Fideszt a hátuk közepére sem kívánó szavazóknak, azt a legrafináltabb spindoktorok sem tudják garantálni.”

A Medián ügyvezető igazgatója a 444-nek azt mondta, friss számai nincsenek, május 23-25 közt mértek a visszalépésekkel kapcsolatban. Náluk akkor az jött ki, hogy hajszálnyival még így is Karácsony nyerne.

A Medián május végi mérése
photo_camera A Medián május végi mérése Fotó: Medián

Itt még csak hipotetikus volt a kérdés, ezt nem lehet egy az egyben átültetni egy valós helyzetre – mondta a 444-nek Tóka Gábor politológus, a Vox Populi választási kalauz-blog szerzője. Ő is úgy gondolja, Vitézy szavazóinak egy részét – a Fidesz-elleneseket - biztosan elgondolkodtatja Szentkirályi visszalépése.

Az adatok alapján sokfélék a Vitézy-szavazók, vannak köztük például olyan ellenzékiek is, akik Karácsony Gergely munkájával, „lagymatagságával” vagy a DK-hoz való viszonyával nem értenek egyet, vagy szimplán vérfrissítésre vágytak anélkül, hogy a Fideszt túl közel engedték volna a hatalomhoz – mondta Tóka a 444-nek. Ezért nem evidens, hogy aki Fidesz-ellenes, az eleve Karácsonyra szavaz.

„A kutyapárti, momentumos, mi hazánkos Vitézy-támogatók dolgát nehezíti meg a visszalépés”. Arányuk nem elhanyagolható, Tóka 25-30 százalékra becsüli azt. Az, hogy ők elgondolkodnak, még nem azt jelenti, hogy el is fordulnának tőle. „Ez a következő két nap kommunikációjától is függ.”

Vitézy jelenlegi támogatóinak kisebb része fideszes, őket megerősítette a visszalépés. A fennmaradók egy részét szerinte nem érdekli, mert ők nem akarják Karácsony Gergelyt, és úgy lehetnek vele, ha a Fidesz is támogatja Vitézyt, legalább jobbak az esélyei.

Azok a Fidesz szavazók, akik Szentkirályit támogatták, Tóka szerint nagy arányban fognak átszavazni. Miután Szentkirályi közel sem volt annyira népszerű Budapesten, mint a Fidesz, Tóka szerint visszalépése a párt támogatottságát nem befolyásolja.

Kérdésünkre, hogy nem késő-e a visszalépés, Tóka Gábor azt mondta, nem érdemes a kampányokat úgy pontozni, mint a korcsolyázókat, mert nem ismerni az összes megfontolást.

Címlapi kép forrása: Partizán