Megvolt a 13. alkotmánymódosítás is, gyermekek elleni bűncselekmények elkövetőinek nincs kegyelem

belföld
június 11., 12:19

Kedden ismét módosította az országgyűlés az alaptörvényt. A 2010-ben elfogadott gránitszilárdságút most tizenharmadszor írták át. A jogszabályt a képviselők 152 igen, egy nem szavazattal hagyták jóvá.

A mostani alkotmánymódosítás értelmében ezután nem részesülhetnek államfői kegyelemben azok, akiket gyerekek sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt ítéltek el. Emellett az új szabály értelmében az elnök ezentúl a kormány tagjának ellenjegyzése nélkül gyakorolhatja egyéni kegyelmezési jogát.

A parlament emellett több törvényt is módosított gyermekvédelmi céllal. Ezt a törvényt 163 képviselő szavazta meg, 14-en tartózkodtak. Az új, többségében július 1-jétől hatályos szabályok értelmében például sosem évülnek el a 18 év alattiak ellen elkövetett szexuális bűncselekmények, valamint nem lesz feltételesen sem szabadságra bocsátható az, akit 18 év alatti sérelmére elkövetett nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény miatt ítéltek végrehajtandó szabadságvesztésre.

A jogszabály-változtatások az év eleji kegyelmi botrányra adott válaszok. Február elején írtuk meg, hogy Novák Katalin elnöki kegyelemben részesítette K. Endrét, a bicskei gyerekotthon pedofil exigazgatóját, V. Jánost segítő és fedező bűntársat. Az ügyből hatalmas politikai botrány lett, amibe belebukott Novák mellett Varga Judit igazságügyi miniszter, de a Novákot korábban patronáló Balog Zoltán exminiszter súlyos felelőssége is felmerült, ő le is mondott a református egyház zsinati elnökségéről.