Legalább hat ország politikusait győzködte Kína, hogy ne vegyenek részt a tajvani csúcstalálkozón

külföld
július 29., 09:27

Hat ország törvényhozói számoltak be arról, hogy Kína nyomást gyakorolt rájuk, hogy ne vegyenek részt a hétfőn kezdődő, Kína-központú tajvani csúcstalálkozón, írja a Politico.

Az AP hírügynökség szerint kínaiak legalább nyolc, köztük szlovákiai, észak-macedóniai, boszniai, bolíviai és kolumbiai politikust kerestek meg sms-ben, telefonon vagy pártjuk vezetőségén keresztül, egyet pedig meg is kértek, hogy inkább Kínába utazzon.

Nem ritka, hogy Peking befolyásolni akarja a Kína által saját területének tekintett Tajvanra látogató politikusokat, a csúcstalálkozó szervezője, a Kínával foglalkozó parlamentközi szövetség (IPAC) mégis példátlannak nevezte a lépést. Az IPAC 35 ország több száz törvényhozójából áll, akiket érdekel, hogy a demokráciák hogyan viszonyulnak Pekinghez. Az IPAC-ra már régóta nyomást gyakorol a kínai kormány, egyes tagjait szankciókkal sújtották, a csoportot pedig 2021-ben kínai állami hackerek támadták.

photo_camera Az IPAC sajtótájékozatója 2022-ben. Fotó: WALID BERRAZEG/Anadolu via AFP

„A Kínai Kommunista Párt úgy gondolja, hogy nyomásgyakorlással akadályozhatja a demokratikusan megválasztott törvényhozók tevékenységét” – írta Miriam Lexmann szlovák EP-képviselő, az IPAC társelnöke az X-en. „Nem fogunk elriadni, és nem fog meginogni az elkötelezettségünk sem, hogy partnereinkkel együtt dolgozzunk a szabadság és a demokrácia védelmében”.

Kiemelt videóink