Alighogy publikáltuk augusztusban az eredetileg térhatású sztereó-változatban készült Schoch-fotóhagyatékot, máris jelentkezett szerkesztőségünkben „Lespola”, aki elkészítette az összes fénykép anaglif-változatát, melynek megtekintéséhez speciális vörös-ciáűn szemüvegre van szükség. Aprólékosan végzett munkájának eredményét meg is mutatta és kérésünkre be is számolt a részéletekről. Már az első beszélgetés után kiderült, hogy nem mindennapi feladatra vállalkozott, mégis könnyűnek ítélte ezt a munkát. Gyuris Tiborral egy óbudai étterem teraszán találkoztunk, ahol amúgy hivatása szerinti munkáját végzi estéről-estére, ugyanis bárzongorista.

- Mikor kezdődik a műsora?

- Csak az esti órákban, amikor kezd már megtelni az étterem vacsorázókkal. Sajnos kezd kihalni ez a műfaj is, azt hiszem ezt is lassan teljesen kikoptatja a gépzene vagy a kereskedelmi rádiók adásfolyama. Pedig kár érte, egészen más, amikor élőben szólnak a régi magyar slágerek és persze a világslágerek is, ami bevallom régi kedvenc műfajom. Innen kölcsönöztem internetes „nicknevem” is, hiszen fiatal koromban a gitár és különösen Les Paul volt az ideálom. Amikor 15 éve az első mailcímemet készítettem, előtte szerettem volna tisztelegni a választott nevemmel, de sajnos minden variációja foglalt volt már. Maradt a Lespola, amit a síkbeli fényképek térhatásúvá tételének fotógalériájánál is használok.

- Mikor készítette az első képeket és mennyit változott azóta a technológia?

- Jó három éve, Photoshoppal. Akkor szinte napokat emésztett fel, amíg a nekem is tetsző hatást elértem. Ma már jóval gyorsabban megy, 8-10 óra alatt készen van egy fénykép, és újabban már színes képek „plasztikázásával” is foglalkozom.

- Pedig az nem egyszerű, hiszen ha jól tudom, az anaglif eljárás lényege éppen a vörös és ciánkék színek elkülönült használatán alapszik.

- Valóban nem könnyű, de annyi képet alakítottam már át életemben, hogy nem tartottam lehetetlennek és az eredmény végülis igazolta az elképzelésem. Azért az olyan képeket még most is kerülöm, amiben sok a vörös, vagy ha van is, leveszem vagy átalakítom a színtelítettséget. De a fekete-fehér képeknél nincsen probléma, csak arra kell ügyelni, hogy az eredeti kompozíción is meglegyen az előtér-középtér-háttér hármas, hiszen ez adja a képek térhatását. De portrékba is szívesen belevágok, mert nagyon szeretem a régi színészeket és a régi filmeket, bár ez az egyik legnehezebb műfaj.

- Mi a művelet lényege? Mert ez így a laikus számára fából vaskarikának tűnik, de ha megveszi vagy megrendeli az anaglif szemüveget, a hatás tényleg elképesztő és sokszor hihetetlen is.

- Pedig egyszerű. Voltaképpen pixelek áthelyezéséről van szó. Először analizálom a képet és a különböző tereket a kontúrvonalak mentén darabokra vágom, ami egy nyári lombos tájkép esetén azért nem kis munka. Ekkor több síkbeli metszet jön létre, amit a pixelek átrendezésével helyezek el a képzeletbeli térbe. Csak nagyfelbontású képpel érdemes nekivágni ilyen feladatnak és türelem és jó szem is kell hozzá. Amikor a Fortepan létrejött, nagyon örültem neki, hogy a nagy felbontások is elérhetők és azonnal munkához is láttam. Az Indafotós gyűjteményemben is sok, eredetileg síkbeli Fortepanos kép szerepel, immár 3D-ben. A Schoch-féle fényképek ennél jóval egyszerűbbek, hiszen ott nem kell szétbontani a tereket, hiszen megvannak az eredeti 3D fényképeken. Ezeknél a képeknél csak az jelent problémát, hogy a képpárok nem egyformán exponáltak, de ezt is könnyű orvosolni. Ezután már csak az anaglif átalakítás van hátra, az meg viszonylag gyorsan megy. Ugyanezt a technológiát alkalmazta egyébként a Nemzeti Múzeum is, amikor Térbe zárt pillanat címmel kiállítást rendezett gyűjteményének sztereóképeiből. Bonyolult lett volna az eredeti kukucskálós technológiákat használni, így inkább mindegyikből megcsinálták az anaglif változatot és a belépőjeggyel együtt mindenkinek a kezébe nyomtak egy vörös-cián papírszemüveget.

- Pedig az sem nem lehetett kis munka! Vajon meg lehet ebből élni?

- Sajnos nem. Mindent, amit a weben talál a munkáimból, puszta kedvtelésből készítettem. Eddig egyedül egy ember kért fel néhány munkára Amerikából, csak később derült ki, hogy mire is használja: DVD borítók lettek a munkáimból. Pedig már akkor gyanús lehetett volna, amikor a témát megjelölte, ugyanis animációs filmek fotóit kellett 3D-sítenem, olyanokat, mint a Hupikék törpikék vagy a Pókember.

- Tulajdonképpen mi az eredeti szakmája a zenélésen kívül?

- A zenélés sem a szakmám, eredetileg hobbinak indult és ez lett belőle. Autófényezőnek tanultam, majd az Ikarus mátyásföldi üzemébe kerültem az egyedi gyártó gyáregységhez, ahol a buszok karosszériáit fényeztük. 1976-ban mi készítettük az új Volvo buszokat, de azt a buszt is mi csináltuk, amivel aztán az ABBA az első road showkra ment. Két évvel később motoros táviratos postás, majd leveles kézbesítő lettem. Ez a munka 18 éven át tartott, azonban megártott az egészségemnek és a kialakult porckorong sérvem miatt munkát kellett váltanom. Ekkor jött megélhetési ötletként a zenélés, amiből mára már csak az önálló szintetizátoros esti fellépések maradtak, az se mindig. Mivel aránylag ráérek, elkezdtem foglalkozni ezzel az időrabló animációval, hogy lesz-e valaha valami bevételem belőle, még nem tudom.

- Vajon még hányan űzik ezt a hobbit az országban?

- Sokan megkerestek már, hogy segítsek nekik, de amikor megtudták, hogy ilyen időigényes, nem kerestek többet. Egy orvosról tudok, aki komolyabban belevágott, de az ő munkáiból csak keveset láttam. Sztereózással és anaglif átalakítással sokan foglalkoznak, de olyanok, akik síkbeli képeket alakítanak át térhatásúvá, csak néhányan vagyunk a világon. Egy holland barátom, Ferry Zijlmans foglalkozik ezzel Európában és újabban kínaiak is jelentkeztek ebben a műfajban. Sajnos ők nem csak az üzleti életben nem ismernek határokat, de itt sem. Nemrégiben olasz anaglifesek szóltak, hogy lopják a képimet és mint saját terméket mutogatják. Azóta logózom a képeimet, de úgy tűnik, hogy ez sem segít, mert egyszerűen levágják. Amerikában viszont többen is dolgoznak síkbeli képek térbelivé átalakításával, de közülük csak kettőt ismerek és amennyire lehet, össze is barátkoztunk a neten. Dan Jacobs az egyik, akinek a technikája azonban némileg más, és Brian Wallace, aki szintén készít olyan két képpáros változatokat, amelyeket ha szemüveg nélkül bandzsítva nézünk, a középen megjelenő kép lesz térhatású. Gyönyörű munkák, érdemes fárasztania a szemét!

Időközben egy harmadik változattal, a 3D-s eredeti képpárok animált gif változatával is megkereste szerkesztőségünket egy magyar kísérletező: Hann András megosztotta velünk galériáját is, melyet ígérete szerint folyamatosan fejleszteni fog. Ami eddig elkészült, az itt látható, kíváncsian várjuk a folytatást és köszönjük, hogy e helyütt bemutathatjuk az ő munkáját is!