Kincs, ami nincs (1981)
Hol is tartana ma a mozgóképgyártás, ha nem született volna meg a Cápa, a Francia kapcsolat, A rakparton vagy a Sunset Boulevard? Ebben a sorozatban a filmművészet legnagyszerűbb darabjai előtt tisztelegtünk, minden este egyet-egyet bemutatva, amihez a kritikai elemzését is közöltük. A hetedik művészet utolsó része.
„Negyvenöt után kommunista voltam, gyerekfejjel még hittem abban, hogy a világot meg lehet váltani.” (Jancsó Miklós)
A Kincs, ami nincs úgy kezdődik, mintha csak az És megint dühbe jövünk folytatása lenne: Alain Lloyd (Terence Hill) a lóversenypályán bukja el a bácsikája utolsó dollárjait és a maffia pénzét, ezért menekülnie kell. Elbújik Charlie O’Brien (Bud Spencer) hajóján, hogy eljuthasson egy lakatlan szigetre, ahol állítólag egy értékes kincs van elásva. A hajót útközben elveszítik, de partra sodródnak a szigeten. Itt a bennszülöttekkel együtt felveszik a harcot a kalózokkal és a kincset őrző, poszttraumás stressztől szenvedő japán veteránnal, aki még mindig a második világháborút vívja.
Kultúrák közötti párbeszéd
Sergio Corbucci utolsó filmje a párossal több szempontból is rendhagyó lett. Egyrészt Terence Hill itt nem egy intelligens manipulátort játszik, gyakran ugyanolyan kiszolgáltatott Bud Spencer karakterének, mint ahogy az a legtöbb filmjükben fordítva van. De szokatlan alakítást nyújt Salvatore Borghese is, aki most nem a főszereplők ellensége, hanem segítőtársa, ráadásul nem a bűnözők vezére, hanem a sziget fekete báránya, a Mama szellemi fogyatékos fia, Anulu. Bár Spencer a szokásos formáját hozza, sőt különösen jól érzékelteti az emberi lélek magányát a Föld végtelen óceánját járva.
Másrészt a főszereplők most teljesen ki vannak szakítva a megszokott környezetükből, ami úgy is gondot okoz, hogy hamar megtalálják a közös hangot az őslakosokkal. Az egész film a klasszikus képregények stílusát és ívét követi (elég csak arra a némafilmes szekvenciára gondolni, amikor a két hajótörött táplálékot próbál szerezni), ami szintén egyedülállóvá teszi az életműben. És persze a szereplők sem mindegyik filmben vezetnek tankot, majd zuhannak le egy repülővel.
Az olasz színművészeket többször mutatják totálban, mint eddig bármikor, de a megvilágítás jellemzően most is egyenletes.
Szemet szemért
A film emellett egy nem mindennapi jelenségre hívja fel a figyelmet: a modern civilizáció káros hatása a természeti népekre. A tengeri kalózok által háborgatott sziget lakóit még Alain is meg akarja óvni a nyilvánosságtól, hogy ne zaklassa őket a nyugati ember. Említés szintjén a másságtól való félelem is jelentkezik, amikor a gengszter- és a kalózvezér mocskos sárga kutyáknak hívja az őslakosokat.
A Kincs, ami nincs évekkel megelőzte a korát. A hajótörött-témáért 2 Oscar-díjra jelölt Számkivetett csak 2000-ben készült el, a Bountyt 3, az 1492-t pedig 11 évvel előzte meg.
Mégsem ezek a mű központi témái, hanem a barátság. Bár Alain és Charlie motivációja végig önző, a kritikus pillanatokban sikerül felülkerekedniük ezen, és győz bennük az emberség, például amikor Charlie megmenti Alaint a cápától, vagy amikor visszatérnek a szigetre, hogy segítsenek az őslakosokon.
Sőt, teljesen kilóg a filmből, mégis a Kincs, ami nincsben hangzik el a filmtörténelem egyik legemlékezetesebb mondata:
„Nincsen gonoszabb ember annál, aki azelőtt jó volt, de egy másik gonosz őt is gonosszá tette”
– mondja Bud Spencer, a vértelen verekedések Carlo Pedersolija.