• Pulay Gergő és Feischmidt Margit évekig tanulmányozta a nemzeti rockot.
• Most elkészült a kutatás, amiben bemutatják a szcénát.
• Az előadás címe: Élményről és ideológiáról a nacionalista popkultúrában.
• Sok újdonságot nem hallottunk, viszont vitába szállt a jobbikos Pörzse Sándor és egy férfi, akinek most húzták ki a fogát.

A Zenei Hálózatok rendezvénye elején arra kérték az ott lévő 15 embert, hogy – bár külön örülnek, hogy Pörzse Sándor parlamenti képviselő is ott van – mivel ez egy műhelybeszélgetés, ne kerüljön ki a nyilvánosságba, mert nem a médiának szól. De minthogy a kutatást az MTA kisebbségkutató intézete támogatta, a bennem élő adófizető meggyőzte a bennem élő újságírót, hogy tárja a köz elé a közpénzből kutatott náci popról szóló előadást, amin úgy beszéltek a skinhead zenékről, ahogy a Rocklexikonban írtak a beat zenéről.

A kutatás két dologra összpontosított, azt vizsgálta, hogy hogyan hozza létre a nemzettel való azonosulást a populáris kultúra (vagyis a nemzeti rock) és a turizmus (például a csíksomlyói búcsú). A nemzeti rocknak három oldalát nézték meg: a produkciós oldalt (előadók + koncertszervezők), a befogadókat (rajongók) és a dalszövegeket (:-D). A Magyar Sziget fesztiválozóival beszélgettek, több száz nemzeti rock számot hallgattak meg, és a fórumokat olvasták.

A kutatásnak szociálantropológiai megközelítése volt, ezért is lehetett az, hogy erről az agresszív stílusról is úgy beszéltek végig, mint mondjuk Tamás Gáspár Miklós az avantgárdról. Mivel végig jegyzeteltem, előre szólok, ha véletlenül benne marad a riportban néhány félig MTI-cikkeket, félig egy Hamvas Béla-esszét idéző félmondat, akkor az a szaknyelv volt.

Új nacionalizmus

Feischmidt szerint a közösségi ideológiákra és mítoszokra épülő új nacionalizmus nem az államra, hanem egyéni kezdeményezésekre épült, magánvállalkozók alakították ki. Ez a szembenállás kultúrája, főleg a globalizációval és a kapitalizmussal szemben érvényesül. Az új nacionalizmus a kulturális fundamentalizmust, a nacionalizmust és a szélsőjobboldali politikát együtt teszi a fogyasztói társadalom élményének részévé – mondta. A sikere nem kis mértékben az establishmenttel való szembenállásból ered.

Pulay szerint fontos jelenség, hogy a nemzeti rockerek követelik a saját maguk dokumentálásának jogát, így a koncertezés mellett a krónikásai is annak, ami történik. Ilyen például Sziva Balázs, a Romantikus Erőszak frontembere, aki könyvet írt magáról, és ebben a korai skinhead zenéit is utólag a nemzeti rockkal jellemezte.

Itt már világos volt, hogy valószínűleg nem hallunk majd olyan érdekes dolgokról, hogy hogy áll a náci hatecore, vagy virágzik-e már Magyarországon is a nemzeti-szocialista black metal, hanem leginkább a magyar nótákat és katonadalokat feldolgozó Kárpátiáról, a dudaszólós ír rockzenét utánzó Romantikus Erőszakról és az öreg sessionzenészekből álló Ismerős Arcokról lesz szó, vagyis a Jobbik állandó fellépőiről.

Erkölcsi fölény

Pulay szerint a nemzeti rock története szempontjából fordulópont volt, amikor a nemzeti rock kifejezést elkezdték magukra alkalmazni, jelezve, hogy ez nemcsak egy marginális kulturális jelenség, hanem a főárammal szemben erkölcsi fölénnyel bír (tudatos fogyasztók, akik elutasítják a devianciát, meg akarnak tapasztalni dolgokat, és a saját történelmüket akarják megismerni).

A magyar érzelmű rockzenéről például ilyen, főleg latin eredetű szavakkal tűzdelt állításokat hallhattunk: a nemzeti rock ambivalens, mert a szupremácia kérdésével szorosan összefügg, mivel a műfaj előadói és a hallgatók a peremhelyzetben definiálják saját magukat (a fölényt részben ennek is tudják be), és ezzel ellentmondásban azt kérik számon, miért nincs a főáramban kellően elismerve ez a műfaj. Pulay szerint a nem támogatott előadók erkölcsi fölényt éreznek, mivel nem kényszerülnek kompromisszumra a hatalommal szemben.

Mint mondta, a nemzeti rock előadói igyekeznek elkerülni a műfajuk egyértelmű azonosítását a skinhead és az Oi! zenével vagy a náci rockkal, de ez sokszor fordítva is így van.

Őszinte, kőkemény rock

Magyarországon a nemzeti rock gyökerei az ún. csöves rockzenéhez vagy „őszinte, kőkemény rockezenéhez” nyúlnak vissza, Nagy Feróhoz és Schuszter Lóránthoz. Pulay szerint az ő pályájuk mutatja meg, hogy 1989 után az a fajta társadalomkritika, ami előtte alulról jött, egyre inkább politizálódott, és a nemzeti radikalizmussal azonosult.

Viszont megkerülhetetlen a skinhead szcéna szerepe a nemzeti rock evolúciójában, mivel sokan innen indultak, akik most már nagyobb közönséghez is eljutnak, például maga Sziva Balázs.

Alternatív

A nemzeti rock sajátossága, hogy párhuzamos intézményrendszert épített ki, vagyis a mainstreammel szembeni ellenálláshoz alternatív intézményeket hozott létre. Ilyen például a Szigetre válaszul létrejött Magyar Sziget (aminek a neve azt sugallja, hogy az óbudai Sziget nem magyar) – mondta Pulay.

Ebben a kétpólusú világban a széttöredezett kulturális színtér mégis egységes tud lenni, Pulay szerint rituális eszközöknekkel. Sőt, sok esetben az látszik, hogy kifelé inkább az egységet, a hasonlóságot hangsúlyozzák. Amikor viszont egy Fidesz-rendezvényen lépett fel az Ismerős Arcok, a rajongók a műfaj kereteit kezdték el feszegetni.

Pannon Rádió, Gyurcsány, 2010

Ez akár a visszatérő Kispál és a Borz nemzeti rock stílusú lemezének a címe is lehetne, de nem az, hanem a három fordulópont a nemzeti rock történetében. 2001-ben indult a Pannon Rádió, ami akkor a nemzeti oldalon nyilvános fórum volt, amit később online folytatott a Szent Korona Rádió.

2006-tól, az őszödi beszéd után indult be a politikai mozgósítás, amikor az eredetileg generációs, töredezett színteret komoly munkával sikerült egyesíteni. (Ebben a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom olyan jó volt, hogy közülük a Jobbikkal Zagyva György Gyula, a Magyar Sziget egyik szervezője is bejutott a parlamentbe.) A nemzeti rock zenekarok a MIÉP helyett a Jobbik tüntetésein kezdtek fellépni, és sok együttes a népszerűségét a politikai támogatásnak is köszönheti, mivel a tüntetések háttérzenéjeként olyanokhoz is eljutott, akik nem jutottak volna hozzá – mondta Feischmidt.

Feischmidt szerint amíg Nyugat-Európában elsősorban a náci rockzene, Nagy-Britanniában a skinhead zene, az USA-ban pedig a fehér felsőbbrendűséget hirdető rockzene lett a meghatározó irányzat, addig a régióban Horvátországban a Thompson, a szerbeknél pedig a népidiszkós Turbo-folk volt a leghangsúlyosabb, ami erős lökést is kapott az államtól.

Ád 1

Ekkor lépett közbe az egyik hallgató vaskeresztes nyakláncban, akinek most húzták ki a fogát. Szerinte az 1980-as években voltak olyan punk zenekarok, mint a Kretens, aminek a Hunok vagyunk című számát több skinhead zenekar feldolgozta, de a P-Mobil Honfoglalás című lemeze is sokat tett a műfajért (Pörzse szerint is az volt a „null kilométer”). Az úr emlékeztetett még az István a királyra, amit a rendszer azért hozott létre, hogy kifogja a szelet a nemzeti radikális vonulatból, de a VHK-nak is voltak nemzeti dolgai, és nem szabad elfelejteni azt sem, hogy volt egy skinhead-per.

Ekkor érkezett el Pörzse Sándor ideje, aki egyébként a parlament kulturális és sajtóbizottságának tagja. Pörzse, aki újságíróként sok nemzeti rockzenekarral beszélt, azt mondta, hogy minden riportalanya kifejezetten tiltakozott az ellen, hogy nemzeti rockként bélyegezzék meg a zenéjét. De a fogalmat Pörzse jónak tartja, és használja is.

Dicsőséges múlt

Feischmidt szerint a dalszövegek középpontjában két téma van, a nemzet és az ellenség. Az előbbit egy szerelmi lírához hasonlóan fejtik ki, az utóbbinál pedig sokszor a nemzet az áldozat. Ezzel szemben került elő a történeti mitológia, a dicső múlt. Trianon ebben kulcselem, illetve a mai aktuális határokon kívül eső helyek érzelgős felidézése is. Amikor itt Feischmidt elmondta, hogy a koncertek csúcspontja szokott lenni, amikor „Vesszen trianon!-felkiáltással kísérik az előadást”, olyan volt, mintha György Péter magyarázná el, hogy mi az a Viva TV.

Az ellenségről Feischmidt azt mondta, hogy nagyon ritka, hogy konkrét, jól felismerhető etnikai, vallási vagy más jelzőkkel ellátott ellenség lenne, sokkal gyakoribb a célozgatás arra, amit mindenki ért, és az, hogy ezt a közönség érti, közösséget teremt. Ilyen a Dohány utca című szám, amit a koncert környezete tölt meg a jelentéssel.

A dalszövegek erősen társadalomkritikusak, főleg a globalizációról, a kapitalizmusról, a szegénységről, a kábítószerezésről, az elidegenedésről és a devianciáról szólnak. A jelen társadalmi hanyatlásával szemben viszont pozitív példának a dicsőséges múltat hozzák fel: az egyik oldalon ott vannak a nemzeti erények, a másikon a megrontott világ. Pulay szerint ezeknek a problémáknak a nagyja politikai-gazdasági eredetű, a félperifériás kapitalizmusnak köszönhető, és ez „dichotóm ellentétpárban lévő világképet eredményez”. Sokan azt is kommunikálják, hogy a nemzet titkos tudásának a forrásai is.

Etnikai enklávé

Feischmidt szerint a nemzeti rock két műfajnak, a skinhead zenének és a népzenének adott esélyt, előbbi kiléphetett a stigmatizált, periférikus pozícióból, az utóbbi pedig érvényesülhetett a globális zeneipar szorításában. A tábornak a korábban tabunak számító gondolatok kimondása is csábító volt: például úgy érezhetik, hogy a Trianonról való éneklés által a felszabadítással járó szimbolikus hatalomból lehet részesülni – mondta Feischmidt.

Szerinte a szélsőjobboldal a nemzet újratematizálására új szubkultúrát hozott létre, és ez az új populáris nacionalizmus etnikai enklávéhoz hasonlóan működik. Bár Szerbiában és Horvátországban az állam kisajátított egy korábban megvetett műfajt, és a puha hatalom eszközévé tette, itthon a nemzeti rock alulról jövő kezdeményezés volt. Most viszont már az állami nemzetpolitika is egyre inkább támogatja, mert egyrészt at hiszi, hogy a nemzeti diskurzust alakítani és kontrollálni képes, másrészt szüksége is van a táborra.

Vicc, hogy ez kisebbségkutatás

Ezután jött a vita, a kultúrák közötti párbeszdéd, amikor a szociológusok és a jobbikos képviselő megpróbáltak közös nevezőre jutni a nemzeti rockban, ami ironikusan az amerikai négerek által feltalált rockzenén alapul. Pörzse Sándor, akinek az az igyekezete mindenképp figyelemre méltó, hogy a munkája után elmenjen olyan előadásra, ahol kb. tízen lehetnek, hogy offline kontrollálja a nemzeti radikalizmusról szóló párbeszédet, most tehette tisztába a dolgokat.

A szegény ember Alain Delonja néhány éve újságíróként találkozott azzal a felméréssel, ami szerint a magyarok magyarságtudata utolsóelőtti volt, egyedül a moldávok voltak mögöttünk. A nemzeti rock és a nemzeti radikalizmus a válasz azoknak, akiknek ez nem tetszik, és azt szeretnék, hogy a gyerekeink mindig is tudják, hogy „minden Magyarország, ahol magyarok élnek”. Ezért hívószó Trianon. És nemcsak a globalizmusra, hanem a rendszerváltás utáni magyarországi liberalizmusra is válasz a nemzeti rock és a nemzeti radikalizmus. Végül is vicc, hogy kisebbségkutatók foglalkoznak ezzel – mondta. Pörzse azt sem értette, hogy a kérdező, akinek kihúzták a fogát, miért mondta azt a Kárpátiára, hogy a Jobbik házi zenekara, amikor megfizetik őket.

Feischmidt egyetértett azzal, hogy a műfaj részben az antinacionalizmussal szembeni válasz, de ez a beszédmód az utcán hevert, nem használták, és kiderült, hogy a szembenállás legkülönbözőbb motivációira való válasz. Pörzse szerint a magyar könnyűzenei életben előtte egyikről sem beszéltek. Pontosított abban, hogy a magyar szélsőjobboldal támogatói kifejezetten az értelmiségi középrétegtől felfelé helyezkednek el, és a Jobbik támogatóinak magasabb a státusza, mint a nyugat-európaiaknak.

Pörzse egyébként olyanokat is ismer, akik komolyzenészként dolgoznak, és nekik a nemzeti rock csak hakni. Ezzel kapcsolatban viszont azt is bevallotta, hogy nagyon sok barátja van, akik például nem járnak a Magyar Szigetre, mert cikinek tartják. „Ráadásul kezdik megszállni a nácik a Magyar Szigetet” – mondta.