Menj férjhez fiatalon, szülj négy-öt gyereket, légy karcsú és szexi, élj egy csillogó-villogó, mindennel felszerelt családi házban! Mi másra vágyhat egy fiatal lány? Ez a boldogság. A legszebb hivatás az anyaság. Erről olvashatsz a magazinokban, erről szólnak a nőknek készített műsorok, erre készít fel az iskola. Ez az élet, a nőiesség kiteljesedése.

Tetszetős, színes, illatos, és nagyon ismerős. Honnan is? Ez az ötvenes évek lányoknak kínált amerikai álma.

Miből lesz a baby boom - és mi az ára?

A szabadabb levegőjű világháborús éveket követően a nőket a filmek, a média és a reklámok segítségével szervezetten és tudatosan terelték vissza a munkahelyekről a négy fal közé. Fehér középosztálybeli lányok tömegesen maradtak ki a főiskoláról, hogy feleségek, majd gyorsan családanyák legyenek. Ez volt az elvárás, és ők jókislányok voltak. Az eredménye az lett, hogy az ötvenes évek végére az USA-ban magasabb lett a termékenységi arányszám, mint Indiában. Aztán egy másik, nem várt következménye is lett a dolognak: néhány évvel később egy új betegség ütötte fel a fejét a kertvárosi háziasszonyok között: egy megnevezhetetlen és változatos tüneteket produkáló neurózis, amit az orvosok nem tudtak gyógyítani.

Fél évszázada jelent meg a „Feminine Mystique” (A női misztikum) első kiadása, amelyben a szerző, Betty Friedan nevén nevezte a bajt: elsősorban az elfojtott ambíció betegítette meg tömegesen ezeket a nőket.

A több millió példányban elkapkodott áldott és átkozott könyvével Betty Friedan a feminizmus második hullámának elindítója lett. A felismerés, hogy a jó képességű és képzett, jó családból való lányokat nem teszi feltétlenül boldoggá a rájuk erőltetett életeszmény, mert hiába igyekeznek, nem érzik teljesnek az életüket – és hogy ez az elégedetlenség jogos -, egy egész generáció meghatározó élményévé vált.

A magazinok és tévéshow-k nőképének megfelelni nem tudó, a férfiakkal valódi egyenlőségre vágyó, ezért boldogtalan ötvenes évekbeli fiatal nők útkeresési próbálkozásai azóta is az amerikai filmesek egyik kedvenc témájul szolgálnak: a Pleasantville, a Mona Lisa mosolya, vagy a Szabadság útjai mind ezzel a dilemmával foglalkoznak.

Itt és most

Betty Friedan (részben) magyar származása ellenére a könyvet mindmáig nem fordították le magyar nyelvre. Érdekes kérdés, miért. Talán a téma magyar élethelyzetektől való idegensége, vagy a magyarok már sokszor emlegetett tradicionális családszemlélete lehet az ok, amiért nem tartották érdemesnek a megjelentetésre? Vagy talán az, hogy a magyar nők az említett időszakban a család megélhetése érdekében munkállalásra voltak kényszerítve, miközben amint lehetőség nyílt rá, nagyon sokan szívesen otthonmaradtak – és otthon maradnának ma is – kizárólag a háztartással és a családdal foglalkozva, és kifejezetten örülnek, ha a fontos döntések felelősségét leveszik a vállukról? Nem tudni.

Sok tekintetben aktuális ez a könyv a 2010-es évek Magyarországán.

Konzervatív kormányzati körök egyre rámenősebben terelgetik a lányokat afelé, hogy fiatalon házasodjanak és akár már a főiskolai évek alatt vállaljanak gyerekeket, akikkel magyar szokás szerint évekig otthon maradnak. Akkor beérkeztek, az életük teljes, karriert lehet csinálni később is, nem? A sikeres nők egyébként is ellenszenvesek, inkább férfiak ők, mint nők.

A női magazinok és a mainstream média nem merészkedik túl a szépség-egészség-terhesség-gyereknevelés-párkapcsolat-főzés-lakberendezés-lélekgyógyászat témakörein. Elég pontosan kijelölik a nők helyét. Ezt kapjuk, és nagyon úgy fest mintha nem lenne többre-másra igény.

Elméletben szabadon dönthetünk hogyan élünk, mégis rengeteg magyar nő szenved megfelelési kényszertől, bűntudattól, és attól, hogy a környezetük elítéli őket a döntéseik miatt. A viszonylagos jólétben élő nők ezreinek életét megkeserítő szorongások jórészt továbbra is megnevezetlenül, kibeszéletlenül maradnak. Nagy szükség lenne a Feminine Mystique-hez hasonló, felszabadító erejű alkotásra.

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?