Jersey Shore + Obama = pacsi

külföld
2013 május 28., 18:45
photo_camera kfunder / Twitter

Barack Obama folytatta katasztrófa-túráját: pár napja Oklahomában nézte meg, hogyan zajlanak a mentési munkálatok a tornádótámadás után, most meg New Jersey-be látogatott, hogy ránézzen a Sandy hurrikán tavaly őszi pusztítása után újraéledő városra. A túrát Chris Christie republikánus kormányzó vezette, akivel megnézték a partmenti híres sétányt is, amit szintén teljesen letarolt tavaly a hurrikán. Itt még focilabdával is kellett célba dobniuk, Obama több hibája után Christie elsőre betalált:

tumblr_mniu1n2rS21qz80pso1_400 (1)A túra remek alkalom volt Obamának, hogy kicsit elmeneküljön Washingtonból az utóbbi idők botrányai után, és népszerűség-növelő beszédeket mondhasson. A több száz, csípős hidegben is várakozó embernek például a helyi közösségek erejét dicsérte, és azt, hogy erősebbek, mint a vihar volt. (via WP)

 

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.