Életben tartották a birkózást

Még él a birkózók reménye, hogy nem kerülnek ki az olimpia programjából. A NOB végrehajtó bizottsága februárban döntött úgy, hogy a 2012-ben Londonban szereplő sportágak közül egyedül a birkózásnak nem garantál biztos helyet a 2020-as olimpián. A birkózás - egy kivételével - az újkori olimpiák mindegyikén szerepelt, most viszont váratlanul versenyeznie kellett az újonnan jelentkezőkkel az életbenmaradást jelentő olimpiai szereplésért. A hét versenytárs a következő volt: baseball/softball, fallabda, görkorcsolya, karate, sportmászás, vusu, wakeboard.

A halálos ítéletet meglebegtető NOB végrehajtó bizottsága szerdai ülésén, Szentpéterváron egyelőre megkönyörült a birkózásnak, az első rostán túljutott a sportág. A döntés szerint a fallabdával, illetve a baseball/softball párossal versenyezhet tovább az egyetlen olimpiai helyért. Szeptemberben jöhet a végleges döntés.

Eurosport helyett Üzbegisztán

A birkózást aligha az esetek többségében unalmas gyömöszölés és a sűrűn változó, kivülállók számára egyre érthetetlenebb szabályok tartották az olimpia műsorán. Ráadásul hivatalosan nem is az érdektelenséggel indkolták, hogy miért lett kegyvesztett februárban. A szabályokkal például a végrehajtó bizottság akkor nem is foglalkozott, mert azt szakmai kérdésnek tartják. Abba kötöttek bele, hogy a versenyzőknek nincs képviseletük a nemzetközi birkózószövetség (FILA) elnökségében, és nincs női bizottság sem. Hegedűs Csaba, a magyar szövetség elnöke a saját szervezetének adott interjúban azt mondta: ezek nyilván hibák, "de józan paraszti ésszel gondolkodva is érthetetlen, hogy ezért egy sportágat ki lehet penderíteni az olimpiáról".

Azt mellékesen jegyezte meg, hogy talán nem használt a sportág népszerűsítésének, hogy évekkel ezelőtt a FILA - aminek amúgy Hegedűs elnökségi tagja - összeveszett az Eurosporttal. "Megpróbáltam tenni ellene, de nem kaptam rá erős (értsd: jelentős összeggel alátámasztott) meghatalmazást" - mondta Hegedűs, aki így legfeljebb arról tudott beszámolni, hogy az üzbég tévé milyen lelkesen követi figyelemmel a birkózást. És ha már a sportágat belengő érdektelenségnél járunk: Hegedűs a szövetség honlapjának beköszöntőjében maga írja: "a magyar sportsajtó – reméltem: csak átmenetileg – cserbenhagyta a fantasztikus eredményeket produkáló egyéni sikersportágainkat". Ezen annyira nem sikerült változtatni: a szerdai Nemzeti Sport a 15. oldalán, egy bal alsó sarokba rakott cikkben harangozza be a birkózás sorsát meghatározó döntést.

Hogy valójában miért lett kegyvesztett a birkózás a NOB-nál, azt valószínűleg jobban magyarázza Hegedűsnek egy másik mondata arról, hogy miben hiábozott Martinetti, a nemzetközi birkózószövetség elnöke: "Martinetti a NOB-bal való kapcsolattartást hanyagolta el, azért kerülhettek képbe olyan negatív jelenségek, mint az, hogy a versenyzőknek nincs képviseletük a FILA elnökségében." Hogy ez mit jelenthet egy olyan végtelenül korruptnak látszó szervezetnél, mint a NOB, azt Hegedűs már nem fejtette ki.

Az oroszok dühösek lesznek

A sportág februári siralomházba terelése az oroszokat érintette legérzékenyebben (a legutóbbi két olimpián összesen 22 érmet nyertek a szőnyegen). A dühös oroszok legelőször is lemondásra kényszerítették a szövetség elnökét, a svácji Raphaёl Martinetti elnököt. (Ő, hogy még egy kicsit megkavarja a helyzetet, a sport döntőbíróságnál később megpróbálta visszahelyeztetni magát.) Aztán gyorsan tartottak egy rendkívüli közgyűlést Moszkvában, megváltoztatták újra a szabályokat, (most éppen 2*3 perc lesz a mérkőzésidő, és egyben pontoznak, nem menetenként), választottak egy szerb ügyvezetőt, aztán a szövetség kipipálta a sportolók és nők helyzetbe hozását, végül beindult egy rakás ország nyílt vagy inkább háttérben folyó lobbizása. Jacques Rogge, az olimpiai bizottság elnöke ezt követően már azt nyilatkozta: "Nyilvánvalóan meglepte őket a februári javaslat, mely szerint a sportág 2020-tól nem maradhat a programban, de jól válaszoltak a felvetődött kérdésekre."

A sportágban továbbra is dominálnak az exszovjet tagköztársaságok, különösen a kaukázusiak, ahol a birkózás nemzeti ügy, és pénzt sem sajnálnak a népszerűsítésére, döntéshozók kényeztetésére, De nemcsak exszovjet belügyről van szó, a nemzetközi szövetségnek 180 tagja van.

Birkózásban az olimpián a legtöbb érmet a Szovjetunió nyerte volna, ha még ma is létezne. Így viszont az Egyesült Államok vezeti az örök éremtáblázatot (összesen 124 dobogós helyezéssel), utána a Szovjetunió jön (116 érem), majd a távolabbi múlt sikereinek köszönhetően Finnország (85) és Svédország (83). Magyarország a nyolcadik helyen áll 55 éremmel (ebből 19 arany), ezzel megelőzzük Oroszországot (51) és Iránt (38). Összesen 59 ország szerzett érmet eddig, 40 pedig aranyat.

A legutóbbi olimpián, Londonban is nagy volt a szórás, 29 ország nyert érmet, bajnoka nyolc országnak lett (Oroszország és Japán 4-4, Irán 3, Azerbajdzsán és Egyesült Államok 2-2, Kuba, Üzbegisztán, Dél-Korea 1-1), A sok exszovjet tagköztársaság mellett Kanada, India és Kína is nyert érmet. Magyarország a tizedik lett az éremtáblázaton egy ezüsttel és két bronzzal.

Schmitt is felajánlotta nem csekély kapcsolatait

Hegedűs büszkén nyilatkozta, hogy a sokkoló hír hatására megszámlálhatatlan hívást kapott, "Schmitt Pál, Aján Tamás biztosított arról, hogy minden – nem csekély – kapcsolatát mozgósítva, mindent megtesz azért, hogy a birkózás az olimpia programján maradjon." Schmitt lobbizásának az erejét erős gyengíthette, hogy a NOB Szentpéterváron nemcsak az új sportágakról, hanem arról is dönt, mit kezdjen vele a plágiumügy miatt. A magyar szövetségi elnök megemlített egy másik csodafegyvert is: "Számomra megható volt a magyar parlament egyhangú kiállása a sportág mellett. A kormány a külképviseleteket ellátja a birkózásról szóló anyagokkal, és a nagyköveteink felkeresik az állomáshelyük olimpiai bizottságának és sportminisztériumának a vezetőit, felkérni őket az együttműködésre."

Ha valaki ezt keveselné, annak azt is tudnia kell, hogy Putyin elnök felszólította az orosz külügyet, hogy aktivizálja magát a birkózás érdekében, az sem jött rosszul, hogy Szentpéterváron volt a végrehajtó bizottság ülése. Az amerikaiak Donald Rumsfeld volt védelmi minisztert állították csatasorba, ő korábban a Princeton birkózócsapatának a kapitánya volt. Az amerikaiak még arra is hajlandóak voltak, amire szinte minden más ügyben lehetetlen lenne: összefogtak Iránnal, és közösen lobbiztak. A magát összekapó FILA a szentpétervári prezentáció előkészítésével egy japán és egy török sportvezetőt bízott meg. A 2020-as olimpiára Madrid mellett éppen Tokió és Isztambul pályázik, mindkét országban népszerű sport a birkózás, esetleges házigazdaként érdekük, hogy maradjon a játékokon a sportág. Bár Japán azt sem bánhatja, ha a karate vagy a baseball kerül be a programba, az utóbbiban öt olimpián három érmet szereztek. Birkózásban viszont az elmúlt két olimpián - főleg a nőknek köszönhetően - 12 érmet nyertek a japánok.

Miért jó ez nekünk?

Birkózásban eddig 19 magyar aranyat jegyezhettek fel. Ezzel magyar összevetésben a negyedik legeredményesebb olimpiai sportág (vívás 35 arany, úszás 25, kajak-kenu 22), a torna van utána, 15-tel. Legutóbb aranyat 2004-ben nyert Majoros István. (Ő 2006-ban ittasan balesetezett, emiatt fel is függesztették a bajnokoknak járó életjáradékát.) Azóta két ezüstöt, két bronzot szereztek magyar birkózók. És így legalább nem hullaszagban rendezik majd meg szeptemberben a birkózó világbajnokságot Budapesten.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.