Feltűnő volt a különbség a korábbi nem várt terhességekről szóló írásokhoz képest, mert az olvasóközönség (kevés kivétellel) a terhességmegszakítás kapcsán tapintatos és megértő volt, a posztírókat támogatásukról biztosították, akárhogy is döntenek. Ezzel szemben a terhességét titkoló, majd a gyereket mindenáron örökbe adni akaró szerző sokmindent kapott, de támogatást, bátorítást, megértést biztosan nem.

Az abortuszt választó nő szimpatikusabb, mint az örökbeadó?

Minden örökbefogadáshoz egy örökbeadó anya is szükséges, aki lemondott a gyermekéről. Egy a posztbelihez hasonló (vagy épp tőle teljesen különböző) nő saját családdal, okokkal, keresztekkel. Őket is megvetjük? Esetleg csak akkor ha… Nos? Megvetjük őket vagy sem?

Úgy tűnik, sokan hogy nem tudják sikeresen átlépni azt a toleranciaküszöböt, amit a lányregényeken és hollywoodi forgatókönyvírók kitalációin edződött mindnyájunk fejében él a nem várt gyerekeket váró szülőről. Ott az élet mindig megoldja valahogy: a nem várt gyerek vagy véletlen baleset miatt nem születik meg, vagy az anyja mégis úgy dönt, hogy megtartja, így végül az apa is rájön, a nő élete párja, és élnek nagy boldogságban életük végéig. A nő szinte mindig mentesül a döntés terhe és felelőssége alól, a férfi felelőssége és jogai pedig szóba sem kerülnek.

"Nem volt elég szimpatikus"

Mondhatnánk, hogy az ellenszenv a kitárulkozó szerző hibája. Vagy ha nem az övé, a szerkesztőké. Senki, de senki nem bántana valakit, aki ilyen helyzetbe kerül. Csak hát a kommentelők szerint nem volt elég hiteles a sztori. A főszereplő sem volt szimpatikus. Ha az lenne, tudnánk sajnálni, akkor hős lenne?

Boldoggá tett egy gyermektelen emberpárt, nekem ehhez nem lett volna erőm - mondhatnák. De olyan kellemetlen, hogy ott van mint valami csúnya tűnni nem akaró paca a fehér damaszton. Nem akarunk belegondolni, nem akarjuk tudomásul venni, hogy önhibáján kívül is kerülhet valaki ilyen helyzetbe. Ha nem tudunk azonosulni a krízisterhes nővel, hát tagadjunk! Nem is igaz az egész, így nem érezhet egy tisztességes nő, az a nő gonosz, az a nő megérdemli a boldogtalanságot. Ha megbánta, az ő baja, ha másik gyerekre vágyik, ha családra: nem érdemli meg. Soha. (Arról, hogy a férfi mit "érdemel", alig esett szó)

Egy hozzászóló ezt írta: „ilyen lélekölő posztokra NINCS szükségünk, vagy ha igen, ez csak arra jó, hogy milyen NE legyen soha életében egy nő, mert aki ilyen, az nemhogy anyának, még nőnek se nevezhető.”

A magyarok magukat hagyományosan gyerekcentrikusnak tartják. A fentiek legalábbis megkérdőjelezik ezt. A nők egymással szembeni intoleranciájáról viszont úgy gondoljuk, elég pontos képet kaphattunk. Nekünk az a véleményünk: sokkal több ilyen posztra, sokkal több ilyen történetre lenne szükség. Kevesebb ítélkezésre, sokkal több empátiára.

Magyarországon a KSH adatai szerint évente átlagosan 8-900 gyereket fogadnak örökbe. Minden negyedik közülük a vér szerinti szülő(k) hozzájáruló nyilatkozata alapján kerül új szüleihez, minden ötödik gyereket külföldre adnak örökbe. Az örökbeadott gyerekek körülbelül fele élt korábban szakellátásban.