Nem akarok ilyen világban élni

Reuters/The Guardian/Glenn Greenwald/Laura Poitras/Handout
  • Ne higgyen az amerikai kormány hazugságainak. Mindenről és mindenkiről adatokat gyűjtöttek, és megvannak az eszközeik a beszerzett információk feldolgozásához.
  • A PRISM nevű rendszerrel 30 nap alatt hárommilliárd adatot nyertek ki az internetből - ez napi százmillió darab.
  • Ezt egy Boundless Informantnak, vagyis határtalan besúgónak nevezett programmal valós időben tudják feldolgozni.
  • Az Egyesült Államoknál jobban csak Pakisztánt, Iránt, Afganisztánt figyeli, Oroszország a kanyarban sincs.
  • Minderről egy kiábrándult kém, a 29 éves Edward Snowden tájékoztatta a világot.
  • Ő most Hong Kongban bujkál, abban bízva, hogy talán nem adják ki.
  • De több titkosszolgálat is a nyomában lehet, elkaphatják a kínaiak, a CIA és az NSA is. Nem számít rá, hogy valaha visszatérhet az Egyesült Államokba. Arra inkább, hogy egyszercsak nyoma vész.

Legalább humoruk van. Az amerikai szupertitkosszolgálat, a hosszú évek kormányzati tagadása miatt sokáig csak No Such Agencynek (Nincs Ilyen Ügynökség) csúfolt NSA Határtalan besúgónak keresztelte el azt a szoftvert, amellyel valós időben képesek feldolgozni azt az akár napi százmilliós adattömeget, amit a PRISM (prizma) nevű, a múlt hétig titokban tartott adatgyűjtő rendszerükkel összeszedtek az internetről. És, ahogy az a múlt héten szintén kiderült, legalább egy, de valószínűleg az összes amerikai telefontársaságtól.

A Guardian screenshotja a Boundless Informant szoftverről. A nagyobb felbontású képet a Guardian cikkében találja.

Most már végre azt is tudjuk, kitől tudunk minderről. Edward Snowden, egy 29 éves kiábrándult kém vállalta magára a kiszivárogtatást. A dokumentumokat a Guardiannek küldte el, és ott is nyilatkozott. Az első perctől azt tervezte, hogy személyesen is kiáll. Ami bolondságnak tűnhet, de valójában egyfajta életbiztosítás is. Steve Clemons, az Atlantic külpolitikai szakírója szombat délután a washingtoni Dulles reptéren hallotta meg, ahogy négy amerikai kém fennhangon arról beszélget, hogy a kiszivárogtatót és az információt nyilvánosságra hozó újságírókat "el kéne tüntetni".

// ]]>

Volt, aki szerint valódi kémek nem beszélnek így. Én kém vagyok, és hát így beszélünk. Ha a gyárban bármikor szóba került, hogy hogyan kéne kezelnünk a bűncselekményeket, sose védte senki a tisztességes eljárást. Mindenki a határozott fellépést pártolta. Azt mondják, jobb valakit kihajítani egy repülőről, mint megadni nekik a bírósági tárgyalást. Ilyen autoriter a gondolkodásuk

mondta erre Snowden. De ki ez a Snowden?

  • A középiskolát se végezte el.
  • Katonának állt, de egy gyakorlaton mindkét lábát eltörte.
  • A CIA-nak is dolgozott, de amikor látta, hogy egy svájci bankárt hogyan próbálnak "megfordítani" - leitatták, majd elkapatták a rendőrökkel, hogy az ittas vezetéssel zsarolva beszervezzék -, kiábrándult.
  • Már ekkor is gondolkodott azon, hogy szivárogtatni kéne, de úgy érezte, ezzel túl sok ártatlan civilnek is ártana.
  • Ezután egy Booz Allen Hamilton nevű cég alkalmazásába állt. Ez egy úgynevezett védelmi beszállító. Vagyis magánzó kiberbiztonsági szakértők, akik kizárólag amerikai titkosszolgálatok megrendelésére dolgoznak.
  • Snowden informatikusként a Prism és a Boundless Informant rendszereken dolgozott.
  • Már régóta felháborította, amit lát, de kivárt, hátha Obama tesz valamit. Csalódnia kellett.

Snowdennek amúgy kimondottan kellemes élete volt a kiszivárogtatásig. Hawaiin élt barátnőjével - a Honolulu Civil Beat azt is kiderítette, hogy hol: egy 555 000 dolláros házban, aminek az ablakán egy amerikai zászló van "A szabadság nincs ingyen" felirattal - évi kétszázezer dollárból. Egészen addig, amíg be nem jelentette az NSA-nak, hogy epliepsziája miatt kezelésre szorul. A betegszabadság alatt összepakolt, és Hong Kongba utazott.

Zászló Snowden hawaii otthonának ablakán. A Honolulu Civil Beat képe.

Azért oda, mert Hong Kongban a kínai jelenlét ellenére is nagy hagyománya van a szólásszabadságnak. Ráadásul reményei szerint Kína talán nem adja ki olyan könnyen az amerikaiaknak. Ez Elias Groll szerint veszélyes taktika lehet. Hong Kong ugyan Kína része, de jogrendjében önálló. És még mielőtt 1997-ben a britek átadták volna Kínának, az Egyesült Államok letárgyalt egy különmegállapodást a kiadatásokról. Ez alapján kiadatást csak akkor lehet megtagadni, ha a másik országban folyó eljárás politikai jellegű. És ettől függetlenül sincs biztonságban.

Csak rossz lehetőségeim vannak. Elkaphat a CIA, vagy bármelyik megbízottjuk. Akár a triádokat is lefizethetik. Az utca végében van egy CIA-iroda - a Hong Kong-i konzulátus. Biztos vagyok benne, hogy a következő hetekben elfoglaltak lesznek. Ez valami, amivel életem hátralevő részében együtt kell éljek, akármennyi is van még hátra az életemből.

Snowden a családjáért is aggódik. Nekik ugyan egy szót se szólt a tervéről, és semmibe sem avatta be őket. Mégis attól tart, hogy a titkosügynökök elsőként őket fogják zaklatni. De ha ekkora a kockázat, miért vállalta?

Az NSA olyan infrastruktúrát épített ki, amivel gyakorlatilag bármit lehallgathat. Olyan képességeik vannak, amivel válogatás nélkül feldolgozhatják az emberi kommunikáció nagy részét. Ha bele akarnék nézni a nejed telefonjába, csak bele kell néznem az elfogott adatokba. Megszerezhetem az emailjeid, a jelszavaid, a telefonos híváslistád, a hitelkártyád adatait. Nem akarok ilyen világban élni. [...] Az NSA rutinszeráen hazudik az amerikai törvényhozásnak a megfigyelésekről. Amikor Wyden és Udall [két, az ügyben igen aktív szenátor] rákérdezett, azt hazudták, hogy nincsenek eszközeik rá, hogy válaszoljanak a kérdéseikre. Vannak eszközeink, vannak térképeim, amik megmutatják, hol és kiket hallgattak le. Több adatot gyűjtünk amerikaiakról, mint az oroszokról.

És a hazugságok itt nem is álltak meg. A botrány kirobbanásakor a papíron liberális, tehát elméletileg a szabadságjogok pártján álló kaliforniai szenátor, Dianne Feinstein azzal próbálta kicsinyíteni az ügy jelentőségét, hogy az NSA csak metaadatokat gyűjtött. Vagyis a telefonbeszélgetésekbe bele se hallgattak.

Ez mondjuk igaz. Csakhogy nincs is szükségük rá, hogy telefonokat hallgassanak le. Az ártatlannak hangzó metaadat sokkal érdekesebb képet rajzol ki bárkiről. A metaadatok alapján tökéletesen feltérképezhető hogy ki beszélt kivel, mikor és hol. Hogy akivel beszélt, az utána kit hívott. Ezekből az adatokból a legszemélyesebb titkok is kiderülhetnek. Ezt a matematikus Susan Landau így magyarázta el a New Yorkerben:

Látsz egy hívást a nőgyógyászhoz, egyet egy onkológushoz, majd egy közeli családtaghoz.

Nem kell tudni, hogy mi hangzott el. A cellainformációk alapján az is kideríthető, hogy ki kinek a szeretője. Csak azt kell figyelni, hogy éjszaka hol van a mobiltelefon.

És így már az is érthető, miért volt annyira kíváncsi az amerikai igazságügyi minisztérium az AP hírügynökség híváslistáira. Nem kell telefonokat lehallgatni ahhoz, hogy kiderítsék, ki szivárogtatott ki hírszerzési információkat az újságíróknak. A metaadatok kutatásához képest a hagyományos, idézéssel beszerezhető információk nevetségesen ósdiak.

Azt amúgy senki sem vitatja, hogy információszerzésre szükség van. Az Egyesült Államokban 2001. szeptember 11-e óta az idei bostoni robbantásig nem volt komolyabb terrortámadás. Ezt hagyományos eszközökkel nyilván nem lehetett volna elérni. Az viszont világos, hogy az ilyen mértékű adatgyűjtésre az amerikai jogrendszer egyszerűen nincs felkészülve. A PRISM használatát és a Verizon mobilcég összes hívásinformációjának lekérdezését például simán engedélyezte az a különleges bíróság (a FISC), amit elvileg azért hoztak létre, hogy a túl kíváncsi titkosszolgálatok ne sérthessék meg az amerikaiak jogait. Elképzelhető, hogy fel se fogták, mire bólintanak rá. Az valószínűnek tűnik, hogy az NSA nem kötötte az orrukra.