A miniszterelnök szerint a következő 4 év nem arról fog szólni, hogyan építsünk meg valamit, hanem hogy a közeledő bajokat hogyan hárítsuk el.
Újabb lehallgatott telefonbeszélgetések leiratai kerültek napvilágra, amelyekből kiderül, mennyire alárendelt viszonya van Szijjártónak Lavrovval szemben.
A 444 birtokába került dokumentumokból kiderül, az AH lehallgatott egy Tisza párt körül sertepertélő üzletembert. A cikkünk készítése közben váratlan dolog történt: az AH nemhogy válaszolt a kérdéseinkre, hanem egy munkatársuk személyesen mondta el a Hivatal álláspontját.
„Amit ezek a felvételek feltártak, az több, mint a budapesti kormány Moszkvától való politikai függősége: rávilágítottak arra, hogy valójában mennyire elfogadhatatlan és bizarr ez a kapcsolat” – mondta Donald Tusk.
„Pjort és én barátok vagyunk, esténként hosszasan telózgatunk.”
A lengyel kormányfő röviden kommentálta Szijjártó Péter és Szergej Lavrov nyilvánosságra hozott telefonbeszélgetéseit.
A külügyminiszter 3 perces videóban reagált arra, hogy nyilvánosságra hozták a telefonbeszélgetéseit Szergej Lavrovval.
Érdemben senki nem cáfolta a kormányzati szervek részéről a Direkt36 anyagában írt vádakat - mondta Buda Péter volt nemzetbiztonsági főtiszt. A kampány utolsó időszakára megszaporodtak a titkosszolgálati hátterű akciók. A nemzetbiztonsági szakértőt a lehallgatásokról, az orosz befolyásról és az álhírekről is kérdeztük.
A Tisza elnöke nyilvánosságra hozott egy olyan dokumentumot, ami szerint Vogel Evelin, amikor őt lehallgatta, folyamatosan kapcsolatban állt mások mellett Kubatov Gábor bizalmasával, Kindlovits Mátéval.
Tudták, hogy tilosban járnak, de rendszeresen megfigyelték az Air Force One telefonos frekvenciáit.
Gyanúsítottként ki is hallgatta a rendőrség a középkorú férfit, akinek nem közölték a monogramját.
Beszűrődik a mindennapi életükbe, hogy Nagy Ervin Magyar Péter mellett politikai porondra lépett.
Nem tartják biztonságosnak Budapestet, amire megvan minden alapjuk.
Amiért lehallgatta a volt feleségét, Varga Juditot.
Arra utalnak a jelek, hogy a mobiltelefonos kompromittálás túlmutat az olyan, értékesebb célpontokon, mint a politikusok és aktivisták, és úgy tűnik, a társadalom széles rétegeit érinti a megfigyelés.