Pegasusszal és más kémprogramokkal figyelhették meg a szerb diáktüntetések szervezőit és ellenzéki politikusokat is a tavaszi helyhatósági választások előtt – állítja a belgrádi Šer Alapítvány jogvédő szervezet. A szervezet szerint legalább 14 ember telefonjáról derült ki, hogy kémszoftvert telepítettek rájuk. A megfigyeltek között diákmozgalmi aktivisták és szerb ellenzéki politikusok is voltak.
A szerb diákmozgalom tagjai szerdai sajtótájékoztatójukon arról beszéltek, hogy nem véletlenszerűen választották ki őket: olyan aktivistákat célozhattak, akik részt vettek a márciusi szerbiai helyhatósági választások előkészítésében, és a későbbi parlamenti választásokra való felkészülésben is volt szerepük.
Az alapítvány szerint több érintett iPhone-jára maga az Apple küldött figyelmeztetést arról, hogy állami hátterű kémprogram-támadás célpontjai lehetnek. Mint a Bloomberg hozzáteszi, az Amnesty International és a kanadai Citizen Lab azt is megerősítette, hogy legalább az egyik telefonon az izraeli NSO Group által fejlesztett Pegasus kémszoftver volt -az, amivel többek között Magyarországon is civileket, újságírókat és ellenzékieket figyeltek meg az orbán-kormány alatt.
Nem most először érkeznek rá bizonyítékok, hogy a szerb állam is kémszoftverekkel figyelheti meg ellenfeleit. Az Amnesty International már két éve készített egy jelentést arról, hogy szerb újságírók és aktivisták telefonjain Pegasust és más megfigyelőprogramokat találtak, majd 2025-ben újabb Pegasus-eseteket találtak.
Az viszont most először került nyilvánosságra, hogy a megfigyelések célpontjai a Vučić-rendszer ellen fellépő diákmozgalom szervezői voltak. A szerb diákmozgalom az elmúlt időszak egyik legnagyobb kihívását jelenti Aleksandar Vučić szerb elnök rendszerével szemben. A diáktiltakozások a 2024-es újvidéki tragédia után indultak, melyben 15 ember halt meg, és a tüntetések gyorsan korrupcióellenes, kormánykritikus mozgalommá alakultak.
Az azóta sem csillapodó tiltakozások a közelgő országgyűlési választások miatt most különösen aggasztják a hatalmat, Vučić pártja kedden jelentette be, hogy inkább elhalasztják a péntekre tervezett újvidéki kampányrendezvényüket.