Jöhet ebben változás? És ha igen, mi kell hozzá? Kell-e egyáltalán tudnunk, mennyit keres a másik? Eheti podcastunkban az egyenlő bérezés napját járjuk körül.
A márka azzal védi döntését, hogy a szaúd-arábiai bemutató „a párbeszéd ösztönzésének” módja.
Vízágyúval, könnygázzal és gumilövedékkel próbálták feloszlatni az ötezres tömeget.
Az Alkotmánybíróság előző elnökét Sulyok Tamás jelölte a posztra.
Magyar az űrben, hiány a közgyűlésen, repedés a MAGA-ban, jelentős NATO-csúcs és egy magyar világszenzáció a 444 napindító hírlevelében.
Az Amnesty aláírásokat és leveleket vitt a Teve utcai rendőrpalotába.
Gerber Tamás BKT-elnök nem ajánlotta a bíróknak és bírósági titkároknak, hogy elmenjenek az Amnesty International rendezvényére.
Ugyanis nemkívánatossá nyilvánították a nemzetközi szervezetet.
Istenkáromlásért és gyűlöletkeltés miatt.
Ehhez a Szuverenitásvédelmi Hivatal jogköreit is kibővítené.
Mert az szerinte „törvénytelen és alaptalan lépéseket” tesz az Egyesült Államok és Izrael ellen.
Kikényszerített vallomások után, 1-2 perces per után küldték a foglyokat a Saydnaya börtönbe, ahol a legkegyetlenebb módon kínozták a rabokat. A lázadók vasárnap hatoltak be az épületbe és engedték szabadon a foglyokat.
A szervezet jelentésében az áll, hogy Izrael „folyamatosan és teljes büntetlenséggel szabadította a poklot” az övezet 2,3 millió lakosára.
A jogvédő szervezeteknek nem tetszik, hogy az iráni vezetés próbálja mentális betegségként beállítani a hidzsáb viselésének megtagadását.
Már a Betyársereg és a rendőrség is a helyszínen van.