Arra utalnak a jelek, hogy a mobiltelefonos kompromittálás túlmutat az olyan, értékesebb célpontokon, mint a politikusok és aktivisták, és úgy tűnik, a társadalom széles rétegeit érinti a megfigyelés.
A CBA elnöke a Pegasus-üggyel összefüggő iratok titkosítására hivatkozva csak részleges vallomást tett, pedig Tusk a kihallgatás előtt felmentette őt a témakörre vonatkozó titoktartási kötelezettség alól.
Ziobro felelt a pegasusos megfigyelésekért. Ő volt a Magyarországon menedéket kapó Romanowski főnöke is, aki a bűncselekmények áldozataira szánt pénzt politikai ellenfelei megfigyelésére használhatta.
Mert Soros és Brüsszel. A tömegtájékoztatás szabadságáról szóló európai jogszabály megtiltana bárminemű beavatkozást vagy nyomásgyakorlást a médiára és az újságírókra.
A lemondott igazságügyi miniszter inkább az EP-választási kampányban vállalna „aktív szerepet”. Ettől még beidézhetik tanúnak a bíróságra Völner Pál ügyében.
Munkatársunkat, Németh Dánielt korábban katonai kiberfegyverrel figyelték meg, amikor a NER elitjét fotózta. Most már ott tart a Nemzeti Információs Központ, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ha a munkáját végzi.
„A kémprogramok jelentik a legnagyobb fenyegetést a demokráciára ebben a pillanatban, mert a hatalmon lévők arra használják, hogy megtartsák a hatalmukat” – mondta a Pegasus-ügyet vizsgáló EU-s bizottság képviselője budapesti látogatása végén.
Az izraeli Team Jorge demokratikus választásokba avatkozik be világszerte. A Cambridge Analytica-botrány óta tudták, hogy a csoport létezik, de csak most sikerült leleplezni őket.
A Pegasus beszerzésére körülbelül hárommilliárd forintért a Communication Technologies Kft. nevű céget szerződtették, amelynek tulajdonosai közt 2019 végén megjelent Pintér Sándor bizalmasa, Tasnádi László egykori rendészeti államtitkár.
Mindez Görögországban történt, ahol Pegazus helyett Predatort próbáltak használni. Két újságírót és a szocialisták elnökét is lehallgatta a titkosszolgálat. Utóbbi vezetője és a kormányfő kabinetfőnöke lemondott, pedig elvben minden törvényesen történt.