A Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) és további 12 sajtószabadsággal foglalkozó szervezet delegációja töltött három napot Magyarországon, hogy elemezze a magyar média helyzetét. A delegáció tagjai többek között a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium, a Független Közmédia Testület és a Médiatanács képviselőivel is találkoztak.
A látogatás után a küldöttség megállapította, hogy jelentős lépések történtek a Fidesz-korszakban elfoglalt intézmények felszámolása, a médiatörvény módosítása, valamint a közmédia függetlenségének helyreállításához szükséges feltételek megteremtése terén.
A kezdeti eredmények azonban csak akkor tekinthetők valódi sikernek, ha a jogszabályi reformok második hulláma hatékonyan kezeli a fennmaradó problémákat, illetve ha olyan további biztosítékokat vezetnek be, amik megakadályozzák a jövőbeli politikai beavatkozást.
A delegáció szerint például sürgősen módosítani kellene az adatvédelmi törvényt, hogy a jogszabály újságírói célú adatkezelésre vonatkozó kivételeket is tartalmazzon. A Pegasus kémprogram használatával kapcsolatban pedig komoly hiányosság, hogy a belügyminiszter májusi ígérete ellenére még mindig nem hozták nyilvánosságra a 2010 óta elrendelt politikai célú megfigyeléseket. A titkosszolgálatok továbbra is megtagadják az újságírók hozzáférését a vonatkozó iratokhoz.