Józsefváros Kocsis esküvői képével robbantott

  • Folytatódik a nagy kerületi újság-bajnokság az Obersovszky-díjért, önkormányzati lapokat pörgetünk át, és összeszámoljuk hány polgármesteres fotón akad meg a szemünk.
  • A két legutóbbi, vagy legalábbis az általunk hozzáférhető két legfrissebb szám van versenyben, egy fotó, egy pont, de lehet szerezni plusz pontokat is híres emberrel közös fotóért, az öltönyből kibújó, legalább a nyakkendőjét meglazító városvezető bemutatásáért, gyerekes, sportos képekért.
  • Az első részben az I-VII. kerületi lapokat néztük meg, itt olvasható, hogyan teljesítettek az újságok.
  • Ha van kedvenc fotója, oldala, küldje el nekünk a szerk@444.hu-ra. Vidéki lapokat se felejtesenek ki.

Kezdjük azonnal egy óriási hiba korrigálásával. Vattamány Zsolt és az Erzsébetváros közös produkciója már eddig is szemkápráztatóan lenyűgöző volt, a kerületi vezető fegyelmezett modellként állta az önkormányzati lap fotósának rohamát, de jól tudja, ki kell szolgálni az olvasók igényeit. Nem győztük eleget dicsérni a tökéletes oldalpárt megalkotóit, de egy olvasónk hívta fel a figyelmet, hogy vakok vagyunk, és nem vettük észre a legutóbb lapszám címlapján Vattamányt. Mentségünkre szóljon, hogy a pedagógusnapi ünnepségen a diákok mögött szerényen megbújt a polgármester, de termeténél fogva mégis kimagaslott az ünneplők között. Az eddig is kiválóan szereplő Vattamánynak így rögtön két ponttal többje van, egy a fotóért, plusz pont a címlapos megjelenésért. Ezzel 15 pontja van a bajnokságban, amivel vezetne is, csakhogy történt még valami. (A táblázat a cikk végén látható majd, az új szereplőkkel együtt.)

vattamanyuj

Az eddigi második II. kerületi Láng Zsolt-Budai Polgár legfrissebb produkciója ma érkezett meg a szerkesztőségünkbe, ami olyan, mintha direkt a kerületi Obersovszky-verseny kedvéért szerkesztették volna. A nem mindennapi munkabírású polgármester  kilenc (de lehet, hogy tíz) kisebb-nagyobb képen is felfedezhető, van benne árvízes, négyen is gyerekekkel van, akiknek ajándékot is vitt. Szép hajrá, és mivel értékeljük a nagy teljesítményeket, ezt vesszük figyelembe, ezzel kiesik egy gyengébben sikerült szám (csak négy kép volt a május 17-i lapban, egy címlapon). Lángnak az újabb fotókkal, amikért bőven járnak pluszpontok is (címlapos kép, harc az ár ellen, gyerekek, ajándékot átvevő gyerekek, nyakkendő nélküli kiállításmegnyitó) összesen  22 pontja van a Láng-Budai Polgár-kettősnek, ezzel első.

Ez egy ilyen két hét volt, Láng Zsolt különböző gyerekekkel. Képek: Budai Polgár

VIII. kerület

polgármester: Kocsis Máté
lap: Józsefváros, megjelenik kéthetente. Főszerkesztő: Nyerges Zoltán

Fiatal, jóképű, akár tele lehetne vele az újság, de mégsem, gondoltuk csalódottan, amikor megnéztük a Józsefváros online elérhető legfrissebb számait. Mert például a május 14-i számában nemhogy címlapon nincs, de csak egyetlen képen szerepel, az is egy unalmas képviselő-testületi ülésen készült. A negyedik oldalon ugyan hosszasan idézik a Munkahelyvédelmi Akcióról kifejtett véleményét, de fiatal, derűs munkavállalókkal illusztrálták a cikket, a fiatal, derűs polgármester helyett. Az eggyel korábbi számban Tarlóssal van közös fotója, és több képen szorgoskodik,  fest, szerel.

Fotók: Józsefváros

De segítségünkre sietett a Cink képvarázslója, Nak, aki rendes józsefvárosiként nem papagájalomjaként hasznosítja a kerület sok pénzért előállított információs csodafegyverét, hanem megőrzi azt. És így nem maradtunk le Kocsis Máté életének minden bizonnyal egyik legszebb pillanatáról.

kocsiseskuvo

De a polgármestert munkában is láthatták a kerületiek, aláírt egy megállapodást egy óvodai műfejes pálya kialakításáról, amit egy Buzánszky Jenővel, az Aranycsapat tagjával készített közös fotó hitelesít. Valamint írt egy egész oldalas cikket, amiben csak egy, a polgármesterről készült egyhasábos kép veszi el a helyet (meg egy másik kicsi, de az nagyon érdektelen) a kormány teljesítményét őszintén dicsérő szövegtől. Konkrétan a kerülethez az írásnak annyi köze van, hogy így zárul: Magyarország jobban teljesít, és ebben a józsefvárosiak munkája is keményen benne van. De ebből is látszik, hogy a kerület vezetője a nagypolitikához is ért.

Kocsis Máté a két utolsó számban négy képen szerepel, de vastag plusz pontok járnak: egész oldalas saját cikk, fotó hírességgel és természetesen az esküvői fotó. Az összesen 7 pont.

Kocsis esküvős képéről a Városszíve blognak rögtön egy mára legendássá vált újság jutott eszébe. Mint írtuk, a Belvárosnak nincs saját lapja, de azért a Mai Belváros ellátja a kerületieket a szükséges hírekkel.

A Mai Belváros 2007-es címlapja. Ha netán valakinek megvan a teljes szám, küldje el nekünk.

IX. kerület

polgármester: Bácskai János

lap: Ferencváros, kéthetilap, 40 ezer példányban jelenik meg, felelős szerkesztő: Tóth Zoltán András

A május 13-i számban nincs a címlapon a polgármester, trombitás rendőrök viszik el a show-t, pedig felavatták a felújított Börzsöny utcai rendőrségi objektumot, mint belül kiderül, még szalagátvágás is volt, és ott is volt a polgármester, Tállai András államtitkárral csattogtatták az ollókat. Aztán átadott még elismeréseket a sport napján (3. oldal), és a Fradi sem maradhatott ki, a lebontott Üllői úti staionból származó gyepet felhasználó minifutballpályát avattak, az ötödik oldalon, az oldalkénti egy kép szép sorozata itt meg is szakadt. Még csak egy aprócska bélyegkép van, ami a fogadóórákról tájékoztatója az érdeklődőket, de olyan pici, hogy az összes képviselőnek is van, és simán elférnek egy fél oldalon.

Egy számmal korábban is három képet számoltunk össze, az egyiken egy lakossági fórumon egy asztalnál ül, de nem ő beszél, aztán kitüntetettekkel állt össze egy csoportképre, azzal a tartással, ahogy Bácskai kitüntetettekkel szokott összeállni egy csoportképre. Végül a kerületi tévé Kérdezze polgármesterét műsorának szöveges összefoglalójában látszik, hogyan ült és érvelt a stúdióban Bácskai.

Bácskai az alkalomhoz illő öltözetben. Kép: Ferencváros

Két számban hat (és egy kicsi) kép, a sportos vonalért jár a pont, nem is lehetne másként egy ferencvárosi polgármesternél, aki a zöld zakójáért is kap egy pluszt. Címlapon ebben a két számban pont nem szerepelt, pedig idén ez azért már többször előfordult, de korábbi teljesítményt sajnos nem tudunk pontozni. Az összesen 8 pont.

X. kerület

polgármester: Kovács Róbert
lap: Új Kőbányai Hírek, havonta jelenik meg

Kovács Róbert országos talán kevéssé ismert, de a kerületi lapot forgató helyiek biztosan felismernék. A májusi szám nem hagyja bizonytalanságban az olvasókat, hogy dolgozott-e a hónapban a polgármester. A címlapon ugyan nincs (csak Varga Mihály miniszter), de rögtön a 2. oldalon már van polgármesteri levél, klasszikus, kisképes, aláírásos, de Kovács Róbertről nemcsak kamerában nézős portrékép készült, még ugyanezen az oldalon egy fontos megállapodást is aláírt. A harmadik oldalon Varga Mihály kőműveskanállal alapkövet tesz le a Bosch-nál, itt nem látni a polgármestert, de a 4. oldalon már munkában a képviselő-testület, központban a polgármesterrel, aztán a hatodik oldalon a polgármester újabb fontos megállapodást ír alá a budapesti börtönparancsnokkal. A hetedik oldalon külön rovata van György István főpolgármester-helyettesnek, a kerület országgyűlési képviselőjének. De vissza a polgármesterhez, a 8. oldalon egy kis fotó is erősíti a hírt: a  Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara kihelyezett ülést tartott a polgármesteri hivatalban.

Április jó hónapja volt Kőbányának, rá figyelt az ország, átadták az Árkád 2-t. Címlapon a polgármester az avatóünnepségen, a 2. oldalon aztán a szokásos levél az olvasóknak, képpel, aláírással, a 3. oldalon pedig a nagy esemény, zászlóátvágás az Árkádban, polgármesteri kézben az olló, külön fotográfián is szerepel Kovács, és oda fért egy kép György képviselőről is. Aztán a megszokott ritmus: negyedik oldal: munkában a képviselő-testület, központi alak a polgármester.

Szalagátvágás, jobbról a második Kovács. Van róla külön kép is, de vagy átöltözött és másik nyakkendőt is kötött, vagy az egy másik eseményen készült. Kép: Kőbányai Hírek

Tovább lapozva felpörögnek az események: a 6-7. lakossági fórumon állta a sarat a polgármester és a képviselő, még ezen az oldalon György István állandó rovata, fotóval, aztán György István virágültetőket látogatott meg. A hóviharos március 15-én is volt munkamegosztás a polgármester és a sok fontos pozícióban lévő György István között: a főpolgármester-helyettes-képviselő a színpadon emlékezett a legendás idusra, a polgármester pedig rettenetes időjárási körülményekkel dacolva ünnepelt a szabadban.

Kép: Kőbányai Hírek

Két szám, tizenkét kép a kőbányai polgármesterről, pedig az országgyűlési képviselő, főpolgmester-helyettes György István is sokat vállal a kerületért. Azt mondjuk egyáltalán nem értjük, ha Varga miniszter kétszer is a kerületben járt, hogyhogy nem sikerült közös képet készíteni a polgármesterrel,de plusz pont azért jár a címlapos fotóért és a heroikus hóviharos március 15-éért.

Az összesen 14 pont Kovács Róbertnek, szép eredmény.

XI. kerület

polgármester: Hoffmann Tamás
lap: Újbuda, megjelenik kéthetente, 80 ezer példányban. Főszerkesztő: Hőnyi Gyula

Újbudán komoly szimbiózisban él a kerület polgármestere és országgyűlési képviselője, Simicskó István, olyan esemény nincs, ahol valamelyikőjükre ne lehetne számítani, esetleg mindkettejükre. A legfrissebb, június 12-i számban a címlapon képes hír, hogy rendkívüli osztályfőnöki órát tartott Simicskó István a sport értékeiről és az önbecsülésről. A második oldalon Hoffmann Tamás átadja Újbuda első közösségi kertjét.

A harmadikon Simicskó a Nemzeti Összetartozás napján, a negyediken Simicskó megtartja a címlapon bevillantott osztályfőnöki órát. A 6-7. oldal dulpaoldalas Gomba-mellékletében végre együtt van Hoffmann és Simicskó, munkaterületis sisak is került elő. A 10. oldalon az derül ki, hogy a 60+ Fotókör 14. kiállítását ünnepélyesen Hoffmann Tamás polgármester nyitotta meg, ez tényleg furcsa lett volna fotó nélkül. 4-3-mal Simicskó nyerte az első kört.

Az előző számban viszont Hoffmann nyert 5-3-ra, de csak azért, mert volt két fotó, ami címlapon és belül is bent volt az újságban a polgármesterről, ül, áll, átad, Simicskóról viszont volt két focis kép is.

A nagy újbudai páros legszebb pillanatai ugyanakkor egy márciusi, a 15-i ünnepségek után megjelent lapban jött el, íme egy képbe sűrítve.

simicskohoffman

 

Két versenyzőt is értékelünk, szerencsére nem szívják el egymás elől a levegőt és a felületet, működnek a szinergiák. Simicskó István hét képen szerepelt a két lapszámban, fiatalokkal közös és focis képért, valamint címlapért járt még három plusz. Az összesen 10.

Hoffmann Tamás nyolc képen szerepel. Ebből kettő címlapon is volt, nem az a sokarcú polgármester, de van egy gyereknek adunk egy elismerést kép, azért jár a plusz pont. Így összesen 11 pont.

XII. kerület

polgármester: Pokorni Zoltán

lap: Hegyvidék

Rendszeres olvasója vagyok, meglepődtem volna, ha nincs a június 4-i szám címlapján Pokorni, nem kellett meglepődnöm. A polgármester a kerület új díszpolgárát, a városmajori templom plébánosát köszönti az első oldalon. Aztán egy unalmas választott képviselő munkában típusú sokalakos kép, 3. oldal, majd Pokorni kedvenc témája, az oktatás következik, nagyszabású iskolai fesztiválon mikrofonba beszél, 5. oldal. Végül egy főzőversenyen is felbukkant, fotós is járt arra (9. oldal).

Fotó: Hegyvidék

Az előző volt az a szám, aminek a címlapján viszont valamiért nem volt Pokorni, pedig korábban volt, hogy kettő is járt. A harmadik oldalon Esterházy János szobrának avatásán látható, Áder államfővel és feleségével. Az 5. oldalon Pokorniből előjön a pedagógus, feltűrt ingujjal a tábla előtt állva hasznos tanácsokat ad a Demokráciajáték a parlamentben vetélkedőre készülő kerületi diákoknak. Aztán van még egy egészséges hegyvidékért program keretében elkövetett kézfogás az Országos Gerincgyógyászati Központ vezetőjével, a 17. oldalon.

Pokorni a két számban hét képen szerepel. De jól teljesít pluszpontokban, van államfővel közös kép, diákok között lazább öltözetben, és a kihagyhatatlan fakanalas, nem beszélve a címlapról. Az összesen 11 pont.

Az Obersovszky-verseny felénél járunk, az állás az első 12 kerület lapjai alapján:

  1. Láng Zsolt-Budai Polgár 22 pont
  2. Vattamány Zsolt-Erzsébetváros 15 pont
  3. Kovács Róbert-Kőbányai Hírek 14 pont
  4. Bús Balázs-Óbuda 11 pont
  5. Hoffmann Tamás-Újbuda 11 pont
  6. Pokorni Zoltán-Hegyvidék 11 pont
  7. Simicskó István-Újbuda 10 pont
  8. Bácskai János-Ferencváros 8 pont
  9. Kocsis Máté 7 pont
  10. Nagy Gábor Tamás-Várnegyed 6 pont
  11. Wintermantel Zsolt-Újpesti Napló 6 pont
  12. Hassay Zsófia-Terézváros 5 pont

Az ötödik kerületnek nincs saját lapja, de a Mai Belváros simán átvette a szerepét, így indulni fog tiszteletbeli lapként. A következő részben jön a szocialista kerület, Papcsák Zuglója és egy titkos favorit.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.