5 hónap múlva bezárhat a józsefvárosi piac

Tbg
Budapest
2013 június 16., 10:34

Időről-időre felröppen a hír a bezárásról, most annyi történt, hogy Józsefváros polgármestere, Kocsis Máté arra kérte a vagyonkezelő zrt-t (MNV) és a MÁV-ot, hogy bontsa fel a piacüzemeltetővel kötött bérleti szerződést. A felmondási idő ilyen esetben 150 nap.

A MÁV egyelőre nem reagált, márpedig nélkülük nincs bezárás.

A hatóság tehetetlen

Kocsis szerint a piac évente 15 milliárd forint adóbevétel-kiesést jelent, nincs semmi racionális érv arra, hogy változatlan formában működjön. Nemcsak a kerület, hanem egész Budapest egyik bűnügyi gócpontja.

photo_camera Fotó: Botos Tamás

A polgármester mellett a rendőrség és az adóhatóság is referált.

A rendőrség szerint képtelenség bevédeni a piacot, ahol évente 200 bűncselekmény történik, a balhékat házon belül rendezik, a rendőrök tehetetlenek, mondta Tóth Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya.

Az adóhatóság szerint az áruk hamisítványok, a kereskedők elfelejtenek számlát adni. Sokszor találkoznak fiktív számlákkal, szállító levelekkel, hamis árukkal, a ruhákat a piac területén hamisítják: márkajelzés nélküli pólókat hoznak be, amikre a piacon, konténervarrodákban kerülnek fel a hamis márkák, ismertette Demeter Tamás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bevetési főigazgatója.

Kocsis szerint a kb. 400 kereskedő tisztességebbje simán tud majd vállalkozni a Józsefvárosban, számolt be az MTI.

bűnügyi gócpont?!!!!!! bazmeg, még fekete cigit sem lehet ott kapni. az a béke szigete. ehhez képest a váci utca egy baltimorei gödör - hamis iphonenal, valutázással, prostikkal

Reagált a hírre szerkesztőségünk egyik, a feketepiacot jól ismerő tagja, aki egyébként Ács Dani és nemrégiben tesztelte, hol lehet csempészcigit kapni. Nem a Józsefvárosi piacon vásárolt, hanem a Boráros téren.

Az Orczy parkért cserébe?

Ha nem is tűnik az egyetlen budapesti bűnügyi gócpontnak a hely, cigarettán kívül valóban sok mindent lehet kapni a piacon, amit tilos árusítani, a petárdától kezdve a viperán át a diplomáig, gyógyszerekig, kábítószerig.

A piac bezárásáról 2003 óta folyamatosan szállingóznak a hírek, de eddig egyszer sem bontotta fel a piacot üzemeltető Komondor Kft.-vel a szerződést a MÁV.

Az Index nemrégiben körüljárta a témát: a cikkből kiderült, hogy a piac bezárására az önkormányzatnak akkor lehetne lehetősége, ha a jegyző törvénytelenséget találna a piac működésében. Míg a Verseny utcai piacot - amely ugyancsak a MÁV területén volt - be lehetett zárni arra hivatkozva, hogy nem adták le a kereskedők listáját rendszeresen, a Józsefvárosi Négy Tigris piac ennek a követelménynek mindig megfelelt.

Egy másik lehetőség az, ha az illetékes hatóságok kérik a bezárást arra hivatkozva, hogy nem lehet biztosítani a piac törvényes működését. Ez folyhat most, hiszen Kocsis mellett a Budapesti rendőr-főkapitányság vezetője és a Nemzeti Adóhatóság (NAV) embere is erre panaszkodott a vasárnapi sajtótájékoztatón.

Az is csak körvonalazódni látszik, hogy mi létesülhet a piac helyén. Kocsis a sajtótájékoztatón ezt mondta: A Nemzeti Közszolgálati Egyetemet a Ludovika kampuszban helyezik el, és emiatt 4 milliárdos, sport és kulturális fejlesztést terveznek a mostani piac területén.

Pontosabb képet kaphatunk a kerület újságjából, amely azt írja, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem bővítése kiemelt állami beruházássá vált, a Ludovika bővítése pedig az Orczy-park terhére történne. A kerület a józseffvárosi piac beépítésével adná vissza az állam által einstandolt közparkot a kerület lakóinak.

Tíz éve próbálják bezárni

A kerületi lap szerint:

"a terület egy részén sportparkot és szabadidőközpontot létesítenének, a másik részén, a késõbbiekben szociális bérlakások épülnének. A Józsefvárosi pályaudvar épületében pedig egy holocaust emlékhelyet hoznának létre."

Korábban felvetődött, hogy a piac helyén a villamosremíz lenne, esetleg ideköltözne a városligeti Vidámpark vagy ázsiai bevásárlóköpont épül az újpalotai Asia Center mintájára. A Magyar Hírlap korábban felvetette, hogy a piac bezárása ártana a magyar-kínai kapcsolatoknak, de kiderült, a piac mögött inkább vietnami és arab érdekek állnak.

A piac bezárása 2002-ben, 2003-ban, 2007-ben 2009-ben is felmerült. 2007 óta viszont a MÁV korlátlan idejű bérleti szerződést kötött a Komondor kft-vel.

A józsefvárosi piac egyébként nemcsak a MÁV 26 hektáros területére korlátozódik, raktárak, kereskedelmi egységek működnek a Ganz Mávag kb. 50 hektáros területén is, ahol - Magyar Narancs cikke szerint - legalább 200 tulajdonossal kéne megegyezni. Térkép.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.