Horn Gyula utolsó parlamenti felszólalása

A volt miniszterelnök 2005 március elsején mondta el utolsó parlamenti felszólalását. A téma "Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosítása" volt. Íme a teljes szöveg:

Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők!

Végignézve mindazt, ami megjelent vagy elhangzott erről az ügyről, azt tudom mondani, hogy senki sem gyarapodik azzal, ami történt. A legfőbb gondnak azt tartom, hogy akad-e valaki, aki hitelesítené azoknak a listáknak a tömegét, amelyek elárasztották a közvéleményt. Sőt, azon is gondolkodtam, vajon akad-e tisztességes bíró, aki vállalja ezeknek a listáknak a hitelesítését. Aligha hiszem. Emlékeztetőül azt szeretném hangsúlyozni: már megjelentek olyan bírálatok is, amelyek szerint az egyes kormányok nem tettek ebben a tekintetben eleget a kötelességüknek.

Én a következőkre szeretném emlékeztetni önöket és a tisztelt nézőket. Magyarország egyáltalán nem adós az átvilágítással. Hozzá szeretném tenni rögtön, hogy ez pártok felett álló dolog volt, annak megfelelően döntött mindig a parlament, ahogyan az éppen működő kormány azt előterjesztette. Így történt ez 1994 tavaszán, amely a köztisztségeket betöltő személyek átvilágítására vonatkozott. Nos, így volt ezután az a döntés, amit az általam vezetett kormány tett, és végül gyakorlatilag most eljutottunk oda, hogy 2005. december 31-éig végre kell hajtani a még hátralévő átvilágításokat. Ehhez rögtön hozzátenném azt is, hogy természetesen mindannyian, akik megfelelő tisztséget töltöttünk be, alávetettük magunkat ennek az átvilágítási procedúrának.

Egyébként csak együtt tudok érezni azokkal az emberekkel, akiket ennek az ügynek a kapcsán hírbe hoztak, nem is szólva azokról, akik sajnos már nem tudnak védekezni, vagyis akik már nem élnek, de ott szerepelnek a listán.

Az első, amit mindebből kiindulva javasolni szeretnék: a beterjesztett határozati javaslatot úgy módosítsuk, mondjuk ki benne, hogy a parlament hiteltelennek tekint minden olyan listát, amelynek a szerzője és az eredete tisztázatlan. Nemigen tudunk másképp túljutni ezeknek a listáknak a tömegén és mindazon, ami történt.

A másik, amit javasolok a határozati kezdeményezésben megfogalmazni, az az egyházakat illeti. Azt javasolom, szerepeltessük ebben a határozatban azt, hogy mi az egyházak belügyének tekintjük mindazt, ami ezzel kapcsolatban történt és felszínre került. Bízzuk az egyházakra az ügyek rendezését. Nem hiszem, hogy ennek az indokát ki kellene fejtenem.

Meg kell mondanom, sajnos utólag nem lehet tudni és bizonyítani azt, hogy ki milyen célokból került be ezekbe a nyilvántartásokba, ráadásul viszont határozottan felmerül annak a lehetősége is, hogy az alkotmányban foglalt személyiségi jogok védelmének igenis nem felel meg a határozattervezet, vagy meg kell erősíteni ebben az értelemben is.

Azért szeretném mindezt aláhúzni, mert teljesen igazat adok azoknak, akik azt mondják, nem csupán arról van szó, hogy az emberek igazságérzetét ne sértsük, és végre tegyük rendbe ezeket a dolgokat, ami itt szükséges, hanem arról is szó van, ami egész Európában, sőt szerte a világban nagyon fontos elem: a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni harc nem nélkülözheti azokat a hálózatokat, amelyeket az ügynökök hoznak létre.

Minden valamirevalóbb, mármint amelyik tényleg komolyan veszi országa terrorizmusveszélyét és a szervezett bűnözést, mindegyik ilyen védelmi eszközt alkalmaz, meggyőződésem szerint erre nekünk is szükségünk van. Tehát semmiképpen sem jó ezeket a biztonsági szolgálatokat gyengíteni, ez nekünk áll érdekünkben, államérdek, az országnak áll érdekében.

Meg kell mondanom önöknek, sok nemzetközi példa szolgál arra, hogyan kell ilyen ügyeket, a múltat kezelni, és miként lehet a felszakadt sebeket gyógyítani. Hivatkozhatunk nyugodtan a spanyolországi és a portugáliai példára, ahol megegyezés történt a különböző pártok között abban az értelemben, hogy ami a múltat illeti, azt közösen lezárjuk, és amire fogadalmat teszünk, az az, hogy együtt építjük az országot.

Meggyőződésem szerint abban is van hiány, hogy bemutassuk, mi történik ebben az ügyben, mondjuk, Németországban vagy Csehországban, vagy Lengyelországban, mert szinte egyik sem hasonlítható pontosan össze mindazzal, ami nálunk végbemegy. Egy biztos, sok olyan nemzetközi példát találhatunk, ha körülnézünk, amelyik azt mutatja, hogy sok helyütt más a rendezés gyakorlata, miként mások azok az elvek is, amelyekre ezek a gyakorlatok épülnek. Ezt azért szeretném aláhúzni, mert sok minden elhangzott.

Hadd tegyek hozzá még valamit! Bármelyikünk, szocialista párti képviselő, közéleti ember vállalja mindazt, amit a múltban tett és képviselt. Nem hiszem, hogy 2005 elején azt kell bizonygatni, hogy ki mit tett ezért az országért. Ezt azért szeretném hangsúlyozni, mert sajnos ennek a társadalomnak, az embereknek egyik gyengesége, hogy nem erős oldaluk a múlttal való normális viszony, a múlt kezelése. Ezért is lenne fontos ezt a kérdést lezárni.

A másik, amit aláhúznék, az az, hogy 1989 őszén, amikor megállapodtak, hogy az átmenethez milyen feltételek, milyen törvények s a többi szükségesek, akkor megállapodtak a résztvevők, úgy az Ellenzéki Kerekasztalnál, mint más, kétoldalú formában a kormánnyal azokban az intézkedésekben, amelyeket sürgősen meg kell hozni. Nem volt viszont arról szó, hogy mit kezdjünk az elszámoltatással, föl se merült, nem volt egyáltalán szó arról, hogy ez téma lehet, ez napirendre kerülhet a későbbiekben, az első szabad, demokratikus választásokat követően, mint ahogy nem volt szó 1989 végén a kárpótlási rendszer bevezetéséről sem. Tehát mindazok, akik részt vettek a rendszerváltás végigvitelében, ezen elemek nélkül foglalkoztak az átmenet biztosításának legkülönbözőbb ügyeivel.

Hozzá szeretném tenni rögtön, hogy az átalakulás Magyarországon nem forradalommal ment végbe. De egy-két dolog biztos: az egyik, hogy Magyarország ebben a közép-kelet-európai térségben úttörő szerepet töltött be. Itt jelentek meg először törvények a politikai és gazdasági vállalkozás szabadságáról, a többpártrendszerről és több minden másról. És nem véletlen, hogy az utánunk jövő hatalom, kormány elismerte mindazok tevékenységét, akik tettek azért, hogy Magyarország vér és vas nélkül jusson túl a rendszerváltáson. Ezt azért is tartom fontosnak, mert ma is időszerű. Nem egymás ellensége vagyunk, hanem egymás ellenfele vagy partnere.

Sajnos nagyon megromlott a viszony az egyes politikai pártok képviselői között, és ez előbb vagy utóbb, de mindenképpen országunk érdekeinek a rovására megy. Ezért is tartom fontosnak, hogy megegyezésre tudjunk jutni - visszatérve erre az ügyre, a napirendi pontra - olyanokban, amelyek biztosítják itt az emberek zavartalan életét egyfelől, azoknak az embereknek, akiket a mai világban nagyon sok megrázkódtatás ér. Nekünk dolgunk, a parlamentnek, ezen belül a kormánynak, hogy megteremtsük azokat a lehetőségeket, amelyek valamelyest biztosítani tudják a békés élést és a békés egymás mellett élést a különböző politikai erők között.

Mindezeket az elemeket szíves figyelmükbe ajánlom képviselőtársaimnak, és javasolom azt is, hogy olyan döntést hozzunk, amely végérvényesen be tudja fejezni ezt a múltba merengést, amely be tudja fejezni mindazt, ami eddig a közéletben, a sajtóban és másutt megjelent egyeseknek - úgymond - a felelősségéről. Egyformán vagyunk felelősek mindazért, ami ebben az országban történik, és hogy olyan döntés szülessen az Országgyűlésben, amely valóban mindenkinek az érdekeit képviseli.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.