Csak igazában nem vagyok - Száz éve született Weöres Sándor

2013 június 22., szombat 10:21
7
  • Weöres Sándor 1913. június 22-én, száz évvel ezelőtt született.
  • Bár az egyik legjelentősebb huszadik századi költő, még mindig főleg gyermekverseiről ismert.
  • Szilágyi Ákos költővel beszélgettünk róla.
kép forrása: Weöres Sándor Színház / wssz.hu

Weöres Sándor - Önarckép

Barátom, ki azt mondod, ismersz engem,nézd meg szobámat: nincsenek benne díszek,miket magam választottam; nyisd szekrényemet:benn semmi jellemzőt sem találsz.Kedvesem és kutyám ismeri simogatásom,de engem egyik sem ismer. Ócska hangszeremrég megszokta kezem dombját-völgyét,de ő sem tud mesélni rólam.Pedig nem rejtőzöm -- csak igazában nem vagyok.Cselekszem és szenvedek, mint a többi,de legbenső mivoltom maga a nemlét.Barátom, nincs semmi titkom.Átlátszó vagyok, mint az üveg -- épp ezértmiként képzelheted, hogy te látsz engem?
  • Szilágyi Ákos költő életében Weöres Sándor kiemelt szerepet kapott. Fiatalon Weörest kritizáló írásával magára haragította szinte az egész hazai írótársadalmat, pedig a biztatást az efféle „bálványromboláshoz” magától Weörestől merítette. Az írás keltette irodalmi botrány nyomán még jobban belegabalyodott Weöres világába és azóta sem tud szabadulni kihívásától: ornamentális költészetét évtizedek óta kutatja, egyetemi kurzusokat szentelt a témának

Szobor a hülyéknek

Egy ilyen centenárium régi szép időkben alkalom lett volna arra, hogy az ügyeletes hatalom szobrot emeljen a költőnek, vagy egy régebbi szobrot, nagy csinnadrattával, veretes beszédek kíséretében a hódolat újabb aranyrétegével vonjon be - kezdi Szilágyi. A beszédek persze mindig arról szóltak, hogy a költő a mi költőnk, aki már akkor látta, hogy ennek a hatalomnak kell jönnie, amikor még senki nem látott semmit.Weöresnek azonban semmiféle hatalom nem állított és most már nem is állít szobrot. Egyrészt, mert hatalom legyen a talpán, aki benne költőjére talál, másodszor, mert nem olyan időket élünk: a költőknek emelt szobrokat inkább lebontanák és futballistáknak állítanának szobrokat, mint a régi Rómában a sztárolt fogathajtóknak. Végül pedig Weöres mindent elkövetett, hogy ne lehessen belőle, mint ő mondta, bearanyozott hülyét csinálni.Nem véletlen, hogy huszonöt évesen Weöres Sándor gúnyverset is írt Illyés Gyula elképzelt szobráról, a jövőbe vetítve a szobornál zajló groteszk rituálét. A vers végül nem jelent meg, mert barátja, Sárközi György határozattan lebeszélte róla. Bármennyire is távol állt Weörestől, hogy megsértse Illyést, akit egyébként nagy költőnek tartott, elképzelhetetlen, hogy ne sértődött volna meg egy olyan versen, amelyben szobrának márványujjai az „Urak” feliratra mutatnak egy köztér vécéje fölött, előtte pedig a hatalom ünnepségre kivonult urai fontoskodnak. Weöres magát is beleírta a versbe, de nem mint szobrot, hanem mint valamilyen gonosz kis puttót, ahogy fentről, a krepdesin felhőkön könyökölve kuncogva nézi az ünnepélyt.  (A verset nem nagyon lehet megtalálni az interneten, de a beszélgetés a végén, a lap alján megtalálja.)A vers Szilágyi olvasatában erős kritikája a magyar irodalmi hagyományban élő felfogásnak, amelyben a költő népvezér, néptribun, a nemzet apostola vagy napszámosa, aki mutatja az utat.Ahogy Petőfi intette a 19. század költőit:,

Ha nem tudsz mást, mint eldalolni saját fájdalmad s örömed: Nincs rád szüksége a világnak, s azért a szent fát félretedd..

Szilágyi szerint a különös az, hogy Weöres ars poeticaja nem is áll olyan nagy távol ettől, csak a közös ügy, a köz szolgálata más: nem politikai, hanem spirituális. Weöres is azt mondja, ha nem tudsz mást eldalolni, mint a saját kis életed szamárfészkének ügyeit-bajait, nem vagy költő. Csak őnála az igazság nem a politikai közösséggel azonos, hanem a léttel, istennel, a teljességgel, azzal, ami van. Ez az a személyentúli igazság, ahonnan nézve minden személyes ügy és minden politikai ügy lényegtelenné válik. Weöres kézzel írt önéletrajza / Antikva Online Antikvárium Facebook Ez az üresség tárulkozik fel a hatalom rítusaiban, a hatalom saját kultuszát szolgáló költőszobrokban is és az ilyen szoboremeléshez modellt szolgáltató közéleti költő szerepében. A költő lehet akármilyen nagy, ebben a szerepében mindig kisajátítható a hatalom számára, a "szabadság és szerelem" felszabadító lírai igazsága elnyomó hatalmakat fog szolgálni. Erről persze nem a költő tehet, de létezik olyan költő-szerep, ami a hatalom számára hozzáférhetetlen, nem tudja kisajátítani, és Weöres pontosan ilyen költői szerepet alakított ki. Nem csupán védekezésül a tekintélyelvű diktatúrák csábításaival szemben, hanem mert alkatilag volt idegen tőle a személyiségnek ez az előtérbe és világi célok szolgálatába állítása.Ezért nevezi Weörest a huszadik század legnagyobb magyar vallásos költőjének Szilágyi. Persze nem is lehetne őt, mondjuk, keresztény költőnek nevezni, maga Weöres is tiltakozna ez ellen, de ugyanígy minden más besorolás ellen. Az ő vallásossága egészen modern: egy általános spirituális irányultság és aktivitás ez, ami nem érheti be a Teljességnél kevesebbel. A költészetet, a verset ilyen pedig tökéletes élőlénynek, személy fölötti személyiségnek tekinti.

Nem vagyok

Költészete teljesen személytelen költészet. Sohasem az én a kiindulópontja. Elképzelhetetlen, hogy Weöres egy "Én, Weöres Sándor itt vagyok!” típusú verssel jelentse be költői térfoglalását, mint annak idején József Attila, hetykén és magabiztosan. Ez az "én" számára semmit nem jelent. De ez nem azt jelenti, hogy üres vagy tartalmatlan, hanem azt, hogy teltség és sűrítettsége elvont. Mint ahogy a zenénél sincs elvontabb művészet, és mégis a legérzékibb is egyben.Mit lehet elmondani arról, hogy Bóbita, bóbita táncol? Persze, lehet okosan elemezni, meg lehet mondani, hogy a költő lelkének a ritmikus mozgása, de ez egy nagyon elvont mozgás. A hangok perdülnek táncra itt, válnak tündéri vagy groteszk alakokká, maszkokká és a lét, a keletkező, kifejlődő, diadalmaskodó, aztán az erdő, a vegetáció sűrűjébe visszahúzódó és elenyésző lét alakzataiként. Ez örök mozgás, ami csak ezen a legelvontabb mozgásban látható és élhető meg, a valóságos, egyedi életekbe zárt élet szintjén, a kis időben nem, vagy mindig csak bajként, teherként, gondként, konfliktusként.A világra jönni és én-nek lenni annyi, mint meghasonlottnak lenni, kettő lenni egy helyett: alany és tárgy, férfi és nő, erős és gyenge, gazdag és szegény, okos és buta. Szilágyi szerint ebből a rossz, meghasonlott, szenvedő és nyomorult létezésből akar kiszabadulni emberként Weöres és akar költőként verseivel kiszabadítani bárkit, aki erre a szabadságra vágyik. Ezért vonzódott annyira a zen-buddhizmus világszemléletéhez is: kiszakadni a szüntelen metamorfózisból.

Nem szerette a gyerekeket

Van az a híres anekdota, amikor a rádióban egyszer egy évforduló kapcsán megkérdezték tőle, hogy Sanyi bácsi, és hogy áll a gyerekekhez, mire kibökte, hogy nem szereti őket. Mai napig értetlenül állnak ez előtt a vallomása előtt, hát hogy van ez, ott vannak azok a bájos, játékos gyerekversei, és mégsem szereti a gyerekeket. Pedig a megfejtés Szilágyi szerint nagyon egyszerű: egyetlen gyerek sem szereti a többi gyereket, csak azért mert gyerekek. A gyerektől csak a felnőttek érzékenyülnek el és kezdenek gügyögni, de nem a gyerekek. Weöres egész lényével túl volt a gyerekekre és felnőttekre osztott világon, túl volt és túl akart lenni minden osztottságon, beleértve azokat az osztottságokat, amiket a nemek, a hatalom vagy a tudás hoz létre. Innen egész lényének és költészetének angyali jellege.Weöres igazi csodagyerekként kezdte pályáját, tizenéves kamasz volt, amikor a legnagyobb költők már agyondicsérték a Nyugathoz beküldött verseit. Anélkül tudott valamit virtuóz módon csinálni, hogy hosszas tanulással sajátította volna el az eszközöket hozzá. Weöres formajátéka lehetővé tette, hogy saját, átélt tartalmak és konfliktusok nélkül alkothasson. József Attila legelső verse nyolc éves korából maradt meg: de szeretnék gazdag lenni, meg dicsekednék fűnek fának, mi jó dolga van Attilának  - írta benne. Abban a nyolcéves gyerekben már ott volt a személyes fájdalom, a hiány. Weöresnél ez élete végén sem volt jelen.Persze ambíciói azért voltak bőven, csak az a szerep, amit a magyar költészet fel tudott kínálni, a Nagy Költő szerepe, idegen volt a számára. Neki egy Nagy Költészet volt az ambíciója, amihez egy teljesen új szerep is kellett volna.

Ha egy versből szeretnénk megismerni Weöres életfilozófiáját és költői nagyságát, Szilágyi szerint Az elveszített napernyőt kell elolvasnunk. A versben egy szerelmespár felejt egy napernyőt az erdő közepén, ami hónapok, évek alatt lebomlik tárgy mivoltából, és visszatér a létbe. Ahogy megszűnik a tárgy kiszakítottsága, individualitása, az az a momentum, ami valamilyen formában Weöres legtöbb versében visszaköszön.Innen nézve már a Bóbita sem gyermekvers, hanem a metafizikai teljesség költői kifejezése. Szilágyi szerint nagyszerűen lehetne filozófiát, teológiát tanítani Weöres verseivel, mert szemlélhető közelségbe tud hozni olyan nagyon bonyolult összefüggéseket, mint megtestesülés, szenvedés, vagy a létezés.

Minden nyelven tudott

Ezt a teljességet és újraegyesülést jeleníti meg a nyelvhasználat is. Nem feltétlenül kell értelmes nyelven írni verseket, meg lehet szólalni értelmen túli nyelven is. A nyelvnek ez a ritmikai-zenei részére legtöbben csak burokként tekintenek. Pedig ez a lényege mindennek. Weöres nem beszélt úgy egyetlen idegen nyelven sem, mint mondjuk Babits. De sok nyelven tudott és minden hangnyelven értett: gyakran dolgozott nyersfordításból, de mindig ott volt vele az eredeti vers lekottázott hangirata.

Hangzásról hangzásra, ritmusról fordított ritmusra.
55 perces beszélgetés Weöressel a köztévében

József Attilának van egy olyan fordulata, hogy a nemzet közös ihlet. A költői művekben ez a közös ihlet fejeződik ki. A magyar nyelv, mint közös ihlet, a legnagyobb költői életművekben érte el kiteljesedésének csúcspontjait, olyanokéban, mint Arany János, József Attila, Weöres Sándor, csak persze másként.Weöres életművében a szellőszerű könnyűség, az ornamentálisan pazar zeneiség, a mindent mindenbe átrajzoló játékosság, a lélek spirituális telítettsége révén. Gyakran hallani, hogy milyen bravúros Weöres rímelése, meg a versek zeneisége, és közben elfelejtik, hogy az ő verseiben csak felfokozva van jelen mindaz, ami a verset verssé teszi, hogy tehát nemcsak Weöres verseit kell hangosan olvasni, énekelve, a taktust verve, táncolva rájuk, hanem többé-kevésbé minden verset. Nemcsak a bóbita, bóbita táncol-ra igaz, hogy  a a hangok táncolnak, hanem mondjuk Arany János V. László-jára is, hogy a hangok keltik életre az dühöngő szélvihar és az éjszakai zápor félelmetes hangulatú képét:

Sűrű setét az éj, dühöng a déli szél, jó Budavár magas tornyán az érckakas csikorog élesen.

Nem elég

Szilágyi szerint Weöres hatalmas közönségsikere a 60-70-es években több dologból tevődött össze. Zsenialitása mellett voltak a korszakkal magyarázható okai is: a költészetnek a hatvanas-hetvenes években az egész világon óriási presztízse volt. Az amerikai és orosz avantgárdot újraindító szovjet újhullám hátán Magyarországon is harminc-negyvenezres példányszámokban keltek el kortárs magyar költők kötetei. Számított az is, hogy megtűrt alkotó volt, nem a hatalom kedvence. Kapott ugyan Kossuth-díjat, de sosem volt túl közel a hatalomhoz: világtól idegen, ezoterikus polgári költőnek gondolták, aki a gyerekeknek megfelel, de ennyi a jelentősége. Pedig nagyon fontosak a közéleti versei, csak más perspektívából írta őket. Ott van például az Óda a kispolgárhoz. Érvényesebb verset a fasizmusról alig írt valaki.A korszakban viszont mindenki, aki a kulturális perifériára szorult, benne találta meg a hősét. Weöres Kossuth-díját is fiatal magyar neovantgárd költők között osztotta föl. Tábor Ádám tudna erről mesélni, mert az egyik ilyen irigyelt rész-Kossuth-díjat ő kapta akkor Weörestől. De lehet utalni a Psyché megfilmesítésére, ott is két korabeli fiatallal, Bódy Gáborral és Csaplár Vilmossal társult Weöres. Persze, akkor már ő volt a mester, teszi hozzá Szilágyi.A hetvenes évek végén jött a váltás, a prózaírók kerültek az előtérbe. Számított az is, hogy halála után szerzői jogi problémák miatt húsz évig nem jelenhettek meg a művei.Ami nagyon szükség lenne, az egy alapvető monográfia. De ez még mindig nem készült el. Szilágyi is csak találgatni tudja az okokat. Szerinte az a baj, hogy Weöres sehova nem sorolható igazán. A népieknek nem elég népi, az urbánusoknak nem elég urbánus, vagyis liberális, européer, nyugatos. Pedig nála nyugatosabb költőt nehezen lehetne mondani. Az orientalizmus eleve a Nyugat szellemi terméke. A másik probléma, hogy a filozófiai műveit a szakma nem veszi komolyan. Mint ahogy mesterét, Hamvas Bélát sem.Weöres ma is inkább gyerekversek költőjeként van jelen a köztudatban, és nem mint nagy filozófus-költőként, holott az. De közben Szilágyi szerint az irodalom befogadása radikálisan átalakult, és már nem lehet megmondani, hogy egy költőből mi fog megmaradni. Az internet teljesen szétrobbantotta a nyomtatott univerzumot, bár lehet kánonok és listák előállításával próbálkozni, de ezek valójában semmit nem érnek. A kulturális emlékezet struktúrái odalettek, a szerzői jogokért még megy egy utóvédharc, de ez valójában lényegtelen. Minden szerző kiszabadult a ketrecből, ahová az intézményesült kulturális emlékezet passzírozta, és még nem tudni, mi lesz a sorsuk most.

Weöres Sándor: Illyés Gyulának

Hazánkban szobrod lesz majd, Giulio:táncmozdulattal és dicső pofávalállsz majd s dacolva, büszkén szembenézelaz eljövendő hitványabb korokkals a szemközt álló kis hatszögletűkőházzal, mely mint Helgoland magányoss a szép méz-sejthez is hasonlatos.Márvány-kezed az „Urak” föliratramutat fennkölten és határozottan,holott az urakat sosem szeretted.Lesz ünnepély is a szobrod előtt,hogy ne unatkozz, kedves Julius:lesz zászló, kordon, rendőr, tarkaság,kalap-levétel, oda-kényszerítettdiáksereg és díszkatonaság,zene, szavalat – majd beszédbe kezdegy méltóságos, sőt tán fél-kegyelmes,ki elhízottan vérzik a honért,buzgón fáradva a szép ősi erkölcskarban-tartásán, amit gyülevészkiéhezett rongy népség fenyeget.A nagytokájú és nagyszívű szónokrád-emlékezni nagyméltóztatik,megemlegeti ott a „haladásfáklyáját” és a „nem-múló dicsőségpálmáját”, meg a „Küzdés mezejét”s intő például téged emleget.Igy lesz, ó Jules! és addigra nekembéke lebeg már fogporaimons fönn üldögélek egy szép crepe de Chinefelhőn a többi bájos angyalokkalés onnan nézem majd az ünnepélyt,elismerően, bölcsen bólogatva.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt