Külföldi példákkal üzentek a Fidesznek

POLITIKA
2013 július 01., 18:35

A közelmúlt nemzetközi eseményeivel üzentek az Együtt 2014 és a Párbeszéd Magyarországért politikusai a Fidesznek: szűk egy év múlva el fogja őket sodorni a nép. Az isztambuli és a brazil tüntetések felemlegetése annyiban jó ötletnek tűnt, hogy a két országban sem valamelyik ellenzéki párt szimpatizánsai tüntetnek a kormány ellen, hanem egy párt által sem képviselt, csalódott fiatalok. És bizony, hétfő délután a Lendvay utcában lévő Fidesz székház elé a pártszövetség által szervezett tüntetésen sem voltak túl sokan.

photo_camera MTI/ Marjai János

Pedig az jó ötlet is lehetett volna, hogy a tüntetés középpontjába a trafikügyet állították a szervezők. Ez nem egy olyan absztrakt probléma, mint mondjuk az alkotmánymódosítás témája volt, hanem a nagyon is kézzelfogható, látványos politikai korrupció esete. De még így sem sikerült tömegeket az utcára vinniük, maximum 800-900 ember lehetett a Lendvay utcában.

Maga a rendezvény sem kínált sok izgalmat a megjelenteknek, a legerősebb üzenet, amit a felszólaló politikusok meg tudtak fogalmazni, annyi volt, hogy már csak egy évet kell kibírni. Az egyetlen eleven pont az óriási libaalakban érkező ellentüntető körül volt, akit folyamatosan tüntetők vettek körbe, és próbáltak vele párbeszédet kezdeményezni, de a férfi szó nélkül állta a rá záporozó megjegyzéseket.

A külföldi hasonlatok folyamát Kónya Péter indította el, aki tökéletes retorikai fogással, a "Demokrata barátaim, miért vagyunk itt mindannyian? - tehetném fel a kérdést." mondattal indított. Utána hamar rátért az isztambuli példára, hogy ott egy park beépítése miatt háborodtak fel több tízezren, míg nálunk épp most lopták el a Margitszigetet. Kónyáé volt a délután képzavara is, amikor arról beszélt, hogy a fideszes földeken csak parlagfű és mutyi virágzik. Ő amúgy biztos benne, hogy a 2014-es választásokon a becsapott, hülyének nézett magyar nép selyemzsinórt fog küldeni a fideszes képviselőknek.

photo_camera MTI / Marjai János

A következő külföldi példa a színpadon ma csak összekötő szövegekkel jelentkező Juhász Pétertől jött, amikor arról beszélt, hogy a minőségi focijáról ismert Brazíliában rengetegen tiltakoznak a stadionépítések ellen, miközben Magyarországon négymillió szegény ember él, és mégis állami pénzből épülnek üres stadionok.

Később Juhász volt az is, aki az egyetlen igazán megfogható vállalást tette: bejelentette, hogy ha kormányt tudnak váltani, 2014-től nem lehet majd érvényes egy közbeszerzés addig, amíg a nyertes szerződés fel nem került az internetre.

Zárásként az egyik lehetséges ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Bajnai Gordon jött, aki utalt a Fidesz mai közleményére, hogy a tüntetők majd erőszakkal tervezik elfoglalni a párt székházát. Bajnai lecsapta a kötelező magaslabdát, és elmondta, hogy ők a parlamentet tervezik elfoglalni, jogállami eszközökkel. A volt miniszterelnök ezután hosszasan sorolta a Fidesz gazdasági holdudvarával szemben állandóan felmerülő vádakat, sajnos a nyergesvontató és a közgépbeszerzés szóvicceket is elsütve.

Beszédének legenergikusabb része az volt, amikor felvázolta, hogy ha még négy évig marad a Fidesz-kormány, teljesen kifosztják az országot, és csak a magyar emberek dühe marad majd. Ebben az apokaliptikus antiutópiában az ország egy puskaporos hordóvá válik majd, ezért Bajnai "most még csendben" figyelmeztette Orbán Viktort, hogy ne játsszon a tűzzel.

photo_camera MTI/ Marjai János

Végül Bajnai is előhúzott egy újabb külföldi példát, és azt üzente, hogy "Fideszes nagyurak, vigyázó szemetek Prágára vessétek". Szerinte a cseh eseményekhez hasonlóak fognak történni Magyarországon is. ha előbb nem, akkor a megnyert 2014-es választások után. Amikor majd az igazságszolgáltatás függetlenségét helyreállítják, és minden most meglopott gazdának, trafikosnak, magánnyugdíjpénztár-tagnak, visszaadják azt, ami járt neki.

"Egy év, és Budapestre is beér a prágai gyors" - zárta Bajnai, majd a megjelent több száz ember pár percig egy 'Mondj nemet a korrupcióra' feliratú táblát tartott a levegőbe.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.