Bin Laden csóróként, elszigetelten élt élete utolsó kilenc évében

Terrorizmus
2013 július 08., 20:53

Nyomorúságos, elszigetelt utolsó kilenc évet élt Oszama bin Laden. Az al-Kaida vezérét 2011. május 1-én ölték meg amerikai kommandósok. A rajtaütés után Pakisztán vizsgálatot rendelt el, hogy kiderítse, hogyan hajthatták végre észrevétlenül akciójukat az amerikaiak, és hogyan bujkálhatott az országban bin Laden. Az al-Jazeera megszerezte a vizsgálati jegyzőkönyveket, amiből most bin Laden pakisztáni életét mutatták be.

A dokumentumokból kiderült, hogy:

  • Bin Laden valamikor 2002 elején érkezhetett az országba, nem sokkal azután, hogy az amerikaiak 2001 decemberében majdnem elkapták Tora Borában.
  • Eleinte talán Dél-Vazirisztánban bujkált, vagy Bazsaurban. Biztosan csak azt tudni, hogy 2002 közepén Pesavárból a Szvat-völgybe utazott, megbízható futára, Ibrahim al-Kuvaiti otthonába.
  • Hat-nyolc hónapig élt itt, itt csatlakozott hozzá harmadik felesége.
  • Bin Laden ritkán mozdult ki, de egyszer, amikor egy közeli bazárba tartott, a rendőr megállította az autóját. De al-Kuvaiti "gyorsan elintézte az ügyet".
  • 2003 elején még Kálid Sejk Mohamed, a 9/11-es támadás kiagyalója is meglátogatta.
  • Aztán amikor 2003 márciusában Ravalpindiben elkapták Mohamedet, bin Laden újra menekülőre fogta. A neje Pesavárban bujkált, bin Ladenről nem tudják, hol.
  • Újabb három hónap múlva bin Laden Haripurban volt, 35 kilométerre Abbottabadtól. Két évig éltek itt, ez idő alatt bin Laden harmadik neje két gyereket is szült. Az orvosoknak azt mondták, hogy süketnéma.
  • Hogy elkerüljék a lebukást, al-Kuvaiti és bátyja nem használtak mobiltelefont, két távoli városból, a 150 kilométerre lévő Pesavárból vagy a 65 kilométerre lévő Ravalpindiből, vonalas telefonról beszéltek.
  • Abbottabadban 2004-ben vettek telket, 2005-re építették fel az akkor még csak kétszintes, de már akkor is hatméteres falakkal körbevett házat.
  • 2005-ben földrengés volt a törzsi területeken, így egy csomó pastu menekült Abbottabadba. Ez jól jött bin Ladenéknek, mert al-Kuvaitiék így könnyebben elvegyülhettek a városban.
  • Ekkor építettek még egy szintet a házra, engedély nélkül.
  • A házba négy villany- és négy gázórát kötöttek be, hogy álcázzák a fogyasztást.
  • A házon belüli karbantartás bin Laden fiának, Kalidnak volt a feladata. Ételt al-Kuvaitiék szereztek.
  • Munkájukért havi 150 dollárt kaptak bin Ladentől. A terrorista ekkor már kimondottan szegény volt, mindössze öt váltás ruhája volt.
  • Meg egy kovbojkalapja, amit akkor viselt, ha nagyritkán kiment a kertbe. Azért, hogy a műholdak és a drónok ne azonosíthassák be.
  • A család nagyon szigorúan értelmezte az iszlámot. A lányok már három éves koruktól fátylat viseltek, és még a tévén se nézhettek férfiakat.
  • Al-Kuvaiti családja viszont tévézett. Így történhetett az, hogy a futár lánya, Ráma - akinek korábban azt mondták, hogy "a padláson lakó nagybácsi" azért nem jár a piacra, mert szegény, és ezért a lány "szegény nagybácsinak (miszkín bába)" hívta - 2011 januárjában felismerte, amikor a tévében képet mutattak róla.

Via al-Jazeera

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.