2013 első öt hónapjában kevesebb gyerek született, és kevesebben haltak meg az előző év azonos időszakához képest a Központi Statisztikai Hivatal szerint. A természetes fogyás 19 757 fő volt, ami 1006-tal kevesebb az egy évvel korábbinál, így a természetes fogyás a 2012. január-májusi 5 ezrelékről 4,8 ezrelékre csökkent. A születésszám az év mind az öt hónapjában alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban, január és május között 34 451 gyerek született, ami 5,5 százalékkal kevesebb, mint 2012 azonos időszakában.
A halálozások 5,3 százalékkal csökkentek, idén január és május között 54 208-an haltak meg.
A házasságkötések a tavalyi kis emelkedés után idén csökkenni kezdtek: januártól május végéig 10 183 házasságot kötöttek, ez másfél százalékkal kevesebb az egy évvel korábbitól. Az év első öt hónapjában ezer élveszületésre 4,9 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,6 ezrelékpontos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.
Ezek előzetes adatok.
(MTI)
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.