A hét elején nyilvánosan kért bocsánatot Roberto Calderoli, az olasz szenátus alelnöke, mert Cecile Kyenge integrációs minisztert egy orangutánhoz hasonlította. Calderoli súlyos hibának nevezte a tettét, és közölte, hogy még egy rózsacsokrot (!) is küldeni fog a lemajmozott miniszternőnek. Majd folytatta a kormány integrációs politikájának szapulását.
Ez a forgatókönyv újra és újra ismétlődik Kyenge kinevezése óta. Az Északi Liga valamelyik tahó politikusa beszól valamit az ország első fekete miniszterének, aztán ha túl nagy a felháborodás a sajtóban, pár nap múlva bocsánatot kér. Majd kezdődik az egész elölről.
Kyenge áprilisi beiktatása óta a rasszista megjegyzések kereszttűzében van, szélsőjobboldali honlapok, pártok és szervezetek támadják hihetetlen vehemenciával, rengeteg halálos fenyegetést kapott. Nem csak a bőrszíne miatt támadják, hanem mert aktívan szeretné átalakítani az ország menekültpolitikáját. Például egy olyan törvény elfogadtatásával, mely szerint a bevándorlók Olaszországban született gyermekei könnyebben kaphatnák meg az olasz állampolgárságot. Jelenleg ehhez 18 éves korukig kell várniuk, azaz hiába nőnek fel és tanulnak az országban, addig csak másodrendű polgároknak számítanak.
A politikusnő színrelépésével a korábban inkább csak lappangó viták a bevándorlásról a mindennapi közbeszéd részévé váltak. A tematizálásban élen jártak persze a szélsőséges Északi Liga politikusai, a párt EP-képviselője, Mario Borghezio nyitotta a sort. Borghezio nem sokkal a kormány kinevezése után bonga-bonba kabinetnek nevezte azt, és arról is beszélt, hogy az amúgy már harminc éve az országban élő Kyenge törzsi tradíciókat akar majd elterjeszteni az országban. Végül pedig a szexista kártyát is bevetette, és elmondta, hogy Kyenge remek háziasszonynak tűnik, de miniszternek már kevésbé. Borghezio megjegyzése az euroszkeptikus EP-pártszövetségnek, a Szabadság és Demokrácia Európájának is sok volt, fel is függesztették a képviselő tagságát.
Bár a sajtó a Kyenge elleni támadásokkal van tele, a komolyabb elemzések azért mind kitérnek arra, hogy a valódi problémát az jelenti, hogy Olaszország nem tud mit kezdeni a bevándorlókkal.
A 48 éves Kyenge a Kongói Demokratikus Köztársaságban született, 30 évvel ezelőtt költözött Olaszországba. Ott orvosi egyetemre járt, majd szemorvosként dolgozott. Tandíját úgy tudta előteremteni, hogy az egyetem mellett ápolóként dolgozott. Most Modenában él, olasz férjével közösen két gyerekük van. Városában részt vett a helyi balközéppárt munkájában, de az országos politikába igazán csak az idén februári választásokkor kapcsolódott be. Áprilisra pedig miniszter lett.
Kyenge története tehát igazi sikertörténet: bevándorlóként érkezett, diplomát szerzett, dolgozott, és közben egészen a kormánytagságig jutott. Miniszterként is éppen az jelenti számára a fő problémát, hogy az ő története rendkívülinek számít az országban.
Míg Franciaországban, Németországban vagy Angliában a külföldiek nagy hullámban érkezése már rég végbement, és mára a másod- és harmadgenerációs bevándorlók nagyjából beilleszkedtek (legalábbis a nagy városokban mindenképp), addig Olaszországba csak viszonylag későn, a nyolcvanas években erősödött fel a migráció. A kilencvenes években az olasz lakosság két százaléka volt külföldi, most ez az arány 7.5 százalék körül van, ráadásul minden ötödik születő gyereknek bevándorló szülei vannak.
A főleg Afrikából és Kelet-Európából érkező bevándorlókra nem volt felkészülve a társadalom, és persze a gazdasági nehézségekért és a bűnözés növekedéséért bűnbakot kereső politikai pártok akadtak rájuk elsőnek. És nem is volt nehéz dolguk a közvélemény tematizálásával, legalábbis a Luiss egyetem szociológiaprofesszora, Michele Sorice szerint. Ugyanis az olasz társadalom még az észak-afrikai hódítások óta bőven hordozott csomó rasszista reflexet, csak ezek nem nagyon voltak miért a felszínre kerüljenek, amíg nem voltak bevándorlók és nem volt a kérdést nyíltan tematizáló Északi Liga.
Növeli a probléma méretét, hogy az országba érkező bevándorlók általában nagy szegénységben élnek, jellemzően csak olyan munkákat tudnak találni, amiket az olaszok egyszerűen nem vállalnak el. A külföldről érkezettek középosztálya még sehol sincsen, miközben mostanában kerül a munkaerőpiacra az első olyan generáció, melynek tagjai már Olaszországban tanultak.
És kutatások szerint nem volt könnyű dolguk: sokukkal fordult elő, hogy beszóltak nekik az utcán, gyanúsan nézték őket egy boltban, nem szolgálták ki egy étteremben vagy voltak indokolatlanul durván bántak velük a hatóságok.
Az utóbbi évek legismertebb rasszista támadásai Mario Balotellit érték. A Milan focistája két ghánai bevándorló gyermekeként Olaszországban született 1990-ben, majd párévesen olasz szülök fogadták örökbe. És persze a stadionok a világon sokhelyen vonzzák a rasszista idiótákat, Balotelli esete mégis komoly visszhangot váltott ki. Főleg azért mert nem szokta szó nélkül tűrni a rasszista támadásokat. Egy interjúban például arról beszélt, hogy még egy incidens, és egyszerűen lemegy a pályáról. Fogadták őt már 'Fekete olaszok nem léteznek' feliratú transzparenssel, a Juventus szurkolói pedig huhogtak ellene olyan meccsen is, amikor pályára sem lépett.
Balotelli maga is üdvözölte Kyenge kinevezését, arról beszélt, hogy az olasz társadalom most nagy lépést tehet előre egy felelősebb és megértőbb társadalom kialakítása felé. Ahol jobban fogják majd érteni, miért van szükség integrációra.
Kyenge közben mindig hangsúlyozza, hogy Olaszországot nem tartja rasszista országnak, a személyét ért támadásokra pedig nem reagál, mert szerinte azok nem csak őt, hanem mindenkit sértenek.
így tett az eddigi legnagyobb botrány idején is, amikor Északi Liga színeiben politizáló padovai tanácsos, Dolores Valandro esett komoly túlzásba. Valandro, miután az interneten arról terjedtek hírek, hogy egy szomáliai férfit gyanúsítanak két olasz nő megerőszakolásával, kiposztolta Facebookra Kyenge fényképét, és azt írta alá, hogy “Miért nem erőszakolja meg egyszer őt is valaki, akkor legalább tudná, min mennek át ennek a szörnyű bűncselekménynek az áldozatai? Szégyen!”.
Valdano ezzel a saját szélsőséges pártja szerint is túl messzire ment, mert bár később persze elnézést kért a bejegyzésért (nem is akárhogy: "Egy vicc volt csak a düh pillanatában. Kirobbant belőlem. Valójában édesebb vagyok, mint a cukor."), mégis kirúgták a pártból. Hogy aztán pár héttel később a párt egyik vezető politikusa kedvére orangutánozhasson egyet.
Kyenge, aki kifejezetten büszke arra, hogy fekete, és a színesbőrű kifejezést nem is szereti, nagyon feszült helyzetben lett az ország első fekete és bevándorló minisztere. Szakértők szerint a következő pár év egy érettségi teszt lesz az olasz civil társadalom és az olasz politikai rendszer számára is.
Az új miniszter legnagyobb eredménye lehetne, ha meg tudná változtatni az állampolgárság feltételeit szabályozó törvényt. Most könnyebb olasz állampolgárságot szereznie valakinek, akinek ugyan olasz nagyszülei vannak, de sosem járt olasz földön, mint annak, aki születése óta ott él és tanul. Könnyű dolga biztos nem lesz, tárcájának még költségvetése sincs, Enrico Letta sok pártból összetett kormányának meg a legfontosabb feladata az ország katasztrofális gazdasági helyzetének a javítása lesz, szóval kérdés, mennyire mernek rázósabb szociális törvényekhez nyúlni. Az biztosnak tűnik, hogy Kyenge egyedül nem fogja tudni keresztülvinni a változást, ahhoz kelleni fog az ország politikai elitjének a támogatása is.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.