• Sok ideje először lehet hinni abban, hogy a kerékpársport előtt fényes jövő áll.
• Feltűnt az utóbbi évek legszerethetőbb bringása, és már nem Cavendish a legjobb sprinter.
• A remek útvonalnak köszönhetően az utolsó emelkedőig voltak izgalmak.
• Lehet, hogy a végső győztes Chris Froome doppingolt, de amíg erre semmilyen bizonyíték nincs, mindenki lesz szíves tartani a száját.

A századik, jubileumi Tour de France-tól mindenki csak egyetlen dolgot szeretett volna: legyen végre béke. A Lance Armstrong és sötét bandájának eltakarítása utáni első francia körversenytől ennél többet remélni sem mert senki. Erre tessék, évek óta a legjobb Tourt láthattuk 2013-ban. Annak ellenére is, hogy a végső győztes nevét tulajdonképpen előre lehetett tudni.

A háromhetes verseny szinte az utolsó pillanatig izgalmas volt (az utolsó előtti szakasz utolsó emelkedőjén az összetett első tíz helyezettje közül hét helyet cserélt), új hősök születtek, és sok éve először lehet hinni abban, hogy a sport előtt fényes jövő áll. A cinikusok szerint várjuk csak meg a lefagyasztott vérmintákon évek múlva elvégzett teszteket, hogy megtudjuk, valójában kiknek kellett volna állniuk 2013-ban a párizsi dobogón, de ők bármilyen végeredmény esetén ugyanezt mondanák. A századik Tour szinte csak jó híreket hozott.

Viszont aki végigkövette az utóbbi éveket a profi kerékpársportban, először a rossz híreket szeretné hallani. Úgyhogy kezdjük is az egyetlen komolyan rosszal: az idei Tourt magabiztosan nyerő kenyai-angol Chris Froome talán doppingolt. Ennek a veszélye persze a közel 200 induló mindegyikének esetében fennáll, Froome viszont annyira ellentmondást nem tűrően nyerte ezt a Tourt, amin nemcsak a sárga trikót, hanem mellé – Miguel Induráin 1992-es produkciója óta elsőként – három szakaszgyőzelmet is besöpört, hogy azonnal megindult a sugdolózás. És nemcsak Froome háta mögött, hanem az arcába is bele.

A bringaversenyekről okoskodáshoz eddig elég volt olyan francia szakszavakat tudni, mint az echelon és a puncheur, 2013-tól viszont már wattokról és teljesítményről kell szakérteni. A sportorvosoknak és a statisztikusoknak köszönhetően tudjuk ma, hogy az utóbbi 20 évben talán egyetlen Tour-győztes sem volt tiszta, és ezekből a számokból próbálják sokan azt a következtetést levonni, hogy a mai, bizonyíthatóan tisztább mezőnyből klasszisként kiemelkedő Froome is tiltott teljesítményfokozókkal él.

Lehet. Az viszont biztos, hogy aki ma minden kiemelkedő bringásteljesítményt látva doppingot kiált, pont úgy árt a sportnak, mint azok, akik Ullrich, Pantani és Armstrong tekerését látva homokba dugták a fejüket. Froome mostani teljesítményének adatai magukban semmit sem bizonyítanak, inkább azzal a ténnyel kombinálva adnak okot aggodalomra, hogy a brit bringás elég idősen kezdett kiemelkedő eredményeket produkálni.

Azonban ahogy a drukkerek joggal várják a versenyzőktől, hogy húzzanak egy vonalat a kerékpársport történetében, amitől kezdve rend van, ugyanúgy várhatják el a versenyzők is, hogy cserébe legyen szigorúan szabályozva, mikor lehet doppingot kiáltani. Az, hogy Froome a megszokottnál néhány évvel idősebben kezdett el gyorsan, de nem lehetetlenül gyorsan tekerni, nem bizonyíték semmire. Armstrong doppingolásáról, az eltussolt pozitív tesztekről és Doktor Ferrariról már lassan egy évtizede tudunk. Amíg Froome-mal kapcsolatban semmilyen bizonyíték nincs, addig ő csak egy kiváló versenyző, akinek 2013-as Tour-győzelmét kötelező megtapsolni.

Froome gyakorlatilag tökéletesen versenyzett három héten át. Egyetlen megingása volt az Alpe d’Huez-en, de kiváló csapattársa, Richie Porte segítségével végül ott sem vesztett annyi időt, hogy a végső győzelmével kapcsolatban akár kétségek is felmerülhessenek. Két hegyi szakaszt és egy lankás időfutamot megnyert, és taktikai hibát is csak egyet vétett, amikor a 13. szakaszon Contador és Kreuziger Saxo-Tinkoffja az oldalszelet kihasználva túljárt az ő és a Sky eszén.

Froome Franciaországban soha nem lesz túl népszerű – ilyet brit sportolótól lehetetlen is lenne kérni – a végül második helyen végzett kolumbiai Nairo Quintanánál viszont nagyon-nagyon rég nem volt szerethetőbb bringás a mezőnyben. A mindössze 23 éves Quintanát a Tour előtt nem sokan ismerték, és akik igen, azok sem gondolták, hogy ilyen fiatalon ilyen érett produkcióra lesz képes. Az Ax 3 Domaines-ben és a Mont Ventoux-n végződő szakaszokon egyaránt a kelleténél kicsit korábban robbantott, az utolsó előtti szakaszon viszont már nem taktikázta el magát, és nyerni is tudott a Semnozon. Ráadásul a kolumbiai nemzeti ünnepen, ami a dél-amerikai kommentátorokat focimeccseken megszokott ordibálásra késztette.

Quintana teljesítménye annak fényében még lenyűgözőbb, hogy ő az első, aki valaha a legjobb hegyi teljesítményért és a legjobb fiatalnak járó trikót is be tudta gyűjteni a Touron. A mindössze 167 centis kolumbiai emelkedőn nagyon jó, de adottságaihoz képest kifejezetten jól teljesít az időfutamokon is. A jövő az övé, csupán két dolog szólhat ellene. Egyrészt hogy nem ő lenne az első sportoló, aki túl fiatalon jut el képességei csúcsára, másrészt pedig hogy a 2013-as Tour útvonalánál az utóbbi 20 évben talán egy sem feküdt ennyire az ő stílusának. Nem biztos, hogy a következő kiírások bármelyikén lesz még egyszer ilyen sok emelkedő és ilyen kevés sík időfutam.

De ha Quintana nem is nyer soha Tourt, akkor is meg fog maradni a drukkerek kedvencének. Nem olyan karizmatikus, mint annak idején Virenque vagy Pantani volttour joaqu, cserébe viszont nincs is annyira szétkokszolva. Aki a bringát szereti, törvényszerűen imádja az ilyen vékonyka, hegyen mindenkit lerázó versenyzőket. Quintana élettörténete, a kolumbiai szegénység, a mindennapi bringázás le az iskolába majd fel haza, a nyomorék zöldséges édesapa által összekuporgatott első igazi bicikli, és a versenyzés közben kifürkészhetetlenül mozdulatlan indián arc sokat adnak a már születőben lévő legendához.

A végig szívósan küzdő Joaquim Rodriguez bronzérme is jó hír. A már 34 éves katalán ennek a helyezésnek köszönhetően mindhárom nagy körverseny dobogóján állt már, és ő azon nagyon kevés spanyol bringás közé tartozik, akit az utóbbi években nem ért komoly doppingvád. Pontosan tudta, hogy a dobogónál többre ezen a Touron nem lehet esélye, és szépen farigcsált vetélytársai előnyéből, hogy aztán a leges-legutolsó emelkedőn otthagyja Kreuzigert és a lehető legrosszabbkor összeomló Contadort, és bebiztosítsa a harmadik helyet.

A végül negyedik Alberto Contadort valószínűleg nagyon kevesen sajnálták kudarca után. A kétszeres (az elvett 2010-es sárga trikóval együtt háromszoros) Tour-győztes spanyol még ahhoz a bringásgenerációhoz tartozik, amelyet szinte mindenki a sporttól távol szeretne már látni. Árulkodó volt, ahogy a most talán már tisztán versenyző Contador szinte minden fontos emelkedőn rosszul mérte fel az erejét, megpróbált lépést tartani a legjobbakkal, majd maga is meglepődött, hogy már nem pörögnek úgy a lábai, mint régen. Ha a már említett oldalszeles szakaszon nem veszít 10 percnél is többet, a szintén spanyol Alejandro Valverde odaérhetett volna a dobogóra, de doppingos múltjának köszönhetően az ő kudarca sem szomorított el tömegeket.

Az összetett versenyen kívül számtalan kisebb, de ettől még nagyon érdekes sztori volt ezen a 2013-as Touron. A hagyományos bringás nemzetek közül a spanyolok egyetlen szakaszt sem nyertek, de legalább négy versenyzőjük ott volt Párizsban az első tízben. A franciák és az olaszok egy-egy szakaszgyőzelmet fel tudtak ugyan mutatni, ám náluk még komolyabb gondok vannak. Az összetettben az első francia a 15. helyen végzett, míg az első olasz 49. lett, 1 óra 44 perces hátránnyal Froome-hoz képest.

Náluk sokkal jobban örülhettek a lengyelek (a fiatal Kwiatkowski nagy ígéretnek tűnik) a csehek (Kreuziger ötödik helye) és persze a szlovákok, akinek Peter Sagan egy szakaszgyőzelem mellett másodszorra is elhozta a pontverseny győztesének járó zöld trikót. Amit a most már a minden idők legjobb sprintere címre is joggal pályázó Mark Cavendish még mindig könnyebben nyelhetett le, mint hogy sok év után most már nem ő a mezőny leggyorsabb embere.

Cavendishnek vért kellett izzadnia két szakaszgyőzelméért, a német Marcel Kittel viszont nagyon meggyőzően nyert összesen négyet. Kittel ezen a Touron futott be véglegesen sprinterként, az már csak hab volt a tortán, hogy az utolsó, párizsi befutón is simán megelőzte az utóbbi négy évben itt verhetetlen Cavendisht. Azon a párizsi befutón, amit a szervezők most nagyot újítva naplemente utánra időzítettek, és amelyen kivételesen a Diadalív is fontos szerepet kapott díszletként.

Az első szakaszok bénázása után egyébként gyorsan kiderült, hogy a Tour szervezői nagyon jó útvonalat rajzoltak 2013-ra. Kemény volt, de nem annyira kemény, hogy a versenyzők szándékosan inkább békét kössenek a legdurvább szakaszokra, Remek ötlet volt a mezőnyt kétszer is felzvarni az Alpe d’Huezre, és a hegyes utolsó napok után nem valószínű, hogy bárki visszasírná a közvetlenül a párizsi befutó előtt tartott időfutamokat.

A vasárnap esti befutó után egyértelműnek tűnt, hogy így kell megrendezni egy Tour de France-ot. Szervezők, szponzorok és versenyzők összefogására van ahhoz szükség, hogy tényleg csak néhány csaló csaljon, és vége legyen az utóbbi évtizedek maffiaszerűen szervezett doppingolásának. Néhány jó év kell csak, hogy a kerékpársport lekerüljön a szégyenpadról, a Tour de France-ot pedig felhőtlenül lehessen élvezni. Ennyi nézőt egyetlen ilyen kemény sportesemény sem tud lázba hozni. És hajrá Quintana!!!

Fotók: Reuters