23 iskolás halt meg ételmérgezésben Indiában

Tbg
bűnügy
2013 július 24., 14:40

A rizsből és szójából készült étlet, amibe valahogyan rovarirtószer került, 47 diák fogyasztotta el, 23-an belehaltak a mérgezésbe, a többieket kórházban ápolják. Az eset múlt héten történt Bihar tartományban.

Meena Kumarit, az iskola igazgatóját az eset óta keresték a rendőrök, szerdán sikerült elfogniuk. A méreg monocrotophos volt.

Az ebédet ingyen kapták a gyerekek a Mid-Day nevű program keretében, amely India-szerte 120 millió gyereket lát el az ország 1,2 millió általános iskolájában.

A bihari iskolák péntektől lemondták a programot, amelyben nem először kerül az iskolákba rossz minőségű, szennyezett étel. Mint az ilyen segélyprogramoknál általában, nagyon magas a korrupció mértéke.

A rendőrség itt is először a szakácsot vette elő, miután megállapították, hogy a méreg az ételhez használt olajban volt. A szakács azzal védekezett, hogy az igazgató nő parancsolta, hogy használja a szerinte büdös és rosszul kinéző hozzávalót.

A BBC úgy tudja, az olaj az igazgató férjének fűszerüzletéből származott, a tároló edényben korábban növényvédő szert tartottak.

Az esetet óriási felháborodás és tüntetések követték. Az állami iskolát üzemeltető hatóságok érdemben csak napokkal az eset után kezdtek tájékozódni.

A mérgezés július 16-án történt Dharmasati Gandaman faluban.

via BBC

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.