Csányi felvillantotta az áthatolhatatlan falat

gazdaság
2013 július 24., 14:42
    • Szó sincs visszavonulásról.
    • Nincs az a devizahitel-megoldás, amit az OTP ne élne túl.
    • A takarékbank-sztoriból is jól jöhet ki.
    • Beszólt Simicskának és Lázárnak is.
    • Orbánnak azért nem, csak közvetve.
    • Hozott is ajándékot, meg nem is, de az biztos, hogy a harcnak még messze nincs vége.

"Nem maradhattam csendben"

– kezdte a néhány meghívott újságírónak tartott helyzetértékelését Csányi Sándor, aki aztán minden érdekes témán végigment. Mi sajnos nem voltunk ott, ezért a jelenlévők közül az Origo, a Népszabadság és az ATV beszámolójára támaszkodunk.

Betegség

Valóban volt szívműtétje idén februárban Németországban, de azóta teljesen meggyógyult, és szó sincs visszavonulásról. Ahogy ő mondta: nem kell gyógyszert szednie, maratont is futhatna, és az elmúlt hetekben is napi 15-20 kilométert gyalogolt homokban, tűző napon. Teherbírása nagyobb, mint eddig. A szívműtétjéről író Magyar Nemzetnek viszont odaszólt egyet – azt mondta, a lap tulajdonosi körében pontosan tudtak arról, hogy februárban volt ez a műtét, így nem érti, miért most álltak elő ezzel.

"Nem vagyok lelkizős típus, de az azért zavart, hogy miért nincs aláírva a cikk. Szerkesztőségi álláspont?"

– mondta Csányi, de a lényeg csak most jön. Amikor végiggondolta, kik állnak a lap mögött, és azok milyen egészségi állapotnak örvendenek, arra gondolt: talán inkább nekik kéne lemondaniuk. Ennél nem mondott többet, de nem túl merész megkockáztatni, hogy a "lap tulajdonosi köre" utalás mindkét esetben Simicska Lajosra vonatkozott.

photo_camera Csányi Sándor, az OTP vezére a szerdai háttérbeszélgetésen (Fotó: Kovács Tamás/ MTI)

Az agrárberuházás-elmélet

Továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy nem teljesen LOL, hogy az agrárüzlet finanszírozására kellett a pénz. Valóban pénzre volt szüksége a mezőgazdasági beruházások finanszírozásához, ezért mindenképp megvált volna a részvényektől. Előre megjelölt egy árfolyamsávot, melyen el kell adni a részvényeket - aztán múlt héten az OTP elérte ezt a sávot. Csányi éppen Afrikában volt, és nem is tudta, hogy elkezdtek eladni. Így szerinte szó sincs arról, hogy a kormánynak akart volna üzenni. Ráadásul ismeri annyira Orbán Viktort, hogy tudja, ettől ő nem ijedne meg.

"Ez olyan, mintha papírrepülővel dobálnám őt".

Szóval a devizahiteles ügynek semmi köze ehhez az egészhez?

Nem egészen. Nem véletlen ugyanis, hogy éppen most érték el az OTP-részvények ezt az árfolyamot. Ehhez ugyanis kellett Navracsics Tibor múlt heti bejelentése a devizahitelesek megsegítéséről. Az árfolyam esni kezdett, Csányi megbízása pedig élesedett.

"Ettől azonban nem kell megijedniük a kisbefektetőknek, az OTP-t továbbra is nagyon jó befektetésnek tartom, és fogok még vásárolni."

Akkor semmi baj a kormánnyal?

Ez viszont pláne nem igaz. A legjobban az őt lepolipozó Lázár Jánosnak szólt be, elég egyértelműen:

"Néha egy-két ember tesz megjegyzéseket, de ez sosem izgatott nagyon. Lázár urat nem ismerem személyesen olyan jól, de nagyon tehetséges politikus, láthatjuk, milyen jól elintézte a trafikügyet."

Szerinte nem az a nagyfiú, aki állandóan beszól. Ez inkább a kisfiúk sajátossága.

Devizahitel, takarékbank

Itt villantotta fel leginkább az áthatolhatatlan falat, amit a kormány ellenállhatatlan ereje próbál áttörni. A átalakuló Takarékbankról azt mondta, rövid távon még jól is vár vele, "minden változás bizonytalanságot szül, és nem arról van szó, hogy egy új bank, vagy egy bombatermék jelenne meg a piacon". Eddig is voltak takarékok  és postahivatalok, és abban is bízik, hogy a Postának nagy bevételt hozó OTP-s termékekkel az FHB termékei nem tudják felvenni a versenyt. (Hogy jön ide az FHB? Spéder Zoltán, a bank elnökének, az OTP volt alelnökének emberei foglalták el a Posta menedzseri pozícióit, és a takarékszövezeti átalakításba is belefolytak.)

A devizahitel-kérdésről pedig azt mondta:

"olyan megoldás nem születhet devizaügyben, amit az OTP ne tudna túlélni".

Hernádi

"Hernádi Zsoltnak a Mol elnök-vezérigazgatójának kell maradnia" – ezzel kapcsolatban is egyértelmű volt. Szerinte a Mol megmentette a csődtől az INA-t, de sok érdeket is megsértett közben. A Hernádival szembeni korrupció vádjak szerinte egyszerűen nem állnak meg.

Egyelőre ennyi. Csányi nem oszlatott el minden homályt, de voltak egyértelmű célzásai. És még ha korábbi tapasztalatokon edződve kétkedéssel is fogadunk mindent, amit nyilvánosan mondott, vannak jelek, amiket nehéz lenne féreérteni. Például azt, hogy miközben Magyarország leggazdagabb és egyik legbefolyásosabb embere újságíróknak beszélt, a magyar köztévé stábja az épület előtt várakozott. Őket ugyanis nem engedték be.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.