Úristen! Megszűnik az SZDSZ!

2013 július 25., csütörtök 9:04

Egy korszak érhet véget.

Az SZDSZ 1990-ben

Június 8-án ülésezett az SZDSZ Országos Tanácsa (OT). Az lett volna az egyik napirendi pont, hogy hívják össze a küldöttgyűlést, de Szigethy István volt országgyűlési képviselő azt javasolta, hogy tekintettel arra, hogy az SZDSZ de facto már nem létezik (például ápirilis óta nem frissült a honlapja), a küldöttgyűlést nem tudnák megtartani, mert nem lennének küldöttek, ezért a párt kérje az ügyészségtől önmaga feloszlatását. Az OT ezt elfogadta, aminek az elnökségéről lemondott Johnné Rósenblüth Erzsébet OT-elnök, és helyére nem választottak senkit. (atv.hu)

Gyerekeknek

A liberális Szabad Demokraták Szövetsége a rendszerváltás egyik legfontosabb pártja volt. Az MSZP-vel koalícióra lépve háromszor is kormányra kerültek, 1994 és 1998 között meg 2002 és 2008 között voltak kormányon.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt