Rendőri erősítéssel ünnepli a 100. születésnapját a náci háborús bűnös

Az olasz rendőrség megerősítette az ellenőrzést hétfőn az egyik utolsó, még életben lévő náci háborús bűnös,
háza előtt, aki az ablakai alatt tüntető csoportokat hallgatva ünnepli a századik születésnapját. A
Projet Dreyfus
nevű zsidó szervezet több tucatnyi tagja tüntetett a háza előtt, ahol Priebkét házi őrizetben tartják, amikor egy üveg pezsgővel a kezében megérkezett az egykori SS-százados egyik fiatal rokona, akire a tüntetők rátámadtak. Sértegették, megpofozták, végül egy rendőrségi autóba szállva úszta meg.Priebkét 1998-ban ítélték életfogytiglani elzárásra részt vett a római Fosse Ardeatine kőbányában 335 civil (köztük a magyar Kereszti Sándor) meggyilkolásában. A megkötözött emberek kivégzése órákon át tartott. Az 1944-es mészárlás megtorlás volt 33 német katona haláláért, akiket olasz partizánok robbantással öltek meg.
erich priebke
Priebkét – aki azzal védekezett, hogy parancsra gyilkolt – 1994-ben Argentína adta ki az olasz hatóságoknak, és négy évvel később életfogytiglani börtönre ítélték, de az olasz törvények miatt az egészségi állapotára és korára való tekintettel börtön helyett házi őrizetben töltheti a büntetését. Priebkét a tömeggyilkosságról készült 1973-as
című filmben Brook Williams játszotta.2011 áprilisában nagy botrány tört ki az
Oggi
hetilapban megjelent fényképek miatt, amiken a volt náci tiszt egy étteremben ebédelt barátaival, kerékpározott, illetve egy szupermarketben vásárolt. „Azoknak, akik a védelmükbe veszik, és csak egy öregembernek mondják, tanulmányozniuk kellene a történelmet” – mondta a 82 éves Modestino de Angelis, az egyik 1944-ben meggyilkolt olasz fia, aki szerint a nácik sosem kutattak a partizán merénylet igazi elkövetői után, és egyből tömegmészárlással torolták meg. (Vannak, akik szerint maga Adolf Hitler rendelte el, hogy tízszer annyi embert öljenek meg, mint amennyi németet a partizánok megöltek.)„Botrány, hogy ez a bűnöző a házában, és nem börtönben ünnepli a századik születésnapját” – mondta a SEL nevű kis baloldali párt egyik tüntetője, egy másik tiltakozó pedig elítélte az olasz államot, amiért évente egymillió eurót költ Priebke biztonságára. A zsidó közösség tagjai azt mondják, hogy nem akarják Priebkét gázkamrába vagy elektromos székbe küldeni, de ha már házi őrizetben van, legalább ne szegje meg.Priebke egyébként sosem kért bocsánatot az áldozatok családjától.
(BBC, Wikipedia, MTI)