Orbán és a világ nagyhatalmi átrendeződése

  • A miniszterelnök a hét végén fontos nagyhatalmi változásokról szólt Tusnádfürdőn.
  • Néhány számot megmutatunk ezzel kapcsolatban.
  • A folyamatokat eltalálta.
  • A mértéket és az irányokat talán túldramatizálta.

A világ katonapolitikai változás előtt áll

Orbán Viktor többek között arról beszélt vasárnap, hogy India és Kína növekvő katonai kiadásai veszélyztetni kezdték az USA világhatalmi egyeduralmát. (A miniszterelnök teljes tusnádfürdői beszéde itt olvasható.)

Hogy Kína és India erősen fegyverkezik, az nagyon is igaz. Az elmúlt évtizedben Kína 170 százalékkal, India pedig 66 százalékkal növelte katonai kiadásait, és Oroszország is látványosan egyre többet költ a hadseregére.

Csakhogy az amerikaiak fölénye még így is nagyon nyomasztó.

A világ összes katonai kiadásának 39 százalékát az USA költi el. Kína 9,5, India 2,6 százalékon áll ezen a listán.

Ha összeadjuk az USA után következő 11 legtöbb pénzt fegyverkezésre költő ország katonai kiadásait, akkor kapjuk meg azt a pénzt (680 milliárd dollár), amit az USA fegyverkezésre költött tavaly. Ráadásul e 11 országból 7 az USA katonai szövetségese. Vagy NATO-tagok, vagy az USA katonai bázisokat működtet a területükön. Vagyis az Egyesült Államok katonai világhatalmi pozíciója az erőteljes ázsiai fegyverkezés ellenére sincs most veszélyben.

Európa hanyatlik

"Megkérdőjeleződött Európának a súlya és szerepe, és ma már reális veszélyként kell szembenéznünk azzal, hogy a kontinensünk elveszítheti azokat a kulturális, gazdasági és civilizációs pozíciókat, amelyeket egyébként hosszú évszázadokon keresztül birtokolt" - fogalmazott a kormányfő.

Kétségtelenül igaz, hogy az utóbbi évben az európai gazdaság teljesítménye csökkent. Ha viszont hosszabb folyamatokat nézünk, akkor korai volna még temetni Európát – illetve annak az EU-t lefedő részét.

GDP alapján a 80-as években az EU-országok részesedése a világgazdaságból 29,55 százalékos volt, az USA-é 26,6%, Kínáé pedig csak 1,64.

A 90-es években az USA 41, az EU 14,5, Kína pedig 8 százalékot adott hozzá a világ gazdasági teljesítményéhez.

2000-2010 között az EU visszaszerezte vezető helyét, 25 százalékos részesedéssel. Az USA 14,6, Kína viszont már 15,2 százalékát termelte meg a világ GDP-jének.

Az IMF 2012-es listáján is az EU a legnagyobb termelő egység a világon (23%), bár az USA alig van lemaradva mögötte (21,8%), ám Kína eszerint visszaesett (11,4%).

Persze a számok csalókák annyiban, hogy itt minden dollárban van számolva, és Kína például igyekszik mesterségesen gyengén tartani a jüant. Azonban így is látszik, hogy Európa egyáltalán nincs elveszett helyzetben, sőt a 21. században kifejezetten erősödött a 20. századi végi pozíciójához képest.

Európa és a válságkezelés

Európának persze vannak komoly gondjai. Termelékenységben lemaradt az USA-tól és az ázsiai országoktól is. Ez szorosan összefügg azzal, hogy a jóléti kiadások és munkavállalási szabályok (sok szabadság, szigorú túlóradíjak stb.) Európában messze nagyvonalúbbak, mint bárhol máshol a világon. (Orbán Viktor ennek tarthatatlanságáról is rendszeresen szokott beszélni.)

A világ teljes jóléti kiadásainak 50 százalékát Európában költik el, miközben a világ lakosságának nem egészen 7 százaléka él itt. De nemcsak ebben az összehasonlításban élnek nagyon kényelmesen az európaiak: GDP-arányosan is sokkal többet költenek itt a kormányok a lakosságra, mint bárhol másutt a világon. Ez hosszú távon valóban komolyan veszélyezteti az európai gazdasági pozíciókat.

Csakhogy éppen ennek a helyzetnek a kezelése áll az EU válságkezelő programjának középpontjában, és ez ellen berzenkednek leginkább a tagállamok. Miközben Orbán Viktor arról beszélt, hogy az EU képtelen úrrá lenni a válságon, és erre csak a nemzetállamok lehetnek képesek.

Az EU által diktált – és egyre komolyabb szabályokkal előírt – spórolási diktátum éppen arról szól, hogy ezeket a jóléti kiadásokat a nemzetállamok lefaragják. Amit megszorításoknak szoktak nevezni, az nem más, mint az állami gondoskodási rendszerek leépítése. Pontosan ez az, ami ellen a legtöbb tagállam tiltakozni szokott, és a módszert éppen a brüsszeli diktátumok kényszerítik ki.

A nagyhatalmak árnyékában

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarország továbbra is a nagyhatalmi érdekek kiszolgáltatottja maradt gazdasági értelemben, és ezért nem javul az életszínvonal. Jelezte, hogy a mostani nagyhatalmi függés - leginkább a bankokon és egyes szolgáltató cégeken keresztül - puhább nyomás, mint a szovjet volt, de jellegében mégis hasonló.

Úgy tűnik, hogy a nagyhatalmi logika – ha finoman is – de működik az EU-ban is. Az eleve gazdagabbak tovább gazdagodtak a közös pénz bevezetésével, míg a periférián sok ország bajba került. Azonban nem utolsó szempont, hogy voltak országok, amelyek az EU-ban élve a szabadpiaci lehetőségekkel meggazdagodtak: Finnország, Írország és Lengyelország például nagyon látványosan megerősödött a tagsággal, utóbbi az eurózónán kívül is képes volt erre. Ráadásul az EU-ban van egy kompenzációs rendszer: a piacukat megnyitú gyengék a versenyhátrány ellensúlyozására támogatást kapnak. A nagyhatalmi törekvések e finomodott újta a korábbi birodalmi logikához képest mindenképpen humánusabb.

Vannak elméletek, amelyek ugyanúgy a nagyhatalmi logika kérlelhetetlenségéből indulnak ki, mint Orbán Viktor, azonban a mostani helyzetet elemezve máshova jutnak. Tomas Sedlacek cseh közgazdász például arra hívja fel a figyelmet, hogy a mostani válsághoz hasonló helyzetekben eddig Európában az erősek egyszerűen elfoglalták a gyengéket. Ehhez képest most meg pénzt adnak nekik. Vagyis politikai szempontból az EU akkor is sikertörténet értelmezése szerint, ha most éppen baj van a gazdaságával.

Az európai nagyhatalmi érdekérvényesítés ugyan jelen lévő, de a történelemben alig látott erővel lefojtott folyamat, amiből egészen jól is ki lehet jönni, akár a rendszeren belül is.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;