Akik soron kívül mehetnek az orvoshoz

POLITIKA
2013 július 31., 05:55
  • Az állami vezetők kiemelt egészségügyi ellátást kapnak a Honvédkórházban és a SOTE-n.
  • Egyágyas, tévés, külön fürdőszobás szoba jár nekik.
  • Nincs várólista, ha szakorvosra vagy vizsgálatra van szükségük, akkor azt azonnal megkaphatják.
  • Mára több mint 300 embernek jár ilyen kivételes ellátás.
  • Van köztük, aki tényleg fontos vezető,
  • és még több olyan, aki nem az.

Édesapámnak daganatos betegsége volt, emiatt kellett egy MRI vizsgálat, amire több, mint egy hónapig vártunk. Egy közintézményben dolgozom. Amikor a főnököm beteg lett, ő bement a Honvédkórházba, felmutatott valami kártyát és egyből megcsinálták neki az MRI-t. Nem sajnálom tőle, vagy ilyesmi, de ő azért nem egy miniszterei szintű figura, szóval nem teljesen értem, hogy neki miért jár ilyen kivételezés, ha másnak nem.

A történetet egy olvasónk küldte el, nem sokkal azután, hogy a Péterfy Sándor utcai kórházba elkezdődött a hálapénzes botrány.

Fontos állami vezetők és még egy páran

A köztisztviselők juttatásait szabályozó 192/2010-es kormányrendelet írja le, hogy egyes vezetőknek különleges egészségügyi ellátás jár.

Nyilván a tényleg fontos vezetőknek. Pártucat ember. Maximum száz, annál biztos nem több.

A nyilvántartásban most 311 ember szerepel

Ezt mondták a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztrériumban (KIM), mikor arról érdeklődtünk, hányan kaphatnak kiemelt ellátást.

Hogy kik?

  • A miniszterelnök,
  • miniszterek,
  • államtitkárok,
  • közigazgatási államtitkárok,
  • helyettes államtitkárok,
  • a köztársasági elnök,
  • a Köztársasági Elnöki Hivatal főigazgatója és igazgatói,
  • az Országgyűlés elnöke, alelnökei, háznagya,
  • az Országgyűlés Hivatala főigazgatója és igazgatói,
  • a Kúria elnöke és helyettese,
  • az Országos Bírósági Hivatal elnöke és helyettesei,
  • a legfőbb ügyész és helyettesei,
  • az Alkotmánybíróság elnöke, főtitkára, tagja,
  • az alapvető jogok biztosa és helyettesei,
  • autonóm államigazgatási szervek elnökei és helyettesei,  (ilyen pl.: a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság)
  • önálló szabályozó szervek elnökei és helyettesei, (ilyen pl.: a médiahatóság, meg az újjászervezett energiahivatal)
  • kormánybiztosok,
  • miniszterelnöki biztosok,
  • miniszteri biztosok,
  • kormányhivatalok vezetői,
  • központi hivatalok vezetői,
  • kormánymegbízottak
  • és a miniszteri kabineteket vezető kabinetfőnökök.

Ezek szerint ugyanolyan államérdek mondjuk Áder János köztársasági elnök kiemelt ellátása, mint például

Egyágyas szoba, VIP rendelő, vizsgálatok soron kívül

hvkh

A KIM-nek szerződésben kellett megállapodnia a két kiemelt kórházzal, a 311 vezető egészségügyi ellátásáról.

Ezért megkerestük a SOTE-t és a Honvédkórházat is, és mindkét helyen azt kértük, hogy adják ki nekünk a megállapodást, amit a KIM-mel kötöttek.

A Honvédkórház határidőre válaszolt.

Tőlük megtudtuk, hogy a KIM évi 10 millió forintot fizet nekik, ők pedig ezért a következőket vállalták:

  • Járóbetegeknek VIP rendelő munkanapokon.
  • Soron kívüli vizsgálatok és szakorvosi kezelések szükség szerint.
  • Fekvőbetegeknek kiemelt komfortfokozatú ellátás és elhelyezés. [Szóval az ellátásuk valószínűleg nem ilyen]
  • Egyágyas, tévés, telefonos(?) egyedi vécés/zuhanyzós szobák.
  • Évi 36 szűrővizsgálat.

Kezelések teljes titokban

A kórház és a KIM közötti 8 oldalas megállapodásban külön rész foglalkozik a titoktartással.

Ebben 5 bekezdésen át azt részletezik, hogy a kezeléseken túl (amik ugye eleve orvosi titoknak számítanak), az orvosok, ápolók és más kórházi dolgozók semmiről sem beszélhetnek, ami a kezelések során tudomásukra jut a betegek munkájával kapcsolatban.

A rendszernek az a része egyébként egészen biztosan remekül működik.

Horn Gyula volt miniszterelnök például évekig feküdt a kórházban úgy, hogy állapotáról szinte semmilyen információ nem került nyilvánosságra. Idén januárban a minisztérium jelentette be, hogy Martonyi János külügyminisztert 10 napig ápolták valamilyen vírusfertőzéssel a Honvédkórházban. A betegségéről azóta sem derült ki semmi, és ha a külügy nem hozza nyilvánosságra, akkor azt sem tudjuk meg soha, hogy egyáltalán kórházban volt.

Belépni csak engedéllyel

A titoktartásra jellemző, hogy a VIP páciensekkel külön ápolószemélyzet foglakozik, az állami vezetőknek fenntartott részre belépni csak engedéllyel lehet. Kétágyas, jó minőségű burkolatokkal szerelt, klimatizált szobákat kapnak. Bár a felújított Hondvédban a nem VIP osztályokon is van klíma. Itt kezelik egyébként a magas rangú katonákat is.

Megijedt a SOTE

Míg a Honvédkórház tök korrektül válaszolt, a SOTE picit túlizgulta a nekik küldött kérdésünket.

A szóban forgó megállapodás a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot is érinti, felmerül a kérdés, hogy a megállapodás tartalmát milyen mértékben ismerhetik meg harmadik személyek, valamint nem esik-e a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény korlátozása alá az adatmegismerés, mivel állami vezetőket is érint a kért megállapodás tartalma.

Szóval olyat kérdeztünk, ami egy MINISZTÉRIUMOT meg ÁLLAMI VEZETŐKET is érint. És lehet hogy TITKOS. ÚRISTEN-ÚRISTEN.

A SOTE egyébként azt is megírta nekünk, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének a véleményét is kikérték, csak ő még nem válaszolt nekik.

Érvelésük azért is képtelenség, mert a Honvédkórháztól már megkapott dokumentum titoktartásra vonatkozó részéből egyértelműen kiderül: a minisztérium és a kórház közötti megállapodás nyilvános.

kimhv

Miután a közérdekű adatkérésünk teljesítésének határideje lejárt, ezért a Transparency International nevű nemzetközi civil szervezet magyar jogsegély szolgálatának segítségével pert indítunk a SOTE ellen. Mert mondjuk hogy hányszor mehet soron kívül vérnyomásmérésre például Andy Vajna filmügyi kormánybiztos, az azért valószínűleg nem államtitok.

Ha kiderül, hogy mégis, akkor arról is be fogunk számolni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.