A nőgyógyászat mosdójában hét fok van. A jövő héten sem lesz melegebb, azt kérték az orvosoktól, vegyenek ki szabadságot.
A kórtermeket nem érinti a probléma, a betegellátás folyamatos.
Miután rosszul lettek, kórházba mentek, de onnan hazaküldték őket. Másnap az anya arra ébredt, hogy három éves gyermeke mozdulatlanul fekszik, a hatéves pedig rosszul van. Már csak az apa él a családból.
Pajzsokkal, gumibotokkal és paprikaspray-vel.
Az egyik nő 9 éve tudja, hogy elcserélték, nemrég derült ki, hogy kivel.
A két orvost letartóztatták, és egy, a kórház alkalmazásában álló szociális munkást is kihallgattak gyanúsítottként.
A Tisza Párt elnöke azt írta, 86 kórházba juttatták el a 20 millió forint értékű adományokat. Takács Péter egészségügyi államtitkár „szánalmas vergődésnek” nevezte az akciót.
Az iskolába visszaérve több gyereknek is panasza volt.
A puccskísérlet miatt elítélt volt brazil elnök a felesége szerint több vizsgálaton is átesett, és jelenleg infúziós kezelést kap.
A menhelyről a füst miatt mintegy 75 macskát és kutyát kellett kimenekíteni.
A volt cseh kormányfőt, a populista ANO párt vezetőjét kórházba vitték CT-re.
Matchás ragadozók, szorongós iskolakezdők, fesztiválozók a Népszínház utcában, szigetek a Balatonon, biztonsági garanciák és dermesztő kalandok a 444 hétvégi hírlevelében.
Kritikus állapotban szállították kórházba.
Az édesanya és kislánya május végén egy éjszakát töltöttek a kórházban.
Ha a kormányon múlik, a mai napig nem igazán tudnánk, mi történik az egyik magyar nagyváros kórházában. A vízfertőzés-botrányt egy DK-s politikus robbantotta, utána a média próbált meg utánajárni a helyzetnek, majd Magyar Péternek sikerült információhoz jutnia a kórháztól. A kormány közben összevissza beszélt, a propaganda a megszólalókat támadta.