Milliós prémiumokat osztanak az állami cégek

  • A Fidesz ellenzékben és kormányon is elég gyakran beszélt az állami cégeknél osztott jutalmakról és prémiumokról.
  • Az elmondottakból úgy tűnt, nem igazán szeretik az ilyen juttatásokat.
  • Ez viszont 2010 óta sem akadályozta meg az állami cégek egy részét, hogy milliárdokat fizessen ki ilyen címen.
  • A 444.hu közérdekű adatkérést küldött több állami cégnek.
  • A megkérdezett cégek összesen 6,4 milliárd forintot fizettek ki prémium vagy jutalom címén 2010 júniusa és 2013 júliusa között.
  • Persze volt olyan közpénzből működő vállalat is, ahol nem voltak hajlandóak megmondani, hogy mennyit fizettek.
  • Ezeket a cégeket bepereljük az adatokért.

Nehéz lenne olyan magyar politikust mondani, aki bármikor kiálllt volna a cégvezetők prémiumai és jutalmai mellett. Ez ügyben  a Fidesz is elég egyértelmű volt. A pofátlan végkielégítések, prémiumok és jutalmak ellenzékben is gyakran voltak műsoron a párt vezetőinél, és kormányra kerülve sem változott meg a hozzáállásuk.

Orbán Viktor 3 prémium

Orbán Viktor, 2012. február 7. Millenáris - Évértékelő

Két éve még arcátlan végkielégítéseket, prémiumokat és különböző juttatásokat fizettek ki állami alkalmazottaknak. Mára ezt, ha nehéz küzdelemben is, de megfékeztük. Bár buzgár módjára fel-feltörnek ilyen-olyan kísérletek, amit rendre le kell törni (...)

Persze nem ez volt a miniszterelnök egyetlen megjegyzése a béren felül fizetett pénzekről, lehet még találni itt és itt is.

A Fidesz egyébként 2010 előtt annyira rá volt állva az állami cégvezetők fizetéseire, hogy Szijjártó Péter vezetésével több képviselőjük határozati javaslatot nyújtott be az országgyűlésnek az "elfogadhatatlanul magas fizetések" csökkentéséért. Szijjártó konkrétan lefelezte volna egyes cégvezetők pénzét.

A valóság ezzel szemben az

Az állami cégeknél osztott prémiumok és jutalmak nem tűntek el 2010 júniusa óta. Az általunk megkérdezett állami cégek (már akik válaszoltak) 2010 júniusa és 2013 júliusa között összesen 6,4 milliárd forintot fizettek ki jutalom vagy prémium címén a dolgozóknak. Eddig a következő cégektől kaptunk adatokat:

  • Magyar Posta Zrt.
  • Magyar Turizmus Zrt.
  • MÁV Zrt.
  • Bányavagyon Hasznosító Kft.
  • Borsod Volán Zrt.
  • Tisza Volán Zrt.

Sorrendben a legtöbb pénzt a vizsgált időszakban a

  • MÁV Zrt. 3,5 milliárd forintot, (Adózott eredmény 2010: -38 mrd forint; 2011: 12 mrd forint; 2012: -6 mrd forint - Forrás: Opten)
  • Magyar Posta Zrt. 1,8 milliárd forintot, (Adózott eredmény 2010: 3 mrd forint; 2011: 2 mrd forint; 2012: -3 mrd forint - Forrás: Opten)
  • Borsod Volán Zrt. 635 millió forintot, (Adózott eredmény 2010: 189 millió forint; 2011: 162 millió forint; 2012: 95 millió forint - Forrás: Opten)
  • Tisza Volán Zrt. 155 millió forintot, (Adózott eredmény 2010: 2 millió forint; 2011: 600 ezer forint; 2012: 2 millió forint - Forrás: Opten)
  • Magyar Turizmus Zrt. 150 millió forintot, (Adózott eredmény 2010: 696 millió forint; 2011: 5 millió forint; 2012: 1 millió forint - Forrás: Opten)
  • Bányavagyon Hasznosító Kft. 85 millió forintot (Adózott eredmény 2010: 2 millió forint; 2011: 15 millió forint - Forrás: Opten)

fizetett ki prémium illetve jutalom címén.

Bár a teljes kifizetett összeg messze a MÁV-nál a legmagasabb, ott sokkal többen osztoznak a pénzen, mint mondjuk a Magyar Turizmus Zrt-nél. Ha a kifizetett pénzeket elosztjuk a jutalmazott dolgozók számával, akkor a lista egész máshogyan néz ki. Az egy főre jutó pénz sorrendjében a cégek:

  • Bányavagyon Hasznosító Kft - 965 ezer forint
  • Magyar Posta Zrt. - 702 ezer forint
  • Magyar Turizmus Zrt. - 227 ezer forint
  • Borsod Volán Zrt. - 129 ezer forint
  • Tisza Volán Zrt. - 110 ezer forint
  • MÁV Zrt. - 68 ezer forint

A számokból jól látszik, hogy míg a jutalmak jellemzően alacsonyabb összegűek és több dolgozónak jut belőlük, a prémiumok több pénzt hoznak, kevesebb munkavállalónak.

A cégeknél az egy jutalmazott munkavállalóra évente átlagban 74 ezer forint jutott, míg egy premizált dolgozóra évente átlagban 1,7 millió forint.

Felül a legjobb

Nem meglepő módon az állami cégeknél is a legfelső vezetőket premizálják leginkább. A legmagasabb egyéni prémiumok így alakulnak:

Magyar Posta Zrt.

  • 2010 / Borosné Szűts Ildikó Katalin vezérigazgató - 13 millió forint
  • 2012 / Schmidt Pál vezérigazgató - 12 millió forint

Borsod Volán Zrt.

  • 2011 / Sárközi György vezérigazgató - 9 millió forint

Tisza Volán Zrt.

  • 2011 / Szeri István / vezérigazgató - 9 millió forint

A MÁV és a Magyar Turizmus Zrt. nem közölte a vezető tisztségviselőknek kifizetett prémiumok illetve jutalmak összegét.

Maguknak ehhez semmi köze

Vannak persze olyan állami cégek, szervezetek is, ahol úgy gondolják, hogy nem tartozik a közvéleményre, hogy náluk mennyi pénzt fizettek ki jutalomra vagy prémiumra. A közmédiánál például megkeresésünkre közölték:

A vezetői prémiumokra és jutalmakra vonatkozóan csak azokat az adatokat adjuk ki, amelyeket az mtva.hu oldalunkon található közzétételi listán is megtalál.

Az ő esetükben mondjuk a Népszabadság két héttel ezelőtti cikkéből lehet tudni, hogy átlagosan 4,5-4,8 millió forintos prémiumot kaptak a vezetők.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. azt kérte, pontosítsuk az adatkérést, ez megtörtént, úgyhogy az ő válaszaikat még izgatottan várjuk.

És nem kevésbé izgatottan nézünk a bírósági eljárás elé, amit a Magyar Fejlesztési Bankkal szemben indítunk a közérdekű adatokért. Az MFB amúgy ezt az arrogancia-díjas levelet küldte, miután a prémiumokról érdeklődtünk.

mfb
Egyébként a bank sem a levélhez csatolt prospektusokban, sem az abban hivatkozott url-en nem válaszolt kérdéseinkre.

Az MTVA és az MFB ellen a Transparency International nemzetközi korrupcióellenes civil szervezet jogsegélyszolgálatának segítségével indítunk pert a közérdekű adatok megismeréséért.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;