A 444 üzenete a magyar ifjúságnak az “egészalakos képpel kell válaszolni a gólyatábori jelentkezésben arra a kérdésre, hogy színleltél-e már állatszexet”-ügy kapcsán

Sziasztok srácok!

Biztos olvastátok a felháborodott blogposztokat és újságcikkeket arról, hogy az Budapesti Műszaki Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara (BME GTK) gólyatábori jelentkezéshez egészalakos képet KELL küldeni és erkölcstesztet KELL kitölteni, amiben mindenféle szexes kérdésre KELL válaszolni. Biztos azt is láttátok, hogy az ügyben már jogi szempontok is felmerültek.

Röhögtetek ti is ez egészen, aztán már el is felejtettétek, ugye?

Hogy mi, nem?

Elkezdtetek parázni rajta?

Ne már!

Én éppen pont tíz éve voltam a Közgáz gólyatáborában Szanazugon. Nagyon nagy királyság volt, mert kicsit tartottam az egésztől, ehhez képest az első nap első órájában összebarátkoztam azzal a két emberrel, akinek a barátságát a legjobb dolognak tartom, amit az egyetemnek köszönhetek.

De nem is ez a lényeg,

hanem az, hogy mi is kaptunk ilyen meghívót. Az volt benne, hogy mindenkinek kötelező öltönyben megjelennie.

Vajon eszébe jutott bárkinek így megjelennie a vonatállomáson?

NYILVÁN NEM, pedig az még éppen a nagy idézőjelkulturális robbanás előtt volt, amikor még elvétve azért előfordult, hogy valaki valamit nem ironikusan mondott. És ugyanilyen, esetleg még ennél is izgalmasabb sztorija biztod mindenkinek van, aki volt valaha gólyatáborban, vagy, na jó, bármilyen közösségben és próbálták megviccelni. Igen, ezek a viccek általában elég bénák, de hahó, hökösökről van szó.

Na de most jön a lényeg,

amit érettségi utáni nyáron érthető módon nem kell, hogy kristálytisztán láss:

még ha komolyan gondolják is, hogy ilyen kérdésekre válaszolni kell neked, akkor sincs semmi. A HÖK-nek semmilyen befolyása sincs feletted, semmire nem utasíthatnak, semmit sem mondhatnak meg neked, nyugodtan végigcsinálhatod akár az egész egyetemet is úgy, hogy soha nem beszélsz egyikükkel sem, ha nincs kedved, mert úgy érzed, hogy bénák. Ezek a szervezetek pedig elég sok sötét dolgot csinálnak állítólag, és bizony az is lehet, hogy néhol az irodájukban fognak röhögcsélni azon, hogy te zsidó vagy, esetleg azon, hogy meg akarnak baszni téged, de valljuk be, ez diákszervezeteken kívül is előfordul, és ami ennél sokkal fontosabb: neked semmit sem KELL csinálni, amit ők mondanak.

Mit érdemes csinálni tehát, ha gólytáborba jelentkeztél?

Nem válaszolni idióta kérdésekre, nem küldeni magadról semmit, amit nem akarsz, nem parázni ezen, hanem, ha van kedved, elmenni és jól érezni magad a többségében teljesen normális emberekkel.

További jó nyarat kíván:

A 444 A Boldog Ifjúságért Közhasznú Központ

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.